Simonfalvi Ancsa első kötete 2023-ban jelent meg: az Ali király karácsonyi vacsorája szinte berobbant az irodalmi életbe. Elnyerte a HUBBY Év Gyerekkönyve Elsőkönyves díját, 2024-ben bekerült a The White Ravens katalógusba, 2025-ben pedig bábelőadás készült belőle. Azóta már két újabb mesekönyvvel jelentkezett. Többek között ezekről, illusztrátortársakról és gyerekkori kalandokról kérdeztük a szerzőt.
– Mesélj arról, hogy milyen érzés látni, megélni, hogy egy általad megálmodott történet ilyen karriert fut be!
Szédítő, hatalmas boldogság látni, ahogy Ali király sorra hódítja a szíveket. Remélem ez még nagyon sokáig így is lesz. A könyv sikere azonban nem egyedüli érdemem, Agócs Írisz fantasztikus illusztrációi, a Pagony Kiadó és Csobod Luca szerkesztő elhivatott munkája is kellett ahhoz, hogy a könyv a HUBBY-díj mellett nemzetközi elismerést is kapjon. Az pedig, hogy a Bóbita Bábszínház is felfigyelt a könyvre, és egy csodálatos előadást alkottak a szövegből, a csúcsok csúcsa. A bemutató során egy egészen új dimenzióba kerültem, amikor megláttam betrappolni a Lábbuszt. Nagyon hálás vagyok a Bóbita Bábszínházban mindenkinek, aki kicsit is részt vett az előadás létrejöttében. Szuper köszönet illeti Papp Melindát, aki az előadás dramaturgja, hiszen a Lápi Rittyónak egy olyan mellékszálat szőtt a szövegbe, ami továbbgondolkodásra sarkallhatja a nézőközönséget.
– A bábelőadás megvalósításában neked is fontos szerep jutott, hiszen dalszövegeket írtál. Ez mennyire jelentett kihívást?
Igazi kihívás volt, hiszen soha nem írtam még dalszöveget, most is inkább versként gondolok ezekre a szövegekre, amit a zeneszerző, Apostolache Kiss Zénó csodálatos zenéje dallá varázsolt. Igazából akkor nyugodtam meg, amikor a bábszínházban felcsendültek a dalok, és láttam, hogy tetszik a gyerekeknek. Azóta többen kérdezték, mikor lesz meghallgatható a bábelőadás teljes zenéje valamelyik online zenei platformon, bízunk benne, hogy előbb-utóbb lesz erre lehetőség. Ráadásul, gyanútlanul megemlítem a nagymamó első meséjében a Sárkányok Ősi Dalát – melybe a történet szerint a két főszereplő, Jerkó és Fufi is bekerült – így aztán a legutóbbi könyvbemutatóm után mellém penderült egy kisfiú, és megkérdezte, hogy szól az ősi dal. Ezért jelenleg a Sárkányok Ősi Dalát írom, lassan rutinom lesz a feladatban.
Lápi Rittyó Dala
Elhagyatott láposon,
barátságról álmodom.
Nincsenek bokrok, sudár fák,
se gyerekek, se mászókák.
Sóhajtozik a lápi lány,
szellő lebben zöld haján.
Hajam zöld, arcom halovány,
gúnyolnak is, míly csúnya lány,
Elbujdostam hát messzire,
az ingovány legmélyire.
Szomorkodik a lápi lány,
szellő lebben zöld haján.
Ó bár lennék vörös, szőke,
barna hajam copfba szőve,
Játszhatnánk együtt gyerekek,
nem csak a békák, egerek.
Ábrándozik a lápi lány,
szellő lebben zöld haján.
– Avass be minket néhány kulisszatitokba az előadással kapcsolatban!
Bepillanthattam a próbafolyamat különböző szakaszaiba, és elképesztő volt látni, ahogy felépül az előadás: szép lassan összekapcsolódott a szöveg és a zene, formálódtak a bábok. De talán a legfurcsább élmény az volt, hogy a bábszínészek hangja egészen másképp csengett, sőt, a dalokat is másképp énekelték, amikor kezükbe kerültek az elkészült bábok, mintha csak velük együtt teljesedhettek volna ki a szerepekben. Bár nem kulisszatitok, de a bábszínházhoz kapcsolódó, szintén hatalmas öröm, hogy nem csak Pécsen, hanem januártól Marosvásárhelyen, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban is előadják majd a helyi bábszínészek a darabot, így Ali király hangja még messzebbre hallatszik majd.
– Az első könyvet gyorsan követték további megjelenések. A csodálatos nagyapó (2024) és A csodálatos nagymamó párdarabjai egymásnak, mindkettő a nagyszülő-unoka kapcsolat varázslatos jellegét ragadja meg. A nagyszülőket valóságos alakokról mintáztad?
Az összes általam ismert nagypapát és nagymamát igyekeztem belegyúrni ezekbe a könyvekbe. Gyerekként sajnos nem töltöttem a nagyszüleimmel annyi időt, amennyit szerettem volna a nagy távolság miatt, de sosem fogom elfelejteni azokat a végtelen hosszúságú nyári napokat, amiket a szederfa tetején töltöttünk a testvéremmel. A nagymamám időnként felnyújtott nekünk egy rétest vagy egy bodzaszörpöt, a magasból láttuk, ahogy a nagypapám a kertben szöszmötöl; varázslatos napok voltak ezek, ma is érzem a sütemény ízét a számban és a perzselő nap melegét. De lehet, hogy az a melegség inkább a szeretet volt, nem is a nap. Aztán láttam a saját szüleimet, milyen odaadó nagyszülei lettek a fiaimnak, kicsit irigykedtem is, úgy érzem, gyerekként rám és a testvéremre nem jutott ennyi idő. És itt van a kulcskérdés szerintem: a nagyszülők a legdrágább dolgot adják az unokáiknak, az idejüket. Órákra belefeledkeznek a közös játékba, nincs az a határidő, ami miatt felállnának a legjobb kártyapartikból.
– A kalandok mennyiben merítenek a saját gyerekkori élményeidből?
Ha azt kérdezed, hogy milyen gyakran tartózkodtam a képzeletvilágomban a valóság helyett, akkor nyugodtan mondhatom, hogy napi rendszerességgel, és emiatt folyton bajba kerültem. Órákra el tudtam veszni a saját történeteimben, mire visszatértem a valóságba, kihűlt a kádban a víz, elolvadt a fagyi, reggel lett. De ha azt kérdezed, jártam-e a sárkányvárosban, vagy készítettem-e térképet a föld alatt élő állatoknak, esetleg vonyítottam-e Fufival egy szövőmadár hátán a felhők között cikázva, a válaszom természetesen akkor is igen! Nem tudom, mennyire árulok el titkot azzal, ha elmondom: a nagyapó és a nagymamó azért tud visszakérdezni
olyan biztonsággal a kisfiú varázslatos kalandjaira, mert egykor ők is jártak már ezeken a helyeken, zengették
a Sárkányok Ősi Dalát, pont úgy úsztak a mélytenger legmélyére, mint Jerkó. Ha megengedjük magunknak, hogy kicsit szusszanjunk – és a nagyszülők megengedik –, akkor van lehetőségünk felnőttként is belépni a gyerekek varázsvilágába. Néha elég hozzá egy szederfa.
– Jerkó kalandjai a valóság és a képzelet határán játszódnak. Te gyerekként milyen történeteket szerettél inkább: amik hétköznapi helyzetekről szólnak és a realitás talaján maradnak, vagy inkább a mesék, a varázslatok világába repítettek?
Talán a fentiekből már érzékelhető, hogy nem sok közöm volt a realitás talajához, épp ezért gyerekként ámulva hallgattam a felnőttek beszélgetéseit, az autószerelésről, a napi teendőkről, vagy például apukám elemzéseit a focimeccsekről. Persze ugyanilyen lelkesen hallgattam a meséket is. Az este fénypontja nekem mégis az volt, amikor villanyoltás után én mesélhettem a nővéremnek, aki igazán kitartó hallgatóság volt, és a legképtelenebb történekeben is velem száguldott, sosem akart visszarántani a talajra.
– Az Ali király illusztrátorához, Agócs Íriszhez régi barátság fűz. Miben volt más a munkafolyamat Török Biankával, aki már-már festményszerű képeken ábrázolja Jerkó kalandjait?
Valóban, Írisszel pont 1001 éve ismerjük és szeretjük egymást, nagyon egy húron pendülünk, így a közös munka szórakoztatónak és inspirálónak ígérkezett, de még annál is jobb volt egy kicsit. Biankával a Pagony Kiadón keresztül ismerkedem meg, és mivel nagyon messze élünk egymástól, csak e-mailen keresztül tartottuk a kapcsolatot. Emiatt izgultam is egy kicsit, de felesleges volt, amint elküldte az első illusztrációt, megnyugodtam, tudtam, hogy jó kezekben van a mesém. Nem csak azért, mert hihetetlenül gyönyörűen rajzol, hanem azért is, mert nagyon érzékenyen jelenítette meg a szöveg egy igen fontos rétegét, azt, ahogy a valóság és a képzelet összeér. Az illusztráción ugyanis megjelentek olyan apró részletek, mint például Bianka valóságos kávéscsészéje vagy Jerkó nadrágja, aminek egy régi kockás lap volt az alapja, vagy épp Soma fiam rajza lett kiragasztva Jerkó képzeletbeli falára.
– Min dolgozol most?
Az utolsó simításokat végezzük a Lampion Kiadóval az első ifjúsági regényemen, és nagyon izgulok, milyen lesz a fogadtatása, hiszen ennek a korosztálynak most írok először. A történet naplószerűen meséli el egy kamaszlány, Lujzi egy teljes iskolaévét, sok zenével, viruló kerttel, a Japán Tudományos Akadémia munkatársaival, igaz barátokkal és persze szerelemmel.
Gyántiné Kiss Kármen – Csorba Győző Könyvtár
A cikk a Csorba Győző Könyvtár Könyvtári Hírzengő című lapjának 2025/4. számában jelent meg.