Valentin-nap alkalmából a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének állományából egy 1899-ben írt képeslap kapott nyilvánosságot, melynek érdekessége, hogy egy viszonylag könnyen megfejthető titkosírással írták. Olvasóink egy játék keretében azt a feladatot kapták, fejtsék meg az üdvözlőlap tartalmát, hisz 126 elteltével talán már a levéltitok megsértése sem okoz senki számára érdeksérelmet. Sőt, ellenkezőleg! Bízunk benne, hogy a kibontakozó kedves történet mind annak szereplői, mind pedig az olvasók számára pozitív hozadékkal jár: előbbiek a múlt ködéből felbukkannak, s emberi értékeik megidézése által jó érzéssel tölthetik el jelen korunk romantikus, vagy legalábbis humánus lelkületű olvasóit. Gyakorlati – a tudományos életet érintő – hozadéka pedig egy „kis színes” mikrotörténet bekerülése a helytörténet már-már végtelennek tűnő képeskönyvébe.
Először tehát nézzük a kezdeti „nyomot”, mely elindított egy egyáltalán nem tervezett kutatást, ami egyáltalán nem szerepelt terveink közt. Egy jópofa, könnyed szórakozásnak szántuk olvasóink számára e „leletet”, az 1899. augusztus 25-én kelt mohácsi életképeket ábrázoló képes üdvözlőlapot.
Hogy ne áruljuk el azonnal a titkosírás feloldását (hátha van olyan olvasó, aki szívesen megpróbálkozna a feladattal), először vizsgáljuk meg magát a képeslapot! A Weiser Miksa mohácsi nyomdatulajdonos és könyvkereskedő által kiadott képeslapon Mohács főtere, a Széchenyi tér látható az 1920-1930-as évek máig ható átépítéseit megelőző állapotában, feltehetően valamilyen rendezvény alkalmával, mikor sátrak és sokadalom borította azt (1901-ben a Mohácsi Önkéntes Tűzoltó-Egylet zászlószentelési és huszonöt évi jubileumi ünnepélyén állítottak például „kápolna-sátrat” a Széchenyi téren – Mohács és Vidéke, 1901. máj. 19.,2. ). A másik megkapó zsánerképen a Kossuth Lajos utca látható lakóival és villanyoszlopokkal ugyancsak egy réges régi korszakból, mikor még nem borította szilárd burkolat az utcát. Talán a képen szereplők közül többen is egyetértettek egy korabeli újságcikkel, mely így panaszkodott a körülményekről: „Panasz a sár miatt. A múlt hétfői temetésen megjelent nagy közönség keserűen panaszkodott amiatt, hogy a Kossuth Lajos utca déli részében egész a patak hídjáig kövezett gyalogjáró hiánya miatt csupa sárban kellett gázolnia. S e panasz nem méltatlan. Mert joggal elvárhatja a közönség, hogy a város vitézi járhatóvá tegyék azt az utat, melyen a lakosság legnagyobb része kedves halottait szokta kísérni az örök nyugalom helyére. Elvárjuk az elöljáróságtól, hogy e tekintetben legközelebb indítványt fog a képviselőtestület elé terjeszteni. […]” (Mohács és Vidéke, 1896. márc. 8., 3.).
Visszatérve a képeslapunkon szereplő üzenet tartalmához, immár eláruljuk, mi is volt az a titkosnak szánt mondanivaló, mely nem illethette sem a postatisztet, sem a levélkihordót, de talán még a cselédet sem, aki átnyújtotta a lapot a címzettnek. A levelezőlap közlésének Valentin-napi időzítése nem véletlen, hisz egy szerelmes férfi választottjához intézett sorai bújnak meg a krikszkrakszok mögött. „Drága Etelka Nagysám! Nagyon kérem írja meg nekem milyen volt az utazása hogy érkezett meg, várták-e vagy sem, nem-e hűtötte meg magát egészséges-e stb. Mert igen nyugtalan vagyok. Csókolva aranyos kezeit vagyok igaz tisztelője/választ kérek: Hahn.” A lap tetején fejtetőn: „Folyton Önre gondolok egész napon át!”
Egy korábbi gyűjteménykezelési gyakorlat miatt – mely szerint a régi képeslapokat kartonlapra kasírozottan tárolták – mára elveszett a levelezőlap címzési oldalán szereplő információtartalom, így úgy tűnt, tényleg titokban maradhat a levélke, hisz bár a tartalmat megfejtettük, de az információhoz rejtve maradt, ki is volt az az Etelka, akit így szeretett egy bizonyos Hahn.
Csakhogy a mai kor adta technikai lehetőségek még egy kiskaput nyitva hagytak számunkra. Napjainkban rendelkezésünkre áll az Arcanum adatbázis hatalmas digitalizált folyóiratállománya, melyben a megfelelő keresőszavakkal néhány percen belül információkhoz juthatunk a legapróbb témákról is. S a levelezőlap néhány sora bizony elegendő volt ahhoz, hogy mind Etelka, mind Hahn személyéhez egy picit közelebb jussunk, 126 év távlatából is.
Fél évvel az elcsípett szerelmes levél után a Mohács és Vidéke című újság 1900. február 11-én arról tudósította olvasóit, hogy „Hahn József mohácsi kir. adóhivatali tiszt és tartalékos hadnagy múlt vasárnap tartotta kézfogóját Szablár Etelka kisasszonynyal, Szablár András helybeli iparos leányával.” Szóval a kezdeti rajongás, úgy tűnik rövid időn belül szárba szökkent, hisz eljegyzés, sőt öt hónappal később házasság lett belőle, melyről így számolt be a fenti újság július 29-én: „Kedden délután esküdött örök hűséget Hahn József mohácsi kir. adóhivatali tiszt Szablár Etelka kisasszonynak, Szablár Antal helybeli iparos leányának Az esketési szertartást — mely a belvárosi templomban folyt le — Keserics Ferenc esperes plébános végezte, ki befejezésül szép beszédet intézett az új házaspárhoz. A polgári kötés délelőtt történt Gaál László mohácsi anyakönyvvezető előtt, hol Horváth Gyula maissi körjegyző és Bihary József (Budapest) voltak a tanúk. Este nagy nászlakoma volt a Mohácsi Iparosok Olvasóköre helyiségében, mely alkalommal több szellemes tószt hangzott el. Tósztokat mondottak: Keserics Ferenc, Horváth Gyula, Polgár József szabadkai törvényszéki elnök, Toldy József, stb. Vacsora után táncra perdült a vendégkoszoru.”
A házasságkötésnek köszönhetően egy kis családfa-kutatási készséggel a digitalizált anyakönyveknek köszönhetően hamar kiderült, hogy Szablár Etelka 1882. augusztus 19-én Mohácson született Szablár András „cothurnarius”, azaz csizmadiamester és Kiss Mária gyermekeként, míg a vőlegény Hahn József 1875. március 12-én Majson látta meg a napvilágot Hahn János földműves és Konrád Anna gyermekeként. Azaz levelünket egy 24 éves szerelmes ifjú küldte egy 17 éves fiatal hölgynek.
A digitalizált újságok kincsesbányát rejtő adatbázisában további adatokhoz juthatunk az ifjú szerelmesekről.
Szablár Etelka neve először 1899. február 12-én tűnik fel a mohácsi lapban, amely arról tudósít, hogy az ifjú hölgy részt vett a rózsabálon, mely igencsak kedvezhetett az érzelmek kialakulásának az „eladósorba került” fiatal leányok és a párt kereső ifjak közt: „Zsong-bong a kaszinó táncterme, ahogy ím ezeket a sorokat írjuk. A rózsabál minden fénye előttünk pompázik. Csupa szín, illat a bálterem, rózsa, mindenütt rózsadíszük: a falak mentén, fönt a levegőben, a rögtönzött lugasok körül, a női kebleken, a frizurákon s a frakkkihajtáson. Nem is táncterem, inkább rózsaberek, ahol az első mohácsi jótékony nőegylet mai ünnepélye lefolyik. Mondhatatlan poétikus hangulat szállong a levegőben; akiben egy szikra érzés, ötlet lakik, azt most önkéntelenül megihleti a meglepő környezet és virágos kert varázsa. Báltudósítónk, mint mai tárcarovatunk tanúsítja, szintén belekerült ebbe a csábos, ellenállhatatlan áramba, és mint akinek fantáziáját villámszikra érte, elkalandozott a lelkével messze meseországba, és hamarosan, pillanatnyi hatások alatt mindjárt meg is örökítette a rózsabál legendás sikereit. Feltűnést keltettek a művészi kidolgozású táncrendek, melyek eltérően az eddigi sablontól, nem voltak egyformák, hanem egyenkint más és más, szebbnél-szebb zsánert mutatttak. Az első négyest 60 pár táncolta. […]” Etelka itt a hagyományoknak megfelelően elsőbálozóként jelenhetett meg, ugyanis az úrilányokat először 16 évesen vitték bálba. Levelünk tanúsága szerint az úri társaság előtti bemutatása igen jól sikerülhetett, legalábbis nem kizárt, hogy Hahn József tekintete pont ezalkalommal akadt meg a fiatal hölgyön. Etelka az újsághír szerint még egy teadélutánon vett részt az év végén, utána máris az eljegyzés tényét közölte a sajtó. Talán meglepődnénk azon, hogy egy csizmadiamester lánya úrilányként, báli alkalommal mutattatott be a helyi polgárság társadalmi eseményén, azonban tudni kell, hogy édesapja 1897-ben a mohácsi általános ipartestület elnöke volt, majd 1899-ben alelnöke és a Mohácsi Kölcsönös Segélyzőegylet igazgatósági tagja, azaz igen tehetős és befolyásos iparos volt a városban. Az ugyancsak polgári neveltetése mellett szól zenei neveltetése, ugyanis az újsághírek szerint ifjúasszonyként 1902 májusában a Mohácsi Önkéntes Tűzoltó Egylet által szervezett műkedvelői előadáson az Iparosok Olvasókörének helyiségében magyar népdalokat játszott cimbalmon. Egy tudósító azonban nem csak az ifjú hölgy zenei tehetségétől volt lenyűgözve: „Azután következett Hahn Józsefné — a megtestesült báj rózsaszínben — cimbalomjátéka. Azok az édes-bús hangok, melyeket ügyes kézzel és mély érzelemmel kicsalt a hangszerből, megrezegtették a sziveket s csak azt vettük zokon a rendezőségtől, hogy a cimbalmot úgy állította föl, hogy a bájos jelenséget egészen eltakarta szemeink elől. Pedig nemcsak hallani, de látni is jólesett volna.” 1925-ben ezüstlakodalmukról tudósít a sajtó: „Halmos József vármegyei számvevőségi főtanácsos és Szablár Etelka csütörtökön délután tartották meg ezüstlakodalmukat a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában. A hajdan Mohácson is kedvelt jubiláló házaspárt barátai és tisztelői őszinte szerencsekivánataikkal halmozták el.” Háttérinformációként megjegyzendő, hogy az anyakönyv tanúsága szerint 1902-ben Hahn József Halmosra magyarosította a nevét. Az Iparosok Olvasókörének épülete ma is áll Mohácson az Eötvös utcában (bár emléktábla nem utal az épület múltjára), de a kultúra otthona ma is, hisz egy művészeti iskolának (Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola) ad otthont.
Végül pedig a férj gyászhírénél tűnik fel a gyászoló feleség, Szablár Etelka neve az 1929-es sajtóban: „Halmos Józsefné szül. Szablár Etelka mint az elhunytnak mélyen lesújtott neje úgy a saját, valamint gyermekei László és Olgica, úgy a széleskörű rokonságuk nevében is nagy fájdalommal tudatják, hogy szeretett férje, a jó édesatya, illetve kedves rokon Halmos József számvevőségi főtanácsos, Baranyavármegye számvevőségének főnökhelyettese, szolgálaton kívüli viszonybeli százados életének 54. és boldog házasságának 30 évében rövid szenvedés és az utolsó kenet felvétele után december hó 25-én délután2 órakor örökre lehunyva szemeit, visszaadta jó lelkét teremtőjének. Szeretett halottunk hült tetemét december 28-án, szombaton délután 3 órakor fogjuk a központi temető ravatalozójából a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és onnan örök nyugvóhelyére helyezni. Áldott lelke nyugalmáért az engesztelő gyászmiseáldozat folyó hó 30-án, hétfőn reggel 8 órakor lesz a Ferencrendiek plébániatemplomában az Ég Urának felajánlva. (Lakás : Istvánffy u. 5.) Pécs, 1929 december 25-én. Vigasztalásunk az Urban, ki adjon nekünk megnyugvást és neki csendes nyugalmat!” Az Istvánffy utca ma már nem létezik, Pesti János a mai Mezőszél utca környékére helyezi egy 1926-os Pécs-térkép alapján, egykori épületeit lebontották, így lakóházukat ma már nem találjuk. A Ferences templomról viszont rendelkezünk helyismereti gyűjteményünkben egy 1935-ből származó felvétellel, mely valamelyest alkalmas lehet a hangulat megidézésére.
Utána Etelka neve teljes mértékben eltűnik a sajtóból, még halálhírét sem közlik a lapok, így ismételten az anyakönyvek segítségéhez kell fordulnunk. Ezek szerint 1952. április 15-én hunyt el Pécsett. A dátum ismeretében sem találni halálhírét a sajtóban, mely az átalakult politikai rendszert és az 1950-es évek sajtóját tekintve nem egyedi eset.
Visszakanyarodva a szerelmi történet másik szereplőjéhez a magánéleti sikerek mellett egy eredményes hivatali karrierút rajzolódik ki a sajtóban a szerelmes ifjúról. Hahn József középiskolai tanulmányait Pécsett kezdte 1887-ben a Főreáliskolában, az 1890-91-es évben azonban kimaradt a negyedik osztályból.
Tanulmányait a pécsi három osztályos középkereskedelmi iskolában fejezte be, majd 1895-ben hivatali pályára lépett, ugyanis a Pécsi Figyelő szerint a pécsi királyi pénzügyigazgatóság Hahn József végzett középkereskedelmi iskolai hallgatót és jelenleg mohácsi királyi adóhivatali díjnokot ugyanezen hivatalhoz díjtalan adóhivatali gyakornokjelöltté nevezte ki. 1898-ban a tiszti cím és névtár szerint már adótiszt Mohácson. Ezzel minden bizonnyal „partiképes” lett, azaz hivatali kinevezésével párhuzamosan alkalmassá vált arra, hogy anyagi szempontból is megfeleljen egy férj iránt támasztott társadalmi elvárásoknak. Ezek után nem meglepő, hogy 1899-ben közeledni mert egy a módosabb iparos polgárság köreihez tartozó úrilányhoz. 1900-ban az eljegyzés után nem sokkal ráadásul előléptették egy magasabb fizetési osztályba, immár 1200 korona éves fizetéssel rendelkezett (a pénzértékindex szerint ez mai értékét tekintve hozzávetőlegesen valamivel több mint 3 millió forintnak felelt meg). Ezt követően mind a magánélet, mind a hivatali pályát illetően felgyorsultak a folyamatok. 1901-ben sikeres szakvizsgát tett számvitelből, pedig 1904-ben pénzügyi számellenőr lett. Időközben az anyakönyvek tanúsága szerint 1903-ban megszületett első gyermekük Halmos László, majd 1906-ban Olga lányuk. Sikeresen haladt előre pályáján, miközben hivatali pozícióján kívül több presztízs értékű társadalmi pozíciót is betöltött Mohácson: Mohácsi Iparos Olvasókör igazgatója, majd háznagya, a Mohácsi Kaszinó Egyesület pénztárosa, s a Mohácsi Katolikus Legényegylet világi elnöke is volt. 1913-ban előléptetik, az évi 2900 koronás bére mellé immár 500 korona „lakpénzt” is kap a Mohács és Vidéke szerint, ami ma 8 millió forint körüli összeg lenne. Lényeges momentum életpályáján, hogy 1914-ben saját kérésére Pécsre helyezik, melynek okairól így írt a korabeli sajtó: „A pénzügyminiszter Halmos József m. kir. pénzügyi számvizsgálót, mohácsi járási számvevőt saját kérésére Pécsre, a pécsi járás főszolgabírája mellé helyezte át. Sajnáljuk a kötelességtudó és előzékeny tisztviselő távozását, aki nem azért kérte áthelyezését, mintha Mohácson nem jól érezte volna magát, hanem egyedül gyermekeinek magasabb iskolai nevelésben való részesítése végett.” A világháború kitörése miatt azonban nem sokáig élvezhette új lakhelyét, ugyanis 1915 augusztusában arról ír a sajtó, hogy 8-10 napra hazatérhetett a frontról családjához, az akkor már főhadnagyi ranggal kitüntetett katona. Ezután egy jó ideig nincs hír róla a sajtóban, melyben a világháború mellett a szerb megszállás is közrejátszhatott. 1921-ben ismét előléptetéséről olvashatunk, ezúttal számvevőségi főtanácsos lett. 1928-ban igen részletes pályaképet kapunk róla a 30 éves szolgálati jubileuma alkalmából, a Dunántúlban megjelent újságcikkben, s arról is, hogy bizony a megyei tisztikar krémje ünnepelte a kerek évfordulón: „Meleg és bensőséges ünneplésben részesítették főnökei, hivataltársai, tisztelői és barátai Halmos József, vármegyei számvevőségi főtanácsost, számvevőségi főnökhelyettest 30 éves szolgálati jubileuma alkalmából. Halmos József, aki 30 éve teljesít szolgálatot Majson 1875-ben született, középiskoláit Pécsett végezte, egyéves önkéntesi éve után 1898. január 14.-én állami szolgálatba lépett és ez időtől fogva állandóan és megszakítás nélkül teljesít tényleges szolgálatot. 1914. évi julius havában, saját kérelmére Mohácsról Pécsre helyezték át, járási számvevői beosztással. A háború kitörésekor mint tartalékos hadnagy bevonult, s mint főhadnagy, majd mint százados végig küzdötte a háborút. 20 teljes hónapot, a szerb és az olasz harctéren, az első harcvonalban töltött. Önfeláldozó és kiváló szolgálatainak elismeréséül a hadiékitményes 2 Szignumlaudisz- szál és a Károly kereszttel tüntették ki. Az összeomlás után Mohácson lakó családjához tért, hol 1918. karácsony napján a szerbek letartóztatták és fogságba hurcolták. 78 napi fogság után kiszabadult és Magyarországba menekült és a megszállásig Sásdon teljesített számvevői szolgálatot. 1918. évben számvevőségi tanácsossá, 1921. évben számvevőségi főtanáncsossá nevezték ki, 1927. évben pedig a belügyminiszter a vármegyei számvevőségi főnökhelyettesi címmel tüntette ki. Halmos József, számv. főtanácsos, számvevőségi főnökhelyettes mintaképe a pontos, lelkiismeretes s előzékeny tisztviselőnek. Jó szívénél csak szerénysége nagyobb, felebbvalói, hivataltársai, valamint mindazok, akik vele bármily ügyben érintkeznek, nagyra becsülik és szeretik. Szombat este nagy számban jöttek össze az Arany Hajó éttermében, hivataltársai és tisztelői, hogy 30 éves szolgálata alkalmából ünnepeljék. Az estélyen a vármegyei tisztikart Hoffer Kálmán vármegyei főjegyző képviselte, aki mellett ott volt Feniczy Ignác dr. pécsi, Németh Károly mohácsi, járási főszolgabíró, vitéz Horváth István és Jilly Andor szolgabírók, a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség tisztikara, valamint a pécsi, szentlőrinci, sásdi, villányi és siklósi járás jegyzői karának számos tagja. Az első felköszöntőt az ünnepedre Brenner Kálmán megyei számvevőségi főnök mondotta, utána a vármegyei tisztikar nevében Hoffer Kálmán főjegyző köszöntötte a jubilánst. A pénzügyigazgatósági számvevőség nevében a távol levő Mészáros Elek levélben tolmácsolta jókivánatait. A megjelent jegyzői kar nevében Jakab József baksai körjegyző emelt poharat. Az elhangzott üdvözlésekre Halmos József meghatott hangon válaszolt és köszönte meg az ünneplést.”
Pályafutása nagy ívet írt le, hisz a paraszti származásból indulva, s végigjárva a hivatali ranglétrát – adóhivatali díjnok, díjtalan adóhivatali gyakornokjelölt, adótiszt, számvevő, számvevőségi tanácsos, számvevőségi főtanáncsos, számvevőségi főnökhelyettesi – a hivatali adminisztráció magas pozíciójában, a megyei tisztikarban zárult. E sikeres tipikusan, múlt századi karrierút bár nem ritka a korszakban, viszont az mindenképp az, hogy egy véletlen folytán, egy kedves szerelmi történet apropóján keresztül bontakozott ki, kerül be Halmos József személye a Baranyai Neves Személyek adatbázisába, megkönnyítve ezzel a korszak és térség kutatóinak dolgát.
Írta: Wéber Adrienn
Felhasznált források:
- Budapesti Közlöny, 1904. október 18. (38. évfolyam, 239. szám), 1.: A m. kir. pénzügyminister Baranya vármegye területén…
- Dunántúl, 1928. február 7. (18. évfolyam, 30. szám), 2.: 30 éves jubileum.
- Magyarország tiszti cím- és névtára – 17. évfolyam, 1898, 290.: Pécsi m. kir. pénzügyigazgatóság.
- Mohács, 1902. április 20. (2. évfolyam, 16. szám), 5.: Műkedvelői előadás és hangverseny.
- Mohács, 1906. november 11. (6. évfolyam, 45. szám), 5.: Születtek e héten.
- Mohács és Vidéke, 1897. július 4. (16. évfolyam, 27. szám), 3.: Jutalmak kiosztása.
- Mohács és Vidéke, 1899. január 22. (18. évfolyam, 4. szám), 6.: Meghívó.
- Mohács és Vidéke, 1899. február 12. (18. évfolyam, 7. szám), 4.: A rózsabál.
- Mohács és Vidéke, 1899. augusztus 13. (18. évfolyam, 33. szám), 2.: Az ipartestület ünnepe.
- Mohács és Vidéke, 1899. december 17. (18. évfolyam, 51. szám), 1-3: A második tea uzsonna.
- Mohács és Vidéke, 1900. február 11. (19. évfolyam, 6. szám), 4.: Eljegyzések.
- Mohács és Vidéke, 1900. július 8. (19. évfolyam, 27. szám), 2.: Előléptetés.
- Mohács és Vidéke, 1900. július 29. (19. évfolyam, 30. szám), 2.: Házasság.
- Mohács és Vidéke, 1901. szeptember 29. (20. évfolyam, 39. szám), 3.: Szakvizsga.
- Mohács és Vidéke, 1902. május 11. (21. évfolyam, 19. szám), 1-2.: Tűzoltók estélye.
- Mohács és Vidéke, 1902. december 21. (21. évfolyam, 51. szám), 3.: Névmagyarosítás.
- Mohács és Vidéke, 1908. november 29. (27. évfolyam, 48. szám), 1.: Kabaré a Körben.
- Mohács és Vidéke, 1910. január 23. (29. évfolyam, 4. szám), 3.: A Mohácsi Iparosok Olvasóköre.
- Mohács és Vidéke, 1912. január 28. (31. évfolyam, 5. szám), 3.: Egyletek, társulatok.
- Mohács és Vidéke, 1913. február 9. (32. évfolyam, 6. szám), 3.: Előléptetés.
- Mohács és Vidéke, 1914. június 28. (33. évfolyam, 26. szám), 4.: Áthelyezett járási számvevő.
- Mohácsi Hirlap, 1915. augusztus 15. (5. évfolyam, 37. szám), 4.: Szabadságon.
- Mohácsi Hirlap, 1921. október 2. (11. évfolyam, 20. szám), 2.: Kinevezés.
- Mohácsi Hirlap, 1925. július 26. (15. évfolyam, 30. szám), 3.: Ezüstlakodalom.
- Pécsi Figyelő, 1895. december 25. (23. évfolyam, 296. szám), 4.: A mohácsi kir. adóhivatal köréből.
- Pécsi Hírlap, 1911. január 10. (2. évfolym, 7. szám), 4.: Egyesületek közgyűlése.
- A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1887/8-ik tanévről, 77.: Első B osztály.
- A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1890/91. tanévről, 86.: Negyedik osztály.