In memoriam David Lynch

Filmrendező, forgatókönyvíró, író, festő, fotóművész, zenész, színházi rendező, színész, médiaművész, kliprendező, gondolkodó és még ki tudja mi minden volt a 78 éves korában elhunyt David Lynch. Az elmúlt ötven év egyik legkülönlegesebb zsenije, legszabadabb művésze, kultikus alkotó ember, egy igazi varázsló, aki most távozott tőlünk.

David Lynch a Montana államban található Missoulaban született. Középiskola után képzőművészetet tanult, fotózott és festett, de hamar kialakult benne a mozgókép iránti vonzalom is. Rövid animációs filmeket készített kísérleti jelleggel, majd élőszereplős kisfilmeket. Minimális költségvetéssel kezdett neki első nagyjátékfilmje, a Radírfej forgatásának. Az indusztriális, ipari környezetben játszódó rémálomszerű történet során olyan bizarr figurák és lények jelennek meg, amiket azelőtt filmekben nemigen láthattunk. A forgatás egy pontján elfogyott a pénzük és le kellett állni a felvételekkel. Így történhetett meg, hogy egy jelenetet, amiben a főszerepet alakító Jack Nance benyit egy ajtón, csak évekkel később tudták folytatni.

A Radírfej, Lynch debütáló filmje aztán a 70-es években népszerű, szájról szájra terjedő ajánlásokkal működő éjféli mozivetítéseken jutott el szélesebb, túlnyomórészt hippikből álló közönséghez, majd vált hamar kultuszfilmmé. Ennek a sikernek köszönhetően készíthette el 1980-ban az Elefántember című, valós eseményeken alapuló megindító drámát. A 19. századi Londonban játszódó történetet hagyományosabb módon, lineárisan meséli el a film. Nagy sikert aratott vele, nyolc Oscar-jelölést is besöpört, közte a legjobb rendező nominációjával.

A sikerek után Lynch elkészítette élete egyetlen nagy stúdiófilmjét, a Dűnét, mely Frank Herbert kultikus sci-fijének adaptációja. Ez azonban több szempontból is nehéz helyzetbe hozta a rendezőt: a rettenetes forgatási körülmények után a végső vágás jogát sem kapta meg, ő ugyanis egy sokkal hosszabb verziót szeretett volna. A film megbukott, Lynch pedig felismerte, hogy az ilyen nagy költségvetésű stúdiófilmek világa távol van az ő személyiségétől és eldöntötte, visszatér a szerzői filmkészítéshez. Jobb döntést nem is hozhatott volna!

Következett a kultikus Kék bársony: fűtött erotikájával, bizarr, szorongásos hangulatával, feszültségével valósággal izzik a vásznon ez az álomszerű film. Megjelenik benne Laura Dern, aki később több Lynch-filmben is fontos szerepet kapott. A vele, Isabella Rossellinivel, Dennis Hopperrel és Kyle MacLachlannel főszerepben készült alkotás előrevetíti a néhány évvel későbbi Twin peaks című sorozatot, mely a mai napig Lynch legismertebb és legnépszerűbb műve.

A 90-es évek elején megrendezte rendhagyó filmjét, a Veszett a világot, mely hollywoodi szatíraként értelmezhető leginkább. Cannes-ban meg is nyerte vele a fesztivál fődíját, az Arany pálmát. Ezzel párhuzamosan készült és óriási rajongótábort szerzett magának világszerte a Twin peaks című sorozat, ami annak idején a magyar televízióban is látható volt. A misztikus elemeket is tartalmazó, rejtélyekkel teli széria bűnügyi elemeket elegyített a szappanoperákra jellemző romantikával, mindezt David Lynch borzongató sajátságos stílusában. A végeredmény a filmsorozatok történetének meghatározó ínyencfalatja lett – nagy hatással volt többek között a dán Lars von Trierre is, akinek Birodalom című sorozatára szokták mondani, mintha „a Twin Peaks és a Vészhelyzet hibridje lenne” – mely hisztérikus rajongást váltott ki gyakorlatilag mindenhol, ahol bemutatták. Az első évad után nézői levelek ezrei követelték, hogy derüljön fény Laura Palmer gyilkosának kilétére. Akkora volt a nyomás a gyártó stúdión, hogy kénytelenek voltak a készítők (Lynch és Mark Frost) leleplezni a rejtélyt a második évadban. Ennek következményeként a sorozat nézettsége egyből zuhanni kezdett, Lynch pedig már alig-alig dolgozott a második évadon… Ez persze mit sem von le a Twin peaks érdemeiből és napjainkig tartó töretlen népszerűségéből.

Egy évvel a széria második évadjának lezárása után Lynch készített egy mozifilmet, Twin peaks – Tűz jöjj velem címmel, mely gyakorlatilag a sorozat előzménytörténete, prequelje. A kritika elmarasztalta, sokan túlságosan öncélúnak bélyegezték. Quentin Tarantino szerint a rendező egyszerűen túlzásba vitte a „lyncheskedést”, nem bírt saját magával betelni. A fanatikus rajongók azonban nagyon is szerették és végül ez is részévé vált a Twin peaks „univerzumának”. 2014-ben aztán megjelent The missing pieces címmel a film kimaradt jeleneteit tartalmazó videó-kiadvány. Ez végül tökéletesen kontextusba helyezte az előzményfilmet, sőt, később további rejtélyekre derült fény, így értelmet nyer minden a záró, harmadik évadban.

A Twin peaks sikere után Lynch Útvesztőben című filmje következett 1997-ben. Ezzel az alkotásával megkezdte mélyre merülését Amerika tudattalanjába. Szimbólumokkal, metaforákkal operál ez a szürreális, álomszerű mű, a realitás és képzelet határa egyre inkább elmosódik. Vér, erotika, menekülés, bujkálás, bosszú, éjsötét humor és a testet öltött ördög keveredik, feszültség, szorongás és megvilágosodás a legmenőbb zenékkel, katartikus színészi alakításokkal, mesteri rendezésben. A merülés 2001- ben mélyül tovább a Mulholland drive – A sötétég útjában-ban, amivel Lynch elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat Cannes-ban és egy újabb Oscar-jelölés is kapott direktorként. A helyszín itt már konkrétan Hollywood és a filmstúdiók fekete világa, ez biztosítja azt a közeget, amiben a film főhősnői (és végső soron mindenki) elveszíti személyiségét, az illuzórikus, tünékeny emberi maszkok egytől egyig lelepleződnek egy zavarba ejtő mestermű formájában.

Öt évvel később, 2006-ban Lynch feltette az i-re a pontot: eljutott a sötét verem vagy óceán – kinek hogy tetszik – legmélyére. Már évekkel elkészülte előtt tudta, hogy lesz majd egy Inland empire című filmje, végül ez a hátborzongató mű lett az. A filmgyártás sötét bugyraiba zuhanunk bele ismét, ám ezúttal, ha lehet még félelmetesebb és horrorisztikusabb a minket körülvevő miliő. Félelmetes, de mégis ellenállhatatlanul csillog, mint egy drágakő vagy igazgyöngy. És a sötét utazás végén feloldódik minden a zárójelenet táncos katarzisában, csak a tisztaság és világosság vár már minket. Mindez kísérleti jelleggel, digitális videó formátumban ölt testet és zárja le a filmtörténet egyik legnagyobb mágusának nagyjátékfilmes pályáját.

Az évtizednyi sötét utazás közben Lynch csak úgy „mellékesen” készített egy filmet a Disneynek is, The straight story – Igaz történet címmel. A megtörtént esetet feldolgozó mű a film bemutatása után következő évben meghalt Richard Fransworth megindító örömjátékának ad teret. Az idős színész egy magányos agg férfit alakít, aki évtizedek óta nem áll szóba testvérével, ám mikor megtudja, hogy fivére súlyos beteg, eldönti, meglátogatja bármi áron. Autója nincs, így fűnyírójával indul útra a tőle több száz mérföldre élő testvéréhez. Ezt az utat meséli el Lynch egy lassú folyású, magával ragadó road-movie formájában, tele melegséggel, emberi jósággal. Az egész egy nagy ölelés, amit nem szeretne az ember, hogy véget érjen.

Az Inland empire után a mester úgy nyilatkozott, hogy nem készít több mozifilmet, és valóban ez lett a záróműve. Azt azonban szerencsére nem mondta, hogy a Twin peaks nem folytatódhat még a jövőben. 2014-ben jelentették be először hivatalosan, hogy várható a sorozat folytatása. Elkezdődött a casting, majd a forgatás is a következő években, és 2016 januárjában jött a hivatalos hír, hogy 2017 első felében tűzik műsorra a 18 részből álló harmadik évadot. Az első két évad szereplői közül időközben többen is elhunytak, de számos visszatérő karakter megjelenhetett az új évadban. A legfőbb szereplő, Kyle Maclachlan, azaz Cooper ügynök, természetesen központi figura ezúttal is. 25 évvel a második évad után folytatódik a történet, ami még több szálon fut, mint elődei, még nyakatekertebb és őrültebb, a hangulata azonban ugyanolyan bőr alá bekúszó és ellenállhatatlan, mint a korábbiaké. Ami még érdekesebbé teszi az egészet, hogy a legvégén minden értelmet nyer, ami korábban zavaros volt, így a Tűz jöjj velem mozifilm is a helyére kerül a „Teljes, nagy képben”. Persze sokféle magyarázat, értelmezés született, világszerte írtak róla kritikusok, rajongók, készültek podcast beszélgetések, youtuberek által feltöltött magyarázó videók, ám a talán legkülönlegesebb interpretáció Bóna László nevéhez fűződik, aki a Filmvilág 2020-as évfolyamának utolsó számaiban publikált egy kétrészes elemzést a Twin peaks sorozatról és mozifilmről, ami tibeti buddhista szemszögből vizsgálja és értelmezi az egészet. A rendkívül izgalmas szöveg elérhető a Filmvilág weboldalán (a poszt végén a cikkek webcíme linkelve).

David Lynch hatása a filmművészetre – és gyakorlatilag a teljes audiovizuális kultúrára – megkerülhetetlen, megkérdőjelezhetetlen. Valóság és képzelet, fikció és nemfikció, anyagi és metafizikai kapcsolatát, határainak elmosódását filmen korábban úgy senki sem ábrázolta, mint ő. A tudatalattiból feltörő félelmek, rémálomszerű hallucinációk amellett, hogy szorongást keltenek Lynch filmjeinek nézése közben, legalább annyira csodálatunkat is elnyerik, esztétikai élvezetet okoznak. A realitás törékenységét, tünékenységét megtapasztaló szereplői, hősei gyakran belebolondulnak élményeikbe, káosz és zűrzavar uralja elméjüket, mi nézők pedig csak kapkodjuk a fejünket, de valamiért mégis visz magával tovább a sodrás, az atmoszféra annyira ellenállhatatlan. S a legvégére kimossa belőlünk a jelenségvilág minden káprázatát, hogy kiüresítve élhessük át a ragyogást a fényben.

Nem véletlen persze, hogy David Lynch művészetében ilyen hangsúlyos a transzcendens, az érzékelhető világon túli, hiszen az 1970-es évek elején találkozott Maharisi Mahes indiai jógival, akitől megtanulta számos hírességgel egyetemben (Clint Eastwood, Mia Farrow, a Beatles és a Beach boys tagjai) a transzcendentális meditációt. Lynch 1973 óta napi rendszerességgel meditált, akkor is, mikor filmet forgatott. 2005-ben alapította meg a David Lynch Foundation-t, mely többek között hozzávetőlegesen 350 iskolában támogatja diákok tízezreit, honosítja meg az intézményekben a rendszeres gyakorlását a transzcendentális meditációnak, de háborús veteránoknak is segít.

Lynch vizuális érzékenysége, hipnotikus esztétikai képességei már a legelső fekete-fehér filmjeinél szembetűnőek voltak. Későbbi filmjeiben, főként az Útvesztőbennel kezdődően csillogtatja meg varázslatos tudását színek, fények, villanások pszichedelikus használatára, amihez természetesen a furcsa zajok, zörejek, hangeffektek is hozzájárulnak. Ezen a ponton meg kell még említeni állandó zeneszerzőjét, Angelo Badalamentit, aki szervesen hozzájárult filmjei sikeréhez, kultuszához. A Twin peaks főtémája nézők, rajongók százezreinek, de talán millióinak lett felejthetetlen kedvence.

David Lynch néhány nappal 79. születésnapja előtt hunyt el. A filmjei mellett, számtalan fotót, festményt hagyott hátra az utókornak, de zeneszerzőként is jelentős diszkográfiával rendelkezik. Még internetes oldalt is alkotott, rendezett színházban, filmszínészként is láthattuk, és ha mindehhez hozzávesszük még az alapítványát, akkor egy elképesztően gazdag, sokszínű életmű rajzolódik ki előttünk. Persze filmjei miatt ismerik legtöbben, és a filmművészet „legmagasabb polcán” tartják őt számon világszerte. Ott ahol olyan nevek szerepelnek, mint Stanley Kubrick, Ingmar Bergman, Orson Welles vagy Luis Buñuel.

Utolsó nagy alkotásával, a Twin peaks – A visszatérés című 18 epizódot tartalmazó záró évaddal tett pontot a fenséges életmű végére. Ebben a 18 részben gyakorlatilag összegzi minden stílusjegyét, amit korábbi filmjeiben megismerhettünk, itt megtalálható a „davidlynchség” esszenciája. Valami megmagyarázhatatlan, valami felfoghatatlan, amit az eszünkkel pontosan nem értünk talán, de érezzük, átéljük, mikor nézzük a filmjeit. A mozi varázsa és csodája pedig élni fog, amíg vetítenek filmeket a sötétben, így David Lynch öröksége is élő tud maradni, ő maga pedig remélhetőleg végső békére lelt az örökkévalóságban.