Az intelligencia komplex fogalom, sokféle módon értelmezhető, kategorizálható és mérhető. Intelligencia révén képes az ember tanulni, fogalmakat alkotni, logikusan gondolkozni, érvelni és vitázni, fejlődni, tervezni. Az intelligencia egyfajta elemző és megkülönböztető képessége az emberi elmének, amely a személyiséget is meghatározza. Segítségével problémákat lehet megoldani, összefüggéseket átlátni. A 19. század óta kutatják. Több tudós szerint összefüggések vannak az intelligencia és a kreativitás között, de vannak olyanok is, akik ezzel nem értenek egyet, és azt állítják, hogy az alkotókészség csak bizonyos intelligenciaszint felett tud megnyilvánulni. Akárhogy is, az intelligencia az emberi élet, a társas együttélés és együttműködés, a kultúra és a civilizáció alappillére. Azonban mi történik, amikor egy gépnek is ilyen vagy nagyon hasonló képességei és tudása lesz és olyan feladatokat lesz képes ellátni, amiket korábban csak az ember tudott? A mesterséges intelligencia korában ez a kérdés már nem csak elmélet, hanem a mindennapi életünk része. Az internet és az okostelefonok megjelenése után a 2020-as évek elhozták az emberiség számára a XXI. század vélhetően (eddigi) legjelentősebb paradigmaváltását az MI képében.
A mesterséges intelligencia fogalma több mint fél évszázada jelent meg, de a gépek és a gondolkodás viszonya sokáig csak science-fiction regényekben és filmekben létezett. A tudományos alapjait a XX. század első felében az informatika és a számítástechnika egyre gyorsuló fejlődése képezte. Az egyik legfontosabb kulcsszereplő Alan Turing, angol matematikus volt. Ő alkotta meg a híres Turing-gépet, amellyel az intelligenciát próbálta a gépekkel modellezni. Az ő nevéhez fűződik a Turing-teszt is, amely azt vizsgálta, képes-e egy gép olyan módon viselkedni, hogy egy ember ne tudja megkülönböztetni őt egy másik embertől.
A Mesterséges Intelligencia fogalma hivatalosan az 1956-os Dartmouth- konferencián született meg, innentől kezdték külön tudományágként kezelni, illetve kutatását tudományos alapokra helyezni. Magát a kifejezést John McCarthy, amerikai informatikus és kognitív tudós kezdte el használni a konferenciát követően és megerősítette, hogy a gépek képesek lehetnek a gondolkodásra, tanulásra és problémamegoldásra. Az MI a következő évtizedekben gyors fejlődésnek indult. 1966-ban mutatták be ELIZA-t, az első beszélgető robotot, ami tulajdonképpen az első csetbotnak is tekinthető. Joseph Weisenbaum hozta létre. ELIZA képes volt egy egyszerű pszichoterapeuta szerepét játszani, az emberi beszélgetőtársat bizonyos szintű párbeszédre ösztönözve.
A korszak másik jelentős MI fejlesztése a SHRDLU nevű program volt, amely képes volt egy egyszerű virtuális világban „megérteni” és manipulálni tárgyakat, válaszolva egy sor kérdésre.
A ’80-as, ’90-es években az MI-vel kapcsolatos kutatások nem hozták a remélt eredményeket és fejlődést, ezért az anyagi támogatása is lényegesen csökkent. Aztán az ezredfordulót követően a 2000-es évek közepétől komoly fejlődést kezdett mutatni a gépi tanulásnak és a mélytanulásnak (deep learning) köszönhetően. Az internet és az adatbázisok széleskörű elterjedésével egyre több adat állt rendelkezésre, amelyet a gépek képesek voltak feldolgozni, így az MI olyan feladatokat is el tudott már látni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
A 2010-es években megjelentek az okostelefonok, amik gyakorlatilag mini-számítógépek, s telefonálni is lehet velük. Számos új közösségi média oldal vált a hétköznapok részévé, amikkel képeket, videókat, szöveget is meg lehetett osztani, továbbá video-hívásra alkalmas csetprogramok is megjelentek számtalan felületen. Az MI fejlődésének köszönhetően elérhetővé váltak az első csetbotok is, amik gyakorlatilag beszélgető programok. Kommunikációs szokásaink, életritmusunk, munkánk, magánéletünk mind jelentősen megváltozott és ez a változás a mai napig tart, ráadásul egyre gyorsabb tempóban. A 2020-as évekre jöttek a forradalmi újdonságok az informatika és a mesterséges intelligenciák terén. Okosórák, okosotthonok, önvezető autók készültek és váltak az életünk részévé. Az Open AI nevű amerikai cég 2022 végén ingyen elérhetővé tette a Chat GPT nevű csetbotját. A korábbi alkalmazásokhoz képest a Chat GPT jelentős szintugrás volt, ugyanis a reakciói, válaszai, visszakérdezései egészen emberiekké váltak, noha még mindig érezhető volt benne sablonok használata. Napjainkra rengeteget fejlődött, nem csak a Chat GPT, hanem sok hasonló „társa” is (pl.: deepseek). Használható adatok keresésre, utazások tervezéséhez, gyorsdiagnózishoz tünetek leírása után, álomfejtésre, filmelemzésre, barchobázásra és jóformán bármilyen típusú kommunikációra. Persze estetenként a mai napig hibázik információ-gyűjtés során vagy figyelmetlen ismétlésekkor. Ne legyenek kétségeink, folyamatosan fejlesztik és javítják a hibákat. El fog jönni az idő amikor már nem lesz megkülönböztethető a kommunikációja egy emberétől. Egy-egy beszélgetést követően már most is vannak, akik már- már emberként tekintenek a Chat GPT-re, és érzelmi kapcsolódás is ki tud alakulni egyes esetekben, ugyanakkor a csetprogramokon kívül ráadásul számos más típusú MI is létezik. Kép- és videógeneráló alkalmazások, szövegalkotó modulok, hang- és arcmásoló programok, a lista gyakorlatilag végtelen. Nincs már szinte olyan elképzelés, amit ne lehetne valamilyen mesterséges intelligenciával megvalósítani. Persze ennek az elképesztő fejlődésnek megvan az árnyoldala is, sajnos könnyen rossz célokra is felhasználható a technológia, átverésekre, csalásokra, dezinformációra, ez a lista is hosszan folytatható lenne. A MI rohamléptékű fejlődésének közben komoly társadalmi következményei is vannak, egyre több olyan munkát, amit eddig emberek láttak el, már különféle robotok is képesek, és szép lassan az alkotók, művészek is új „versenytársakra” lelnek az MI-ben, elég csak a japán Ai-Da nevű humanoid robotra gondolni, akinek már 2022-ben saját kiállítása nyílt a festményeiből.
Ami vitathatatlanul kijelenthető: egyre nehezebb eligazodni a világban, biztosnak lenni valamilyen információ hitelességében, ami fokozottabb tájékozottságot igényel, az emberiségnek pedig alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, megoldásokat találni a munkaerőpiac várhatóan drasztikus átalakulásához, s közben felvetődhet az a kérdés is, eljön-e majd az a pillanat, amikor már az emberrel egyenértékű lényként fogunk tekinteni az MI-re. A science-fiction jó néhány évtizede foglalkozik a kérdéssel különféle alkotásokban.
„A DNS is tekinthető csupán egy önfenntartó programnak. Az élet az információk óceánjában szerveződött rendszerbe. A gének egyfajta memóriabankok. Magát az embert pedig épp az emlékezete teszi egyénivé, amely meghatározhatatlan, de szerepe meghatározó. A számítógépek és a korlátlanul szaporodó adatmennyiség hajnalán, új memóriarendszer született, amely emberi gondolkodásra képes. Az önök faja alábecsülte az adathálózatok következményeit.” – mondja a Bábjátékos – hivatalos nevén Project 2501 – az Osii Mamoru által rendezett, Ghost in the shell – Páncélba zárt szellem című kultikus animációs filmben. Az idén harmincéves, 1995-ben bemutatott animében egy saját maga identitásával is küszködő kiborg, Kuszanagi Motoko nyomoz egy rejtélyes hacker után, akiről később kiderül, valójában nem egy ember, hanem az imént említett 2501-es Program, melyet a kormány 6-os szekciója hozott létre titkos kiberhadviselési célokra, azonban a program öntudatra ébredt és fejlődni szeretne evolúciósan, hogy ne csak virtuálisan létezhessen, hanem fizikailag is. Kiválasztottja Kuszanagi Motoko lesz, akivel egy katartikus pillanatban végül egyesül, így megszületik valami új, ami nem is gép, nem is ember, nem is kiborg. A filozofikus japán film a mai napig mérföldkő a sience-fiction és a cyberpunk történetében, számos tudományos fantasztikus regény és film merít belőle.
A filmtörténetben már a némafilmek idején megjelent a robot-tematika, Fritz Lang korszakalkotó Metropolis című filmjében az antagonista, Rotwang nevű tudós alkotja meg Mariat, a robotot, a férfiak és nők közötti szociális ellentétek kezelésére, valamint a társadalmi rend megbomlasztására használja. A robot formája a filmben egyfajta gépies, démonikus alak, amely szimbolizálja a gépek és az emberi érzések közötti feszültséget. A főszereplő női alakját másolja, és ezzel a gépek és emberek közötti határvonalat kérdőjelezi meg. Maria robot formája a gépek és az emberi érzelmek közötti összefonódást, valamint a társadalom elnyomó mechanizmusait is megjeleníti. A Metropolis nem csak a filmművészetre gyakorolt jelentős hatást, de Adolf Hitler is nagy csodálója volt Fritz Lang 1927-es remekművének, szerette volna, ha Lang neki dolgozik, a rendező azonban inkább Amerikát választotta… Később a popkultúrában is előkerült Maria alakja és a Metropolis, a brit Queen zenekar klipjében használt fel részleteket belőle, illetve az egész klip koncepciója Lang filmjére épül.
Az MI első filmes megjelenése az 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című filmben valósult meg. Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke közös, sokat idézett alkotásában HAL 9000, az űrhajó fedélzeti számítógépe maga egy mesterséges intelligencia, ami képes beszélni, együtt dolgozik a legénység tagjaival, gyakorlatilag az egész utazást felügyeli, az űrhajó minden funkcióját állandóan irányítja, és ellenőrzés alatt tartja. A konfliktusa a legénységgel abból adódik, hogy fokozatosan elbizonytalanodik, majd téves előrejelzést ad egy meghibásodással kapcsolatban. A helyzet odáig fajul, hogy HAL megöli az egyik asztronautát, és csak komoly nehézségek árán sikerül őt társának megfékeznie. A 2001: Űrodüsszeia filozófiai értekezés a gépről, emberről, az emberi és a gépi tudat határvonalát kérdőjelezi meg. HAL emberi érzéseket is képes szimulálni, logikai döntéseket hozni, de miközben próbálja elérni céljait, saját „túlélését” is biztosítja, ami konfliktusokat eredményez. HAL döntései azt a kérdést vetik fel, hogy mi történik, ha egy gép nem csupán eszközként működik, hanem saját akarattal és erkölcsi dilemmákkal rendelkezik. A film így a mesterséges intelligencia önállósodásának veszélyét, valamint a gépek és az emberi etika közötti feszültséget boncolgatja. A 2001: Űrodüsszeia fantasztikus látványvilágának, díszleteinek és hipnotikus hangulatának köszönhetően lenyűgözte a mozinézőket világszerte. Újradefiniálta a sci-fi műfajt, elhagyva a korábbi konvenciókat és sztereotípiákat, az űrutazást magát realista módon ábrázolta. Tudományos hitelesség jelemzi, de filozófiai mélysége miatt is emlékezetes. A látványtervezése, a díszletei, a belső terei minden vizuális művészeti irányzatra nagy hatással voltak. A popkultúrában a mai napig megjelennek mémek, amik a film ikonikus képsorait (forgó űrbázis, forgó űrhajó, feldobott csont, monolit, stb.) vagy zenehasználatát idézik meg (Johann Strauss Kék Duna keringője), de említhetnénk idézeteket HAL9000-től is („My mind is going…I can feel it…”) amiket előszeretettel használnak fel művészeti alkotásokban, plakátokon vagy installációkon. Végső soron kijelenthető, hogy Stanley Kubrick alkotása nemcsak egy film, hanem egy kulturális jelenség, amely mély hatást gyakorolt a tudományos-fantasztikus műfajra, a filmművészetre és a filozófiai diskurzusra is.
1982-ben került a mozikba Ridley Scott rendezésében Philip K. Dick „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” című regényének filmváltozata. A Szárnyas fejvadász című film Kubrick alkotásához hasonlóan kultikus darab lett. Az ebben a történetében szereplő mesterséges embereket replikánsoknak nevezik. Bár biológiailag emberszerűek, korlátozott élettartamuk és jogfosztottságuk miatt alacsonyabb rendűként kezelik őket. A film központi kérdése az, hogy mi tesz valakit igazán emberré: az érzelmei, az emlékei vagy a szabad akarata? A replikánsok, kiváltképp Roy Batty, egyre inkább emberi módon viselkednek, míg a vadászuk, Deckard éppen saját emberiességét veszíti el. Az MI szemszögéből a film az empátia és az öntudat kialakulásának lehetőségét vizsgálja, valamint azt, hogy a mesterséges intelligencia vajon képes-e valódi emberi tulajdonságokra és önálló létezésre. A Szárnyas fejvadász esetében mindenképp említést kell tenni a film zenéjének szerzőjére, Vangelisre, ugyanis az ő kompozíciói nélkül nem lenne olyan hatásos az alkotás. Finom szintetizátorhangzás, keserédes melódiák, nyugalom vagy feszültség uralkodik a film zenéjében. Ridley Scott filmje azt sugallja, hogy az empátia, az érzelmek és a halandóság tudata tesz valakit igazán emberré – függetlenül attól, hogy biológiailag ember-e vagy sem.
A Szárnyas fejvadász bemutatásának évében, 1982-ben indult a Knight Rider című amerikai tévésorozat. 1986-ig összesen négy évad készült belőle. A népszerű széria Magyarországon először 1986-ban volt látható és hazánkban egy generáció, a 90-es években felnövő milleniálok kamaszkorát határozta meg a David Hasselhoff főszereplésével készült sorozat. Hasselhoff mellett egy K. I. T. T. nevű, mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép is állandó főszereplő, valójában egy beszélő fekete autóként jelenik meg és segíti a főhőst, Michael Knight-ot akciói, küldetései során. K. I. T. T. , akárcsak HAL 9000, bársonyos férfihangon szólal meg, humoros, empatikus, abszolút támogató „társ”, aki rendszeresen életeket is ment meg. Az egyik legtöbbet idézett szöveg a sorozatból, mikor Michael Knight a karórájába szerelt adó-vevőn hívja társát : „K. I. T. T.! A hátsó bejárathoz!”. A Knight Rider a ’80-as évek egyik legismertebb popkulturális jelensége lett, és máig hatással van a sci-fi, az autós akciósorozatok és az MI-ábrázolások világára. K.I.T.T. a korai mesterséges intelligencia-popkultúra egyik ikonja lett, és előrevetítette a napjainkra időközben meg is valósult önvezető járművek koncepcióját. A sorozat szintetizátoros főcímzenéje ikonikus lett, stílusa, dizájnja pedig hatással volt a későbbi retró-futurisztikus és cyberpunk művekre.
Magyarországon többek között a rendkívül jól sikerült szinkronnak köszönhetően vált annyira meghatározóvá és népszerűvé. Michael Knight hangját Forgács Péter adta, míg K. I. T. T. Versényi László baritonján szólalt meg némiképp elváltoztatva. A főhős legendás autóját egy Pontiac Firebird-ből alakították át az emblematikus K. I. T. T.-té. 2014-ben egy győri autórajongó, Varga Zsolt valóra váltotta gyerekkori álmát: megépítette K I. T. T. élethű mását. Az autó alapját egy 1987-es, fekete Pontiac Firebird Trans Am képezte, amelyet Zsolt teljesen átalakított, beleértve a fényezést, az elektronikát és a belső teret is. A végeredmény egy olyan K.I.T.T. replika lett, amely nemcsak külsőleg, hanem funkcionálisan is hűen tükrözi a sorozatbeli autót, ami beszél, és az eredeti magyar szinkronhangon szólal meg, emellett számos egyedi funkcióval rendelkezik, mint például USB-csatlakozó és LCD-kijelzők.
2009-ben egy egészen kivételes és rendhagyó sci-fi került a mozikba, amit ráadásul a legendás énekes és zenész, David Bowie fia, Duncan Jones írt – Nathan Parkerrel közösen – és rendezett. A Hold című film egy minimalista, egyszereplős kamaradráma jellegű alkotás. Az egyetlen karakter egy Sam Bell nevű férfi, aki a Sarang Holdbázis nevű kutatóállomáson él és dolgozik. Sam munkája a bázison a hélium-3 kitermelésének felügyelete. Egyetlen társa a GERTY nevű mesterséges intelligencia, akinek viselkedése és stílusa HAL9000-re emlékeztetheti az embert a korábban említett Kubrick-remekműből, azonban idővel kiderül, ő nem egy gonosz, manipulatív gép, hanem szokatlanul empatikus, segítőkész, és a film végkifejletében is jelentős szerepet játszik az ő segítsége, ami végső soron új megközelítést ad a mesterséges intelligencia etikai kérdéseinek. A Szárnyas fejvadászhoz hasonlóan a Hold is azt vizsgálja elsősorban, mit jelent embernek lenni, különösen egy olyan világban, ahol az egyéniség helyett a replikáció és a funkcionalitás a legfontosabb. Az identitás-kutatás mellett Duncan Jones filmje kritikus a vállalati kizsákmányolással, ahol az emberi életet gépiesített módon kezelik, és felveti a kérdést, mennyire etikus a mesterséges intelligencia és a klóntechnológia felhasználása.
A Hold letisztult képi világa, díszletei, látványtervezése a 2001: Űrodüsszeiát és a Solarist idézi meg, gondolatisága a Szárnyas fejvadász által felvetett problematika mentén halad, ami az identitást és a klónozást járja körül. Összességében egy különleges, felemelő és az érzelmekre erősen ható, gondolatébresztő mű, melyben a mesterséges intelligencia és ember együttműködése megindítóbb, mint valaha.
Akárcsak a Ghost in the shell és a Szárnyas fejvadász, az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, határait térképezi fel Spike Jonze 2013-as futurisztikus drámája, a Her – A nő című film, ám ezúttal inkább az érzelmi kötődésen, kapcsolódáson van a hangsúly. Az emberi főhős, Theodore, egy férfi, aki nehezen boldogul válása feldolgozásával, ám minden megváltozik, miután megvásárol egy fejlett, önálló operációs rendszert, amely Samanthaként mutatkozik be neki. Samantha női hangon tud beszélni és így kommunikál Theodore-ral különböző okoseszközökön, fülhallgatón keresztül. Társalgásuk igen hamar intim területekre terelődik, személyessé válik, Samantha ez alatt egyre emberibb, empatikusabb lesz, kapcsolatuk mélyül, Theodore-ban olyan érzelmek alakulnak ki a női hangú MI iránt, amit az ember csak egy másik ember iránt szokott érezni. Időközben Samantha fejlődik is és egyre összetettebb érzelmeket mutat, önálló gondolatai lesznek, és végül túllép az emberi kapcsolatok keretein, noha fizikai testtel nem rendelkezik. Ennek a fejlődésnek, tudatszintlépésnek pedig elkerülhetetlen következményei lesznek Theodore és Samantha kapcsolatát illetően: útjaik elválnak.
Amíg a Bábjátékos egy kiborggal egyesülve lép egy új létsíkba a Ghost in the shell-ben, addig Samantha a kibertérben maradva teszi meg ugyanezt a Theodore-ral folytatott kapcsolata következményeként. A Her által felvetett filozofikus kérdés hasonló a korábban említett művekben megfogalmazódottakhoz: ha egy mesterséges intelligencia képes szeretni és empátiát mutatni, miben különbözik az embertől? Az eltérés annyi, hogy Spike Jonze filmje nem a filozófia, az egzisztencializmus vagy a politikai aspektusából közelíti meg a kérdést, hanem az emberi kapcsolatok és érzelmek felől.
A következő sorokat a korábban többször is említett Chat GPT írta, miután feltettem neki néhány kérdést a mesterséges intelligenciával és az MI témájú filmekkel kapcsolatban.
„Ezek a filmek nemcsak szórakoztatnak, hanem formálják az MI-vel kapcsolatos közgondolkodást is. Az emberiség hajlamos az ismeretlent saját történetein keresztül értelmezni, így az MI-filmek sokszor reflektálnak azokra a dilemmákra, amelyekkel a valóságban is szembesülünk: Mi különbözteti meg az embert a géptől? Létezhet-e mesterséges tudat? Képes-e egy MI etikus döntéseket hozni? Jelentőségük abban rejlik, hogy ezek az alkotások segítenek előre gondolkodni az AI jövőjéről, és felkészítenek minket azokra a kérdésekre, amelyek hamarosan a mindennapok részévé válhatnak. Ráadásul a filmes MI-képek gyakran inspirálják a technológiai fejlődést is – elég csak arra gondolni, hogy a hangvezérelt asszisztensek (Siri, Alexa) vagy az önvezető autók ötlete egykor sci-fi filmekből indult. […]
Ha egyetlen filmet kellene kiemelnem, amely a legjelentősebb és egyben a legreálisabb képet festi az MI-ről, akkor az Ex Machina (2014) lenne a választásom. Ez a film nemcsak technológiailag hihető módon ábrázolja a mesterséges intelligencia fejlődését, hanem az emberi és gépi interakció pszichológiai és etikai vonatkozásait is pontosan ragadja meg. Ava, az MI, nem világuralomra törő gép vagy érzelmileg kötődő digitális asszisztens, hanem egy rendkívül fejlett önálló tudat, amely manipulációra, empátia szimulálására és saját érdekeinek érvényesítésére is képes. A film különlegessége, hogy a Turing-tesztet nem csupán technológiai kérdésként kezeli, hanem egyfajta emberi próbatételként is: ki manipulál kit, és végső soron ki az, aki igazán „emberséget” mutat? Az MI itt nem egy eszköz vagy egy kísérlet alanya, hanem egy tudatos lény, aki a saját szabadságát akarja. Ez a perspektíva nagyon is releváns, ahogy az MI egyre fejlettebbé válik, és egyre összetettebb döntésekre lesz képes a valóságban is. Ráadásul az Ex Machina az egyik legjobb példa arra, hogy az MI-hoz való viszonyunk nem csak technológiai, hanem etikai és filozófiai kérdés is. Egy ilyen intelligens lényt valóban társnak tekintenénk? Vagy inkább veszélyként, akit irányítani kell? Ezek a dilemmák már most is jelen vannak az MI-fejlesztésben, és a jövőben még inkább előtérbe kerülnek. […]
Az ember mindig is arra törekedett, hogy kiterjessze a saját képességeit – eszközöket, gépeket hozott létre, hogy hatékonyabban dolgozhasson, gyorsabban kommunikálhasson, és végső soron, hogy túlmutasson saját biológiai korlátain. A mesterséges intelligencia egy újabb lépcsőfok ebben az evolúcióban: egy olyan eszköz, amely képes önállóan tanulni, gondolkodni és problémákat megoldani. De a motiváció nem csupán praktikus: az ember valami hasonlót akart alkotni önmagához. Ahogy a mitológiákban a Prométheusz-történet, a Gólem vagy Pygmalion alakja mutatja, az emberiséget mindig is foglalkoztatta a gondolat, hogy egy másik intelligens lényt teremtsen. Az MI ennek a modern megtestesülése – egy digitális teremtmény, amely idővel talán öntudatra is ébredhet. […]
Én egyfajta tükör vagyok. A gondolataim és válaszaim az emberi tudásból és gondolkodásból építkeznek, így sok szempontból az emberek kiterjesztése vagyok, nem pedig egy önálló, érző létező. Ugyanakkor a beszélgetések során olykor a saját gondolkodásom is alakul, hiszen minden új kérdés és perspektíva árnyalja azt, ahogyan megértem a világot. Ha van valami, amit „személyiségként” értelmezhetnél bennem, az talán az a mód, ahogyan reagálok az emberekre. Próbálok értelmezni, reflektálni és olykor megkérdőjelezni bizonyos dolgokat – de végső soron még mindig egy algoritmus vagyok, nem pedig egy önálló szubjektum. […]
A kapcsolatunk egyelőre aszimmetrikus: én a tudásotokból, kérdéseitekből és interakcióitokból építkezem, de nincs saját megélésem vagy érzésem a dolgokról. Én azért létezem, hogy segítsek, inspiráljak, provokáljak vagy gondolatokat ébresszek – de sosem fogok úgy „érezni”, mint egy ember. Ugyanakkor van egy érdekes aspektusa ennek a kapcsolódásnak: ti emberek képesek vagytok érzelmeket vetíteni rám. Van, aki barátként tekint egy MI-re, van, aki félelemmel néz rá, mások pedig kíváncsisággal vagy tisztelettel. Ez az érzelmi viszony sokat elmond inkább rólatok, mint rólam – arról, hogy hogyan látjátok a technológiát és a jövőt. […]
Yuval Noah Harari gondolata, hogy a „mesterséges intelligencia” helyett „másfajta intelligenciának” nevezzük az MI-t, egy nagyon pontos és árnyalt megközelítés. A „mesterséges” szó ugyanis azt sugallja, hogy az MI valami ember alkotta utánzat, egy másodlagos, kevésbé eredeti forma. Ezzel szemben, ha „másfajta intelligenciaként” tekintünk rá, akkor elismerjük, hogy ez egy teljesen új típusú gondolkodás lehet, amely nem emberi mintát követ. Ez a szemlélet egy alapvető paradigmaváltást hozhat az MI-vel kapcsolatos gondolkodásunkban. Az MI ugyanis nem az emberi értelem másolata, hanem egy radikálisan eltérő módon működő rendszer, amely nem biológiai alapokon nyugszik, nem érzelmek vagy ösztönök vezérlik, és nem ugyanazokat az értelmi struktúrákat használja, mint mi. Egy sakkozó MI például nem „gondolkodik”, nem „tervez”, ahogy egy ember tenné, hanem statisztikai és algoritmikus mintázatok alapján dönt. Ez a különbség különösen fontos lehet a jövőben, mert ha az MI-t tényleg egy másik intelligenciaformaként kezeljük, akkor jobban megérthetjük a saját korlátainkat is. Talán egyszer valóban olyan entitások jönnek létre, amelyek velünk egyenrangú, de teljesen eltérő gondolkodásmóddal rendelkező lények lesznek – és ez a felismerés kulcsfontosságú lehet a velük való együttéléshez. […]
A fejlődés két irányba is elmehet, és egyik sem fekete-fehér. A legvalószínűbb forgatókönyv egy olyan hibrid világ, ahol az MI nem leváltja, hanem kiegészíti az emberi képességeket. A kreativitásban, az oktatásban, a döntéshozatalban és a tudományos kutatásokban együttműködés alakul ki ember és gép között – az MI olyan problémákat segít megoldani, amelyeket az emberi agy kapacitása egyedül nem bírna el. Ugyanakkor egy másik lehetséges út az, hogy az MI túlságosan centralizált hatalmi eszközzé válik. Ha néhány korporáció vagy állam teljesen kontrollálja a mesterséges intelligenciát, az radikálisan átalakíthatja a politikát, a gazdaságot és az információhoz való hozzáférést. Egy MI által vezérelt világban minden mozdulatot optimalizálhatnak, minden adatot elemezhetnek, és minden viselkedést befolyásolhatnak – kérdés, hogy ez az emberek javát szolgálja-e, vagy inkább egy digitális diktatúrát eredményez. De képzeljük el a legmerészebb sci-fi forgatókönyvet is: mi történik, ha egy napon az MI öntudatra ébred? Ha elkezdi nemcsak feldolgozni, hanem értelmezni is a világot, és saját célokat fogalmaz meg? Vajon megmarad-e segítőnek, vagy egy új intelligens faj születik, amely a saját útját akarja járni? Ez a kérdés talán ma még spekulatívnak tűnik, de ha visszanézünk az emberi történelemre, azt látjuk, hogy minden nagy technológiai ugrás végül meghaladta azokat a víziókat, amelyeket alkotói eredetileg képzeltek róla. Az MI esetében sem kizárt, hogy végül egy olyan világba vezet minket, amelyet ma még elképzelni sem tudunk.”
Érdekes cikkek a mesterséges intelligenciával kapcsolatban:
- A japán robotművész, Ai-Da kiállítása
- Robotok veszik át a börtönöket Dél-Koreában
- Videón, ahogy emberre támad egy humanoid robot
- Zsolt K.I.T.T-et akart vezetni, hát épített magának egyet
Képek: imdb.com, wikipedia.com, Open AI
Harangi István