A PécsLit After idei vendége, Janne Teller, a nemzetközileg elismert dán írónő volt, aki eredetileg közgazdaságtant és jogot tanult, majd az ENSZ és az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként dolgozott, mielőtt 1995-től teljesen az irodalomnak szentelte magát.
Több novella és tanulmány után 1999-ben jelent meg debütáló regénye, a modern északi saga stílusában elbeszélt Odin szigete. Azóta számos sikeres kötetet publikált. Leghíresebb műve, a 2000-ben megjelent Semmi, amely nem egyszerűen ifjúsági regény, hanem mély filozófiai és erkölcsi kérdéseket boncolgató mű. A következő évben, 2001-ben elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját. A könyv nemzetközi bestseller lett, 2008-ban megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat (Le Prix Libbylit). 2025 októberében a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként érkezett hazánkba, ahol átvette a Budapest Nagydíjat és bemutatta új, a Büszke vagy rám, Joanna? című regényét. Mindezek után Pécsre látogatott, ahol dr. Béres Judit egyetemi docens, biblioterapeuta beszélgetett vele munkásságáról, tabukérdésekről és az új könyvéről. A beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát adjuk most közre.
Janne Teller művei erős vitákat gerjesztenek, kényelmetlen kérdéseket feszegetnek, és szembesítenek a mindannyiunkat érintő konfliktusok legsúlyosabb következményeivel. A legismertebb könyve a Semmi, amely 25 éve jelent meg, Magyarországon csak 2011-ben vált elérhetővé. A könyv rendkívül felkavaró, az olvasót szinte fejbe kólintja, miközben a legnagyobb kérdésekkel szembesíti. A regény nemzetközi pályafutása meglehetősen ellentmondásos volt: egyszerre kapott dicséretet és bírálatot, időnként be is tiltották, majd kötelező irodalom lett, készült belőle színdarab és film is – sokféle fordulat kísérte útját. Magyarországon többnyire ifjúsági regényként olvastatják, de a felnőtteknek sem árt kézbe venni, hiszen olyan egzisztenciális kérdéseket feszeget,amelyekkel mindannyiunknak érdemes szembenéznie. Számos tabutéma is előkerül, nagy horderejű, sőt sokszor kifejezetten szorongást keltő kérdések, amelyek kellemetlenségük ellenére fontosak. A könyvet gyakran használják irodalomterápiás csoportokban fiatalokkal, ahol rendszerint az kerül a középpontba, milyen értékek mentén éljük az életünket. A regény tulajdonképpen abban segít, hogy tisztábban lássuk saját értékrendünket, és ehhez jó metaforát kínál a „Fontos Dolgok Halma”. A mű megjelenése óta a világ nagyot változott. A pandémia óta új erővel kerültek felszínre azok az alapvető egzisztenciális kérdések, amelyek azt firtatják, milyen életet élünk, milyen értékekhez igazodunk, és mennyire tekinthető autentikusnak a mindennapi létezésünk. Természetesen ezek a kérdések nem újak: mivel az európai filozófiában, irodalomban, pszichológiában van az egzisztenciális vonal, amihez ezek a kérdések tartoznak. Béres Judit arra kérdezett rá, hogyan látja mindezt Teller a jelenlegi válságok fényében, és miért gondolja úgy, hogy a Semmi ma is fontos lehet a fiatalok és felnőttek számára egyaránt.
– Mint szerző nem ő találta ki a könyvben feltett kérdéseket, mivel az emberiség egész történelme során arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az élet értelme, amely mindenféle vallásnak és filozófiai gondolkodásnak az alapja. Szerinte a Semmi is az emberiségnek ezt az ősi kérdését dolgozza fel, de egy 14 éves fiú történetén keresztül teljesen új, közvetlen módon teszi fel azt. A tinédzserek cselekedetei révén az elvont, filozófiai dilemmák szinte „testközelivé” válnak, ezért sok olvasót erősen megérintenek – vagy épp elutasítást váltanak ki belőlük. A könyv különlegessége, hogy mindenki mást lát bele, így a szerző 25 év után is új értelmezésekkel találkozik. Úgy véli, a mű ma, a figyelmünket szétszóró digitális világban még relevánsabb, mert a fiatalok mélyebb értékekre vágynak, de nem tudják, merre induljanak. A regény számukra kapaszkodót vagy párbeszédet kínál, miközben nem akarja megmondani, mi az élet értelme; nyitott szöveg, amely több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, és minden olvasót a saját útjára enged.
Béres Judit szerint pedagógiai szempontból – legyen szó kamaszokkal való munkáról vagy felnőtt irodalomterápiás csoportokról – éppen az adja a regény különleges erejét, hogy nem kínál készen kapott válaszokat. Így minden olvasó a maga személyes útján találhatja meg a nagy kérdésekre a válaszait. 2000 óta a fiatalok világa jelentősen megváltozott. A pszichológiában megjelent az „emerging adulthood” fogalma, amely arra is rávilágít, hogy a mai fiatalokat nem csupán a regény szereplőihez hasonló dilemmák foglalkoztatják, hanem a rengeteg választási lehetőség is kihívást jelent számukra. Felmerül tehát a kérdés: miként tudnak élni a választás szabadságával? A regény alapszituációja – hogy döntenünk kell, mit tekintünk valódi értéknek – ma új megvilágításba kerül ebben a bonyolultabb, összetettebb világban.
– A felnőtté válás központi kérdése az, hogy az ember megtalálja alapvető értékeit, amelyek alapján eldöntheti, mi igazán fontos számára. Úgy véli, a könyv ma is azért releváns, mert valamilyen módon segít az értékválasztás folyamatában. Elmondása szerint írás közben mindig egy őt foglalkoztató kérdésből indul ki. Egy témát, amelyet nem ért, karakterek segítségével történetbe ágyazva próbál megközelíteni, mert a cselekményen keresztül jobban megérti a problémát, még ha végső válaszokat nem is kap. A Gyere című könyve etikai dilemmákat jár körül. A fő kérdés az, hogy lehet-e valóban etikai értékek mentén döntéseket hozni, vagy mindig azok sodornak el minket, akik kevésbé gondolkodnak és cselekszenek etikusan. Úgy látja, a jelen politikai életben és gazdasági világban ezek rendkívül aktuális kérdések. Bár nem tud egyértelmű választ adni, az írás folyamata segít neki abban, hogy érzékelje, hogyan lehetne megközelíteni ezeket a dilemmákat. Regényei saját szavaival megfogalmazva „a humanitás témájában folytatott kutatások”.
Az írónő a regények mellett novelláiban is foglalkozik a fent már említett kérdésekkel. Például a Minden című novelláskötete, amely 2013-ban jelent meg Dániában, 2015-ben pedig Magyarországon, nyolc elbeszélést tartalmaz, ezek közül az Ahogy úgy ringatják a csipejüket, szemüket a földre szegezve címűről beszéltek részletesen, amely döbbenetesen a mai világról szól. A narrátor ugyanis olyan embereket szemlél, akiket nem ért, mert mások, mint ő. Ahelyett azonban, hogy megismerni, megérteni vagy akár empatizálni próbálna velük, egyre mélyebbre csúszik egy etikai értelemben rendkívül problematikus, előítéletekkel és sztereotípiákkal terhes gondolkodásmódba. Mivel nagyon aktuális téma – sajnos Magyarországon is, felmerül a kérdés: Janne Teller számára, aki humanitárius területen dolgozott, és számos kultúrával, multikulturális jelenséggel találkozott, vajon hogyan jelennek meg ezek a történetek napjainkban?
– Ez a történet 2004-ben íródott, amikor Dánia egyre inkább jobbra tolódott és a migránsokkal szembeni gyűlöletkeltés volt jellemző. Mint másodgenerációs bevándorló, személyesen is érintettnek érezte magát, mivel másodosztályú állampolgároknak tartották a bevándorlókat. Ez inspirálta arra, hogy abszurd módon mutassa be az előítéleteket: a történet narrátora jelentéktelen, ártalmatlan viselkedési jegyeket (például csípőringatást vagy lesütött tekintetet) nyilvánít „veszélyesnek”, leveleket ír a hatóságoknak, és nem veszi észre, hogy valójában ő maga válik fenyegetővé. Az ilyen történetek célja nem a moralizálás, hanem hogy görbe tükröt tartson az embereknek és az előítéletes gondolkodásnak. Úgy véli, a világ ma még megosztottabbá vált: egyesek nyitottak más kultúrák iránt, mások elzárkóznak mindentől, ami különbözik tőlük, szinte két külön világ létezik. „Azt gondolom, hogy az irodalom, vagy a művészet maga azon területek egyike, ahol el tudjuk érni egymást.” Az irodalom, a művészetek erejében hisz, mert amikor esszét ír, megpróbálja meggyőzni az olvasót a saját nézőpontjáról. Míg egy novellában, regényben inkább meghívja az olvasót, hogy a szereplők útját követve maga gondolkodjon el és formálja meg saját véleményét – és így sokkal jobban elérhetők az emberek.
A most megjelent, Büszke vagy rám, Joanna? című regényben az identitás kérdése a korábbiaknál jóval konkrétabban jelenik meg. A történetet egy ENSZ-diplomata apa meséli el, aki elveszítette a lányát. Joanna napjainkban különösen megosztó, érzékeny témában, a palesztin–izraeli konfliktus kapcsán végzett aktivista munkát. A regény narrációja kettős: egyrészt az apa kétségbeesett igazságkeresését követjük, másrészt maga Joanna is sokszor megszólal a regényben. Bár a könyv részletesen bemutatja a konfliktus politikai és társadalmi összefüggéseit, a történet metaforikus értelmezést is lehetővé tesz. A konkrét események túlmutatnak saját kontextusukon, és általános érvényű kérdéseket vetnek fel: Milyen felelősségünk van abban, hogyan bánunk embertársainkkal? Hogyan befolyásolja egy nép tette egy másik nép sorsát?
– A regény központi kérdése az igazságtalansággal való megküzdés, különösen szélsőséges, háborús helyzetekben. Mit tesz az ember akkor, amikor igazságtalanság éri, hogyan dolgozza fel azt? Megbocsát, bosszút áll, vagy egyszerűen továbblép? – ezek a kérdések foglalkoztatták. A történet középpontjában egy apa áll, egy dán ENSZ-nagykövet, aki öt évvel a lánya halála után, amikor a történet kezdődik, valójában még mindig nem nézett szembe a gyásszal. Véletlenül kezébe kerül egy könyv, aminek hatására elkezd nyomozni, és kiderül, hogy a lány haláláért felelős férfi korábban egy humanitárius szervezet vezetője volt, és a lánya viszonyt folytatott vele. Ez egy drámai háromszöget teremt az apa, a lány és a férfi között, miközben az apa dilemmája az, hogy bosszút álljon-e: megölje-e a férfit, majd önmagát, hogy igazságot szolgáltasson. A regény központi kérdése így az, hogy a bosszú és az igazságszolgáltatás miként befolyásolja az embert, lehetséges-e a megbocsátás vagy a továbblépés. Emellett fontos motívum a szavak és tettek ellentéte: az apa, mint diplomata, a párbeszédben hisz, míg a lánya a cselekvést tartja igazán hatékonynak. Ahogy az apa felfedezi a lánya történetét, egyre közelebb kerül az igazsághoz, fokozatosan leveti a diplomata szerepét. A cselekvés felé mozdul – és ezzel együtt gyarlóbbá válik, ugyanakkor közelebb kerül önmagához. Valahogy emberibb lesz.
Janne Teller a regény Óda egy országhoz című fejezetéből felolvasott egy verset, amelyet ő írt és utána kifejtette, milyen hatással van rá egy vers: mi jut eszébe róla, amikor hallja vagy olvassa azt.
– 1993–94-ben Mozambikban dolgozott a békefolyamatban, egy 17 évig tartó, rendkívül brutális polgárháború után. A béketeremtő misszió vezetőjének volt a jobbkeze és minden nap tárgyalásokat folytattak mindkét oldallal. A tapasztalt borzalmak mély depresszióba taszították: elveszítette a hitét az emberben, az emberiségben. Nagyon sok könyvet vitt magával, abban bízva, hogy majd olvasni fog, de a borzalmak és a nyomor közvetlen közelében a könyvei értelmüket vesztették, mígnem egy barátja adott neki egy 18–19. századi angol költészeti antológiát. Udvariasságból lapozta fel a könyvet, elolvasott néhány verset, és váratlanul elkezdett memorizálni egyet közülük: Thomas Hardy The Walk (A séta) című költeményét. A vers memorizálása és ismételgetése mély hatással volt rá: úgy érezte, mintha Hardy lelkének egy darabja hozzá került volna, és a költészet segítette megvédeni őt a mindennap látott brutalitástól. Energiát, belső erőt kapott a szavakon keresztül. Rájött, hogy amikor egy költő lelkének egy darabját beleírja a versbe, és ha az olvasó nyitott rá, akkor ez képes őt megerősíteni és megmenteni. Ezért különösen érdekes számára, hogy a költészet terápiás erőként működhet. Úgy gondolja, a mai világ zavaró ingerei között nagyobb szükségünk van az irodalomra és a költészetre, mint valaha, mert mélyen meg tud érinteni minket. Azóta íróként is kötelességének érzi, hogy teljes lelkét beleadja az írásaiba; nem tud felületesen írni, mert ő maga is ezt keresi az irodalomban: hogy mit adott bele az író önmagából.
Mizerák Andrea – Csorba Győző Könyvtár
Fotó: Ruprech Judit
A cikk a Csorba Győző Könyvtár Könyvtári Hírzengő című lapjának 2025/4. számában jelent meg.