1971-ben jelent meg az angol író, Frederick Forsyth első regénye, A Sakál napja című politikai thriller. A szerző valósággal berobbant könyvével a köztudatba, ugyanis alkotása hamar bestseller lett.
A Sakál napja cselekménye valós történelmi eseményeken alapul. Charles de Gaulle francia elnök ellen számos alkalommal kíséreltek meg merényletet elkövetni. A Titkos hadsereg (OAS) nevű szélsőjobboldali földalatti katonai szervezet minden eszközt megragadott, hogy megakadályozza az Algériát független, szabad államként elismerő francia vezetést törekvései elérésében. A híres francia elnök mellett célpontjuk volt a neves egzisztencialista filozófus, Jean-Paul Sartre is. 1961 áprilisa és 1962 áprilisa között bombázások és egyéb merényletek történtek Franciaország és Algéria területén egyaránt, megközelítőleg kétezer haláleset köthető a szervezethez. Leghírhedtebb akciójuk 1962. augusztus 22-én volt Párizsban, amikor sortűz alá vették a de Gaulle-t szállító autót és kíséretét. Csodával határos módon az elnök és kísérete is sértetlen maradt a félelmetes támadás során. A merénylet főszervezőjét, Jean Bastien-Thiry alezredest és társait elfogták és tárgyalásuk után egy héttel 1963. március 11-én kivégezték őket.
Az említett 1962-es merénylet, az azt követő tárgyalások és Batien-Thiryék kivégzése Forsyth regényének kiindulópontja. A cselekmény innentől változik fikcióvá. Bár az OAS 1963 után még több éven keresztül működött, a regénybéli események, miszerint Ausztriában, majd Rómában volt újabb merényletet tervező vezetőik főhadiszállása, már Forsyth képzeletének szüleménye. Az író igen kockázatos koncepcióra építette fel könyvét. Egyrészt egy fiktív merénylet tervét és kivitelezését meséli el Charles de Gaulle elnök ellen, amiről kezdettől fogva lehet tudni, hogy kudarcra van ítélve, hiszen de Gaulle 1970-ben hunyt el, köztudomásúlag természetes módon. Másrészt regényének gyakorlatilag nincs klasszikus értelemben vett protagonistája, illetve főhőse tulajdonképpen az antagonista, maga a hidegvérű merénylő. Forsythnak az aprólékos részletességgel megírt előkészületi munkálatokat sikerült egészen lebilincselő módon bemutatni, és közben ezzel párhuzamosan a nehézkesen haladó nyomozásnak is átadta minden izgalmát és feszültségét. A dermesztően titokzatos Sakál, aki nem más, mint a merényletre felbérelt profi bérgyilkos, szűkszavú figura, aki mindig eggyel vagy kettővel üldözői és felbérlői előtt jár. Szerethetőnek éppen nem nevezhető, de mindenképpen bámulatos karakter, aki minden egyes váratlan lépésével csak jobban kíváncsivá teszi az embert személyisége iránt. Forsyth elgondolása tehát bejött, és a kezdetben lassan haladó, de fokozatosan adagolt információkkal egyre feszültebbé és izgalmasabbá váló történet a végére teljesen felpörög, és kiváló ritmusának köszönhetően maximális hatást ér el, ráadásul a végére is tartogat meglepetéseket…
Két évet váratott magára a kiváló könyv megfilmesítése. Francia-brit koprodukcióban készült a nagynevű amerikai direktor, Fred Zinnemann (Délidő, Most és mindörökké, Egy ember az örökkévalóságnak) rendezésében, európai (angol, francia, osztrák és olasz) forgatási helyszínekkel, ismert színészek nélkül. Zinnemann filmje néhány kisebb változtatástól eltekintve hű a regényhez elejétől végéig, ennek ellenére, mint film, tudott új színt tudott hozni a zsánerébe. Aláfestő-zenétől mentesen, csak atmoszférahangokkal operálva, egyszerű, stilizáltságot kerülő „semleges” képi világgal elevenedik meg az országokon átívelő bűnügyi történet. Már-már dokumentaristának tekinthető Zinnemann tárgyilagos, eszköztelen megközelítése. Tulajdonképpen pont az a visszafogottság jellemzi a film narratíváját, mint ami Forsyth regényében is tetten érhető. Kerüli a hatásvadászatot, nem akar erőltetetten sokkolni véres akciójelenetekkel, az erőszakot, kegyetlenséget kihangsúlyozó hosszú snittekkel. Ez a megközelítés igencsak hatékonyan szolgálja a lassan építkező lineáris cselekményt. Ahogy a regény fejezeteinek címében is szerepel, szó szerint anatómiai alapossággal mutatja be az Európa egyik legjelentősebb politikusának meggyilkolására irányuló merénylet előkészítését, megtervezését, majd kivitelezését. Persze ugyanez igaz az ezzel párhuzamosan haladó nyomozásra is.
Egy ilyen merénylet tervének minden apró részletre ki kell térnie a tökéletes hamis okmányoktól kezdve a célra legalkalmasabb fegyver beszerzésén át egészen az akció utáni „felszívódásig”. Felkészülni B és C tervekkel is, ha valami nem a várt módon alakul, és még hosszan lehetne sorolni… Mindeközben a hatóságok munkája sem kevésbé egyszerű, sőt! Vérbeli profi áll a másik oldalon, így gyakorlatilag a totális nullából kell kiindulniuk (egy idegen férfit keresnek, akiről jóformán semmit nem lehet tudni). Nagy nehezen megszerzett, apró információ-töredékekből kell összerakniuk a kirakóst. Van, hogy egy egészen jelentéktelennek tűnő jel vagy nyom tudja csak meghozni az áttörést. Mindez nem hétköznapi türelmet, kitartást és megszállottságot igényel. A zseniális Lebel felügyelő dolgát azonban tovább nehezíti, hogy de Gaulle és körei előtt titokban, a miniszterrel együttműködve kell nyomozniuk korlátolt számú ember bevonásával.
Fred Zinnemann filmjének nyomozói nem jóságos és makulátlan hősök, ahogy a Sakál és az őt felbérlők sem a megtestesült gonoszok. Nincs ítélkezés, morális tanítás, csak tények törvényen innen és túl. Ezt a realista megközelítést és ábrázolást jobban nem is támogathatnák az egyszerű, lecsupaszított formanyelvi eszközök. Ez a történet nem kíván szép képi kompozíciókat, nem igényel hatásfokozó zenéket, sokkoló brutalitást és meghökkentő fordulatokat, időben ide-oda ugrálást. Azt törekszik megmutatni, hogy a való életben hogyan zajlana egy ilyen merénylet, illetve nyomozás. Félelmetesen igazinak hat. Ehhez hozzájárulnak a filmben szereplő színészek is. Nincs egy híres sztár sem köztük. Fred Zinnemann rendező ragaszkodott hozzá, hogy csakis európai színművészek keltsék életre Forsyth regényének karaktereit, annak ellenére, hogy a gyártó Universal amerikai sztárt szeretett volna a cím- és főszerepben látni (Jack Nicholson vagy Robert Redford lett volna a kívánságuk). Zinnemann azonban mindenképp egy ismeretlen európai színészt keresett a Sakál szerepére, akiről senki sem gondolná, hogy bérgyilkos vagy bűnöző lehet. A szerepet végül egy angol színész, Edward Fox kapta meg. Jobban nem is választhatott volna az amerikai rendező, Fox félelmetesen átlényegülve formálta meg a Sakált.
A film 142 perces játékideje hosszúnak tűnhet, de még így is egy „sűrített” változata Forsyth regényének. Lassú tempója ellenére kezdettől fogva feszültség van jelen mind a merényletet és a hozzá kapcsolódó eseményeket, mind a nyomozást bemutató jelenetekben. Ahogy közeledik a Sakál célpontja (Párizs) felé, illetve a nyomozás a Sakálhoz, egyre csak forr, izzik az atmoszféra, hogy a film végkifejletére egy bravúros nyolcperces jelenetben kulminálhasson, amelyben nem hallható se párbeszéd, se kísérőzene, csupán környezeti zajok és zörejek. Aki a 21. század thrillerein, bűnügyi filmjein keresztül ismerkedett meg a műfajjal, annak elsőre talán szokatlan, lassú és ingerszegény lehet A Sakál napja című film, de mindenképpen érdemes erőfeszítést tenni érte, és végignézni, mert garantáltan magába szív, és onnantól nem ereszt.
A 70-es évek az amerikai (mainstream) filmgyártás aranykora volt, és a legkiválóbb politikai thrillerek is ebben az évtizedben készültek (nem csak Amerikában). A Watergate-botrány jelentősen meghatározta a közhangulatot, eluralkodott a paranoia, közben zajlott a hidegháború, náci bűnösök rejtőzködtek szerte a világban, az egyre nagyobbra növő multinacionális vállalatok befolyása félelmetessé és fenyegetővé kezdett válni. Nem csoda hát, hogy számos kiváló filmrendező reflektált alkotásaival ezekre a sok feszültséget és szorongást okozó eseményekre, jelenségekre. A Sakál napja ugyan európai film (amerikai rendezővel), de tökéletesen illeszkedik témájában tengerentúli „társaihoz” és ki is emelkedik a korszak alkotásai közül. Egyértelműem ott a helye az évtized olyan klasszikusai között, mint a Magánbeszélgetés (Francis Ford Coppola), Az elnök emberei (Alan J. Pakula), A keselyű három napja (Sydney Pollack), Maraton életre-halálra (John Schlesinger), Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Elio Petri), I, mint Ikarusz (Henri Verneuil), Ostromállapot (Costa Gavras).
A film nem lett kasszasiker, de a kritikusok szerették, kiemelkedően jó véleményeket kapott bemutatása után, és hamar kultikus művé vált, a korszak és a műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja a mai napig, amely a bemutatása óta eltelt fél évszad alatt sem kopott meg. Egy 1993-as interjúban elmondta Zinnemann, hogy egy olyan suspense-filmet akart csinálni, amiről mindenki tudja, hogy mi lesz a vége (de Gaulle életben marad). A film elkészült és kiderült, hogy a végkifejlet ismerete ellenére a közönség a mozikban és a könyvet olvasók egyaránt feszült izgalommal, mozdulatlanul nézték és olvasták végig A Sakál napját. Talán ez az elsőre ellentmondásosnak tűnő furcsaság a regény és a film legfőbb erőssége, ami egyúttal a mesterművek közé is emeli őket.
A Sakál napja DVD-n kölcsönözhető a Csorba Győző Könyvtár KSZR rendszerében és a Kossuth KönyvtárPonton
Frederick Forsyth regénye pedig elérhető a Tudásközpontban és a Belvárosi Könyvtárban, valamint a KSZR rendszerében
Képek: imdb.com
Harangi István