Fehér rövidujjú trikós férfi, kezén jókora kötéssel pakolászik reggel a konyhában. Megfog egy fehér törülközőt és szárazra törli vele arcát, homlokát. Közben egy madár csiripelését hallani, az utca felől autók zaja hallatszik be. A férfi bemegy a szobába a madár kalitkájához, és magokat szór egy dobozból a madár etetőjébe. A szoba falai fehéresen szürkék, egy puritán helyiség. A férfi egy asztalhoz ül és cigarettára gyújt, közben szomorkás hangulatú zene kúszik be. Lassan szívja be, majd fújja ki a füstöt a száján, végül hanyatt fekszik az ágyon. Tovább szívja a cigarettáját. Szemeit lehunyja és nagyokat sóhajt.
Ez a férfi Jef Costello. Magányos bérgyilkos, ördögi karakter, akiből angyali jóság és szépség árad. Ez a férfi Alain Delon, Jean-Pierre Melville A szamuráj című filmjének egyik jelentében.
Az imént leírt képsor egy másik színésszel jó eséllyel unalmas és üres lenne, Alain Delonnal viszont még akár hosszú percekig is nézné az ember. Neki volt egy olyan párját ritkító jelenléte a vásznon, ami vonzott férfit, nőt, keresztényt, ateistát, kommunistát, bolti eladót, szívsebészt, bűnöst és ártatlant egyaránt. Megmagyarázhatatlan, addig filmen nem tapasztalt jelenség, ott izzott a vásznon és az ember ámulattal figyelte, élvezte a gyönyörűséget. Nem csoda, hogy új férfiideál lett. Feminin, vénuszi vonások, mégis határozott férfiasságba integrálva. Karcsú alkat, vékony végtagok, szálkás izmok, finomság, kecsesség. Ahogy felkel egy nyugágyról, ahogy mozog, megfog valamit vagy csak néz. Földöntúli melankólia árad lényéből, no meg elegancia, lazaság is, egyszerűen belehabarodik mindenki. Megszólalnia se nagyon kell. Ő a csendes cselekvő. Legismertebb filmjeiben egy-két kivételtől eltekintve bűnöző vagy antihős. Sorsa általában tragikus, neki szinte mindig meg kell halnia, ez egyszerűen nem lehet másképp. Bár le tud venni bárkit a lábáról, a kegyeit keresik a körülötte levők úton-útfélen, ő mégis valami fatális magányba zuhan, karakterének talán ez a legfőbb tragédiája, hiszen innen már csak a megsemmisülésbe érkezhet meg.
Az 1935-ben, francia polgári családba születő Delonnak zűrös-verekedős gyerek-, majd fiatalkora volt. Harcolt az első indokínai háborúban is, később dolgozott kapusként, titkárként és mészárosként is. Színészetet nem tanult soha, nem is akart színész lenni. Yves Allégret rendezőtől kapta első kisebb szerepét 1957-ben, az Amikor a nő zavarba jön című filmben. Néhány kisebb szerep után, három évvel filmes debütálását követően, 1960-ban főszereplő már a René Clement által rendezett Ragyogó napfény című filmben. Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című thrillerének első filmes feldolgozása ez. Delon valósággal lubickol a mindenkit az ujja köré csavaró és megtévesztő, hidegvérű gyilkos szerepében. Két évvel később, 1962-ben az olasz neorealista mester, Luchino Visconti remekművében, a Rocco és fivéreiben kapott főszerepet. Delon angyali külseje és teste mellett szikrázó alakításával mindenkit lenyűgözött. Ez a két főszerep pedig egyértelműen odahelyezte a francia színészt a kor legnagyobbjai közé. Delon viszonylag rövid idő leforgása alatt, Jean-Paul Belmondo mellett az évtized legnagyobb francia mozisztárjává avanzsált. Nem csak a filmszínházak csillaga lett, de megjelenése a szélesebb közönség előtt paradigmaváltást idézett elő a férfi szépségideál tekintetében. A kor idősebb, „régimódi” férfi sztárjai, mint Jean Gabin, Lino Ventura vagy Yves Montand pedig aztán szembe is helyezkednek vele későbbi közös filmjeikben, nem kevés feszültséget generálva.
A Rocco és fivéreivel egy évben bemutatták a kor egy másik legendás olasz filmrendezőjének, Michelangelo Antonioninak cannes-i díjnyertes Napfogyatkozás című szerelmi drámáját, amelyben Delon Monica Vittivel alkotta a főszereplőpárost. Delon szépsége, kisugárzása mellett Vitti gyakorlatilag háttérbe szorult, és a film képein a francia férfi arca, teste dominál, partnere szinte csak asszisztál hozzá.
Egy évvel később, 1963-ban jött az újabb epikus olasz-francia filmdráma, A párduc, mely szintén Visconti alkotása. Delon, bár nem főszereplőként, de ebben a kosztümös történelmi drámában is kimagaslott a filmben.
A szintén ’63-as Alvilági melódiával kezdődött Delon rendkívül népszerű bűnügyi filmjeinek sorozata. Sötét tónusú krimik, thrillerek, noirok és zsarufilmek. Többnyire ellenállhatatlan rosszfiúk, tolvajok vagy bérgyilkosok bőrébe bújt, de előfordult a nyomozói szerep is. Legemlékezetesebb alakítását a már korábban említett Jean-Pierre Melville, A szamuráj című alkotásában nyújtotta. Az évtized nagy kultuszfilmje ez a mű. Delon alig szólal meg a filmben, szépsége lenyűgöző, lelke éjsötét, magányos, sorsa tragikus. A szamuráj egyértelmű inspirációforrása Jim Jarmusch Szellemkutya című meditatív gengszterfilmjének.
1969-re datálódik Delon életének és karrierének talán legikonikusabb filmje, a Jacques Deray által rendezett Medence című lélektani dráma, krimi, melyet idilli helyszínen, a francia Riviérán, Saint-Tropezben forgattak. Delon és a tragikusan fiatalon elhunyt osztrák Romy Schneider végig marcangolják egymást testileg, lelkileg egyaránt. Ők ketten a valóságban is egy párt alkottak, de mindkettejüket megtépázta ez a kapcsolat.
Deray 1970-ben megrendezte a Borsalino című régivágású, harmincas években játszódó nagysikerű krimit. Ebben a filmben szerepelt először együtt Delon a korszak másik nagy francia sztárjával, Jean-Paul Belmondoval, aki egyben riválisa is volt.
Ugyanebben az évben Delon újra együtt dolgozott Jean-Pierre Melville-lel is A vörös kör című komor, már-már nyomasztó atmoszférájú heist-thrillerben, mely a Szamurájhoz hasonlóan szuggesztív, minimalista film. A fesztültséget lassan, fokozatosan adagoló naturalista bűnügyi alkotás Delon egy újabb, korábban nem látott arcát mutatja meg. Még egy alkalommal dolgozott együtt Melville-lel: 1972-ben a Zsaru című krimiben. Ezúttal a törvény másik oldalán áll, mint szűkszavú nyomozó. Rendőrként is meggyőző, és pont úgy lehet neki szorítani, mint bűnözőként.
A francia csillag a kor egyik legjobban kereső színésze lett Európában, számos kasszasiker fűződik a nevével fémjelzett filmekhez, és így karolhatott fel producerként rizikós filmes projekteket, szerzői filmeseket. Természetesen szerepelt is ezekben az alkotásokban és pont az 1976-ban bemutatott Klein úr lett az a filmje, ahol egy addig teljesen ismeretlen arcát tudta megmutatni. Pontosabban itt egészen új kvalitásaival ismerkedhetünk meg, Delon kiváló színész lett. Klein úr, a tehetős zsidó műkereskedő szerepében tud teljesen kibontakozni színművészként. Alakítása felkavaró kitárulkozás teljes átéléssel, átlényegüléssel.
1990-ben Delon a francia mozitörténet egyik legnagyobb alakjának, Jean-Luc Godardnak Új hullám című filmjét promotálta és mellette még főszereplője is volt a műnek.
A hatvanas-hetvenes évek táján Hollywoodban is szerencsét próbált, ám ezek a filmek nem lettek népszerűek a közönség számára, megbuktak a kasszáknál, amelyik mégsem, az egyszerűen nem építette tovább sztárságát semmilyen szinten sem. Azok a szerepek, amik igazi amerikai filmcsillaggá tehették volna, elkerülték. Ilyen volt például a David Lean által rendezett Arábiai Lawrence, amelynek főszerepét Omar Sharif kapta meg. Valójában Delon karaktere nem igazán illett Amerikába, és szíve mélyén ő maga sem vágyott oda, gyakorlatilag szüksége sem volt rá, hollywoodi próbálkozása pedig felfogható amolyan szeszélyként is.
Alain Delon színészként összesen 107 filmes produkcióban szerepelt, közte számos filmtörténeti klasszikussal. Ezen szerzői filmek és a hollywoodi próbálkozások mellett a filmográfiája legnagyobb részét olyan kommersz darabok teszik ki, mint a Marco Polo (1962), A fekete tulipán (1964) vagy a Zorro (1975), illetve bűnügyi-, zsarufilmek (Két férfi a városban, Egy zsaru bőréért, Egy gazember halála, stb.).
Alain Delon filmszínészi és produceri karrierjén túl saját kozmetikumcsaládot is indított, valamint „parfümtől cigarettáig” többféle saját terméket exportált Japánba, ahol nagy népszerűségnek örvendő filmjei sikerének köszönhetően ő lett ott a „nyugati férfiszépség ideálja”.
Delon 107 filmje zömében közepes vagy rossz film, azonban amikor a megfelelő szerepre választották, nem volt nála elragadóbb és felejthetetlenebb színész az adott produkcióban. Ezek a filmek klasszikusok, kultuszfilmek lettek és a mozi legnagyobb, örök csillagai közé helyezték. Rees-Roberts és Waldron fogalmazott úgy a róla szóló esszékötetben, hogy „nagyon kevés európai színész volt annyira erős hatású és tabudöntögető nézők több generációja számára, mint Alain Delon”.
A CSGYK-Tudásközpontban az alábbi filmjei kölcsönözhetők DVD-n a francia színésznek:
Képek: imdb.com
Harangi István