Audiovizuális orgiába csomagolt szürrealista animációs tárlatvezetés vagy film? Netán rendhagyó művészetterápia? Animáció, akció, thriller, kaland, horror, film-noir, esetleg heist-film? Utazás a tudatalatti mélyére vagy az álom és valóság problematikájának boncolgatása? Építészet, festészet, film, zene vagy szobrászat? Félelmetesen groteszkül ábrázolt emberek, állatok, növények vagy az egész világunk bizarr paródiája? Folytathatóak még hosszan a kérdések Milorad Krstić, szerb származású médiaművész, multimédiás alkotó Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmje kapcsán, én viszont most inkább válaszolnék az eddigiekre: mindegyik!
2018 novemberében mutatták be a hazai mozik a Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar animációs filmet, ami már megjelenése előtt fesztiválokat járt meg, és hangos sikereket ért el. Milorad Krstić alkotása meglehetősen nehezen kategorizálható, amolyan összművészeti produktum, ami egyszerre rendkívül szórakoztató és elgondolkodtató, de művészettörténeti vagy pszichológiai, terápiás ismeretterjesztőként is megállja a helyét. Formanyelvi eszközei, eklektikus stílusa, műfaji sokszínűsége és főként pergő, dinamikus tempója miatt a fiatalabb korosztály számára is élvezetes lehet, ám sokrétegű mondanivalója, komplexitása, többértelműsége és helyenként horrorisztikus jelenetei okán az érettebb, erősebb idegzetű nézőknek ajánlott elsősorban.
A történet főhőse egy nemzetközi hírnévnek örvendő dúsgazdag sztárterapeuta, akit apja halála óta rejtélyes rémálmok üldöznek, melyekben különféle világhírű festmények figurái támadnak rá, törnek életére. Furcsa módon nem félelmetes, szürreális, ijesztő Munch vagy Goya alakok, hanem kifejezetten szép van Gogh, Magritte, Botticelli vagy Velázquez, stb. festmények szereplői ezek. „A problémát birtokolni kell ahhoz, hogy le lehessen küzdeni”, hangzik el a filmben, ezért hát Ruben saját svájci villájában kezelt pácienseiből és egy hírhedt kleptomániás műkincstolvajból álló bandát hoz össze, hogy ellopják azokat a híres festményeket, melyeknek szereplői rémálmaiban megelevenednek. A világ leghíresebb múzeumait járják végig (Párizstól New Yorkon és Budapesten át Tokióig), és gyűjtik be a világhírű méregdrága festményeket. Hamar nyomukba szegődik egy Kowalski nevű nyomozó (ő Ruben Brandt doppelgangere valójában) és néhány alvilági bűnöző is, hiszen komoly pénzjutalmat ígérnek a festmények visszaszerzőjének. Rubenék fáradhatatlanul gyűjtik be a világ minden tájáról a festményeket, s közben Kowalski rájön nyomozása során, hogy a titok nyitja Ruben gyerekkorában keresendő. Dióhéjban ennyit említenék most meg a cselekményről. Amiről viszont érdemes még szót ejteni, az természetesen a kivitelezés maga, hiszen a képi világa, vizualitása, na meg a zenéje az, ami a semmihez sem fogható, briliáns alkotások közé emeli Krstić filmjét.
A szerb származású rendező filmjét érdemes lehetőség szerint minél többször megnézni, ugyanis gyakorlatilag minden képkockája műalkotás, és egy vagy két megtekintés alatt lehetetlen mindenestül befogadni ezt az audiovizuális orgiát (az alkotás lehetséges interpretációiról nem is beszélve). Stílusra talán a kubizmusra, Picasso szokatlan festményeire emlékeztet leginkább. A szürrealizmus, a groteszk is jól jellemzi ezeket az egyszerre félelmetes és karikatúraszerű, két- vagy háromszemű, netán többfejű alakokat. Persze nem csak az emberek, állatok és növények megjelenítése szokatlan, hanem az épületek, városok, járművek is egy egészen elvarázsolt álomvilágra emlékeztetnek.
Amit még feltétlenül meg kell ezen a ponton említeni, az maguknak a híres műalkotásoknak az ábrázolása a filmben. A Ruben álmaiban életre kelő 13 festményen kívül számos további képet, szobrot csodálhatunk meg. Tulajdonképpen rendhagyó újraértelmezésekről van szó, amik előtt, mögött, között zajlik a cselekmény többnyire rapid, pergő tempóban. Lehetetlen észrevenni és felismerni minden egyes festményt, szobrot, épületet (az alkotások sokszor a háttérbe olvadva, „elrejtve” vannak a képen), de pont emiatt érdemes újra és újra megnézni a filmet, ugyanis ilyenkor már jobban tudunk fókuszálni a „díszletekre”, s minden egyes addig fel nem fedezett easter egg észlelése, dekódolása semmihez sem fogható élmény és öröm.
A képzőművészeten kívül a filmművészet előtt is tiszteleg Krstić filmje. Konkrétan megidéz jeleneteket (például a Ponyvaregény felejthetetlen táncjelenetét) vagy csak finoman utal például Alfred Hitchcock, Brian De Palma és Charlie Chaplin egy-egy klasszikus filmjére, tipikus beállítására. Némelyik jelenetben olyan a hangulat, a színek, mintha egy film-noirt néznénk, máskor pedig egy James Bond film szélvész gyorsaságú autós üldözése elevenedik meg.
Hogy tökéletes legyen az atmoszféra, természetesen nem kevés kiváló zene is felcsendül, melyek tovább fokozzák, erősítik a film szuggesztív, hipnotikus miliőjét. Többször visszatér az Oops!… I Did it Again modern sanzonos változata, egy nyugalmas, meditatív, megpihenős jelenet alatt pedig a Kis kece lányom feldolgozása hallható. Ezeken túl több klasszikus zenemű is elhangzik a filmben.
Mindent összevéve a Ruben Brandt, a gyűjtő egy kaleidoszkópszerű, eklektikus alkotás, egy színes-szagos, kontinenseken átívelő utazás a tudatalatti, az álmok világába, egy roppant izgalmas, szellemes, akciódús, kalandos thriller és egyben főhajtás a művészetek előtt, illetve utóbbi gyógyító, terápiás mivoltának bemutatása.
Érdemes a film végén megnézni a stáblistát is, ugyanis felsorolják a filmben megjelenő összes képzőművészeti alkotást, filmes utalást, illetve zenéket is.
A film karaktereinek magyar hangjait adják: Ruben Brandt (Kamarás Iván), Kowalski (Makranczi Zalán), Mimi (Hámori Gabriella), továbbá Mészáros Máté, Nagypál Gábor, Jéger Zsombor, Dobó Enikő, Schneider Zoltán, Barbinek Péter, Papp János, Rába Roland, Jakab Csaba és mások.
A film IDE kattintva online is megtekinthető.
A Ruben Brandt, a gyűjtő kölcsönözhető DVD-n a Tudásközpontban, a Csorba Győző Könyvtárban (Könyvtárbusz és BKSZR).
Írta: Harangi István
Ezen a linken elérhetők a filmben elhangzó klasszikus zenék.
Kritikák: Index, Hetediksor, Popcorproject
Képek: Mozinet