A Mici megmenti a világot könyvsorozat legújabb, Tekla madarai című kötete kapcsán találkoztunk Agócs Írisz író-illusztrátorral. A beszélgetés során szó esett a rajzi szabadságról, a krumplik metamorfózisáról, az érzékenyítő könyvek fontosságáról és természetesen a világ megmentéséről is.
Könyveid sorát végignézve úgy tűnik, te már a kezdetek óta – lásd: Kicsi, nagy – rajta vagy a világ megmentésén. Lebuktattalak?
Hát, még az is lehet! De igazából, valószínűleg egyszerűen ilyen az alap beállítottságom. A Kicsi, nagy-nak az a koncepciója, hogy egy dolog lehet rossz is és jó is, attól függ, hogy honnan nézed, és, ha már lehet, akkor nézzük onnan, ahonnan jó, és ahonnan előre visz.
Térjünk ki rögtön egy olyan könyvsorozatra, amiben illusztrátorként vettél rész, és szerintem, bár a szövegeket nem te jegyzed, fontos állomás az utadon. Shona Innes érzékenyítő könyvsorozatára gondolok.
Több, mint 10 éve dolgozunk együtt Shona Innesszel. A nehéz helyzetek elfogadását, feloldását segítő könyvekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy rendkívül nehéz helyzetben van a szerző, mert az érzékenyítő szándék okán nagyon könnyen válik didaktikussá a szöveg. Ha mesébe van építve az „üzenet”, ha az a mese fő fókusza, akkor már nem biztos, hogy jó a sztori. Szerintem, az érzékenyítés kétféleképpen működhet jól: ha nagyon el van bújtatva, például mint a Micimackóban, vagy ha van egy remek sztori, amiben vannak nehézségek, melyek a mese részei, de nincsenek kielemezve. Shona Innes könyvsorozatában az a jó, hogy a nehézségek nincsenek „belecukizva” egy történetbe. A szövegek úgy keletkeztek, hogy Shona a rendelőjében készített prospektusokat, szóróanyagokat, (gyerekpszichológusként dolgozik), azért, hogy amikor a kisgyerekkel hazamegy a szülő, legyen egy emlékeztető a legfontosabb elhangzott dolgokról. A könyv pedig ezért is működik jól, mert nem mesekönyv, hanem egy fontos témákat feszegető szöveg, ami segíti az olvasást követő beszélgetést.
A Rajzolj egy krumplit! sorozat kapcsán kiléptél a könyves keretből. Először a karantén ideje alatt online, fázisrajzokon keresztül mutattad meg, hogy lesz a krumpliból medve, polip, pásztor, aztán a könyvsorozattal folytatódott a rajzra csábítás.
Itt a fő tézis az volt: nem rajzolni tanítok, hanem a rajzi szabadságot tanítom meg. Már az első lépésnél, amikor azt mondom, hogy rajzolj egy krumplit, már ott mindenki más irányba megy. Nincs két egyforma krumpli, ezért innentől kezdve nem uralom azt a történetet, de ettől függetlenül elhiszik nekem, sőt vállalom is érte a felelősséget, hogy a végén egy medve lesz a krumpliból, ha azt ígértem. A vállalkozó szellemű krumplizók pedig boldogan, gondtalanul, tét nélkül rajzolják a saját alkotásukat. Gyönyörű rajzok készültek az online sorozat, majd a könyv alapján. Az oroszlán az egyik kedvencem, mert bár viszonylag bonyolult rajz, a gyerekek nagyon élvezik, és fantasztikus oroszlánok születtek. Mindegyik másképp néz ki, pedig az összes a könyv szerinti lépésekkel indult, nincs két egyforma. Ahogy nincs két egyforma krumpli, nincs két egyforma félkör fül, azaz saját dolgot csinálnak, be vannak húzva a csőbe. Kifejezetten imádom, hogy úgy tűnik, mintha én tanítanék valamit, de konkrétan csak egy dolgot tanítok: legyél tét nélküli.
Lehet, hogy ez a legnagyobb tanítás.
Őszintén remélem. Nem gondoltam, hogy ekkora baj van a rajzolással kapcsolatban. Az az érzésem, hogy bárki bátran énekel otthon a zuhany alatt, de otthon rajzolni még a sötét kamrában sem mernek, mert egyszer valaki azt mondta, hogy amit rajzolt, nem elég jó. A visszajelzések ezzel kapcsolatban megdöbbentőek voltak. Az, hogy valaki negyven éven át nem rajzol, mert azt mondta neki egy tanító néni anno, hogy béna, egészen elképesztő. Negyven évvel később már talán nem is él az a tanító néni, és ő még mindig nem rajzol kedvére. Akkor én azt mondom, hogy tutira lesz egy medvéje, de kezdjük egy krumplival. Ezek a visszajelzések nagyon megfogtak, ezért azt gondolom, ezzel nekem van feladatom. Ha kell, egyenként mindenkihez odamegyek és elmondom: ha szeretsz rajzolni, rajzolj! Nem az a cél, hogy tökéleteset alkossunk, ha azért rajzolsz, mert közben jól érzed magad, akkor kit érdekel? A rajzaim nagy százaléka a gyújtósban végzi, vagy vázlat, vagy kipróbáltam, de nem sikerült, a rajzok körülbelül 30 százalékából lesz tényleg valami. De én száz százalékig imádom az összes rajzot. Amiből gyújtós lesz, azt is. Ha már bekerül könyvbe, akkor van, hogy lehetett volna jobb, de a flow élmény teljesen független attól, hogy milyen eredményt érsz el.
Ezek a visszajelzések azok, amik igazán inspirálnak? Segített éberen tartani abban, hogy ezzel neked dolgod van?
Igen, abszolút. Nagyon hosszú meccsem volt magammal azzal kapcsolatban, hogy vajon az illusztrálás-e az én utam. Többnyire próbáltam kitérni előle, és nagyon sokat segített, hogy a krumpliskönyv akkora siker lett. Amikor az ember arról ábrándozik, hogy egyszer majd valamiben jó lesz, azt gondolja, hogy az valami gyönyörű, kidolgozott, nagyon súlyos, fontos alkotás lesz. Amikor rájöttem, hogy a krumpli az, amivel a csúcsot elértem, a világ legegyszerűbb dolga, akkor már biztos voltam benne, hogy nekem ezzel minden kétséget kizárólag feladatom van. Minden sztereotípiát szeretnék lerombolni, amit az emberek fejében már gyerekkorban elültettek a rajzolással kapcsolatban.
Mici megmenti a világot – Márkó bácsi kertje című könyved is szembe megy az átlag fogyasztói világgal. Miért tartod fontosnak hogy a gyerekek fenntartható életmód irányából is kapjanak impulzusokat?
A sorozattal legfőképp arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nézz körül, figyeld meg, mi minden van körülötted és a teljes spektrum alapján hozz döntéseket. Tulajdonképp egyfajta hozzáállást szeretnék reklámozni a gyerekeknek. A könyvbe beépült a véleményem és nyilván úgy írom meg, hogy értsék, miért tartom jobbnak a vegyszermentes, saját termesztésű zöldségeket, mint a lefóliázott boltit, de meghagyom annak a lehetőségét, hogy ha mégis azt választja az olvasó, ne érezze magát rosszul. A Márkó bácsi kertje a klímaválság kérdéskörét veszi górcső alá, és sok apró, megvalósítható ötletet tartalmaz, remélem mindenki talál benne párat, ami számára megvalósítható. A nyitottság a fontos, hiszen nincsenek egységes receptek. De ha mindenki elgondolkodik, hogy mi az a pár dolog, amit a környezetéért tehet, ami belefér az életébe, amihez akár kedve is van és meg is teszi: az óriási dolog.
Mici a sorozat második részében megismeri a madarak világát és megtanulja hogyan segíthet nekik (vagy éppen mikor kell békén hagyni őket). Hogy jöttek Tekla madarai?
A Mici megmenti a világot sorozathoz rengeteg ötletem volt, és az egyik legnagyobb kihívásnak a Tekla madarait éreztem. Az igazat megvallva eléggé madárfóbiás vagyok, ugyanakkor nagyon fontos feladatnak gondolom a madárvédelmet. A Magyar Madártani Egyesületben dolgozó kedves barátomat kértem meg, hogy meséljen arról, hogy hogy tehetünk igazán jót a madarakkal, hiszen ennek kapcsán nagyon sok jószándékú tévhit kering. Például, klassz dolog a madáretetés, de ha a szomszéd telken épp fakitermelés folyik egy lakópark építéséhez, akkor értelmetlen. Csak akkor szabad gondozni a madarakat, hogyha később biztosítani tudjuk mindazt, amire szükségük van. Szerintem ez egy nagyon jó hozzáállás és összeért azzal, amit a sorozat előző kötetében is írtam: érdemes rendszerben gondolkozni.
Mi lesz a sorozat következő része?
Még nincs konkrét terv erre. Amikor a sorozat ötletét felvetettem a Pagony kiadó főszerkesztőjének, Kovács Eszternek, akkor volt egy listám, hogy milyen témákat hoznék be szívesen. Most szerettem volna egy elég határfeszegető résszel előjönni, sőt már majdnem kész szövegem is volt, amikor újra átbeszélve Esztivel, lemondtuk róla. Ez a növényevés kontra húsevés témája lett volna. Nagyon nagy bennem a vágy, hogy ezzel kapcsolatban legyen egy gyerekeknek szóló, békéltető kötet. De elfogadtam a kiadó véleményét, hogy lehet, hogy nincs erre kellő nyitottság. Lehet, hogy a húsevőket megijesztené, hogy most majd konkrétan zöldségekkel tömi a könyv a gyerekek fejét, és ha a növényevésen belül a vegánságot tekintem, ott van esély arra, hogy elfogadhatatlan a koncepció, hogy a nem ártást embertársainkra is kiterjesztve, megadjuk a lehetőséget és az időt, hogy saját meggyőződésük alapján változtassanak, vagy épp ne változtassanak. Két szálon gyűlnek a további részekre vonatkozó ötletek, az egyik a természettel való további ismerkedés, pl. a rovarvilág, vagy a méhekkel való barátkozáson keresztül. A másik pedig a természet és elsősorban a saját jövőnk megóvása vonalon, mint például a csomagolás mentes szemlélet, vagy divatosabb nevén a zero waste mozgalom, vagy az 5r -betűs angol szó: refuse (mondj nemet), repair (javítsd meg), reuse (használd újra), recycle (hasznosítsd újra), reduce (csökkentsd (a pazarlást)) – kibontása történetekké.
És végezetül, szerinted a könyvtárnak milyen szerepe lehet a világ megmentésében?
Hűűű, erre nagyon nehéz elfogulatlan választ adni, bár amellett, hogy a rajzolás mellett az olvasás a másik erős függőségem, saját jogán is elképesztően fontosnak tartom a könyvtárakat. Nyilván most épp ismét arrafelé megyünk, hogy egyre inkább luxus termékké válik majd a könyv, és a világ legjobb dolga, hogy van egy hely, ahonnan kikölcsönözhetjük sorra egymás után a minket érdeklő könyveket, de emellett engem mindig maguk a könyvtárosok lénye varázsol el. Mindig ezt mondom, de számomra tényleg olyan, mintha a könyvtárosság nem egy szakma lenne, hanem tündéreknek egy speciális csoportja, akik a kisujjukból rázzák ki a könyvötleteket, hogy mi az amit nekem ajánlanak, vagy az 5 éves kisfiamnak. Gyerekkoromban az egyik legmeghatározóbb élményem volt a bajai gyerekkönyvtár olvasó klubja, és azóta rengeteg könyvtárban jártam, de még soha nem sikerült egyetlen olyan könyvtárost elcsípnem, aki megcáfolta volna ezt a tündér elméletemet. (Bocs, ha most lebuktattam őket!) Viszonylag sokat foglalkozom a különböző elképzelésekkel, hogy a jelenlegi, fogyasztói társadalom hányféleképpen képes vagy kényszerül összeomlani, a legtöbb verzióban – már azokban, ahol még azért az emberek túlélnek – a könyvtárak igazi kincstárakká válnak, és az ott összegyűlt tudás, vagy irodalmi élmény az életmentő lesz.
Simonfalvi Anita
Az interjú a Könyvtári Hírzengő című lapunk 2023. tavaszi számában jelent meg nyomtatásban.