Havasréti Hatvan – Interdiszciplináris konferencia a 60 éves Havasréti József tiszteletére
(Egy konferencia szubjektív élménybeszámolója)
2024. április 10-én, a pécsi Művészetek és Irodalom Házában Havasréti Józsefet, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének egyetemi docensét, médiakutatót, irodalomtörténészt, írót és kritikust köszöntötték egy jó hangulatú, oldott, mégis tartalmas előadásokat felvonultató konferencia keretében. A beszédes szóképek, az ötletes szókapcsolatok, a frappáns csattanók mind-mind jól tükrözték azt a szellemi pezsgést, ami az ünnepelt körül feltehetően a hétköznapokban is megvan, csak most egy szélesebb közönség tapasztalhatta meg az intellektuális sziporkák halmazát, mellyel a felszólalásra felkért pályatársak, tanítványok – sokszor egyúttal barátok – köszöntötték és – tudományosan is – méltatták az ünnepeltet. Az így megteremtődött – jubiláló konferenciákon egyébként igencsak szokatlan – szeretetteljes közeg jól jelzi, mily sokat köszönhetünk Havasréti Józsefnek. A rendezvényen a hasonló a hasonlónak örült, így egy önfeledt örömmel és virtuóz szellemi játékossággal kísért konferencia részese lehetett az érdeklődő.
Bár a hangulatot minden igyekezetem ellenére sem tudom kellőképp visszaadni, minden előadó előadásából kiragadok egy-egy megkapó szóösszetételt, idézetet (vastagon szedett részek), s ezekből kísérlem meg felépíteni annak a képnek a sziluettjét, ami az ünnepeltről a hallgatóságban kialakulhatott (vagy legalábbis bennem kialakult).
A konferencia az ünnepelt fő kutatási területei mentén szerveződött, a köszöntőket követően négy előadás és három kerekasztal-beszélgetés világított rá arra, mily sokoldalú alkotó az előadók által jobbára nemes egyszerűséggel és közvetlenséggel csak „Jóska”-ként emlegetett ünnepelt.
Az első szekció a kultúrakutatás, kultúraszociológia területére invitálta a hallgatóságot. K. Horváth Zsolt (METU) minuciózus részletességgel végig követte az ünnepelt által írt, azóta sokszor alapirodalommá vált munkák alapján Havasréti József mint kultúrakutató pályaképét, végül arra a megállapításra jutott, hogy Jóska tevékenysége, illetve jelentősége e téren leginkább a „peremléti fortissimo” fogalmával ragadható meg, olyan lehengerlő hatással bírt a magyar neoavantgárd kutatására.
Hasonló érzetünk támadhatott Radnai Dániel (HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet) igen szellemes, a közönség soraiból fel-feltörő nevetésekkel kísért előadása kapcsán is, aki az ünnepeltnek a hazai populáris zene kutatásában elért érdemeit méltatta, s említette meg Havasréti József első, K. Horváth Zsolttal közösen jegyzett pop-rockzenei témákat (is) érintő publikációját. Az Avantgárd, underground, alternatív: Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon című szerény kivitelű kiadvány már-már „kultkönyvnek” mondható. A mű agyonolvasott könyvtári példányával való találkozás meghatározó jelentőségű volt Radnai Dániel számára, azt az érzetet keltette a laudálóban, hogy Pécs a populáris kultúrával való intézményes foglalkozás egyik zászlóshajója, s ebben markáns szerep tulajdonítható az ünnepeltnek is.
Az első szekciót záró kerekasztal-beszélgetés résztvevői Jóska olyan egykori tanítványai voltak – úm. Keszeg Anna (MOME), Fenyő Dániel (PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola), Tófalvy Tamás (BMGE) és a moderátor szerepben Guld Ádám (PTE) –, akik maguk is tudományos pályára léptek. Kiemelték, hogy az ünnepelt nyitott, támogató habitusa nagyban hozzásegítette őket ahhoz, hogy az avantgárd és a könnyűzene irányában kezdjenek kutatásokat. A beszélgetésből finoman feltárult, hogy a kétezres évek elejének kétkedő, netalántán provokatív kérdésfelvetését – miszerint „Ilyennel is lehet foglalkozni?!” – azóta sikerült kijelentéssé szelídíteni (sőt talán egyenesen felkiáltássá formálni), hisz a kerekasztal résztvevőinek személye a bizonyíték arra, hogy ezek a kezdetben marginálisnak – netalántán szakmaiatlannak, irrelevánsnak ható – témák és azok kutatói helyet találtak a jelenkori kultúrakutatásban.
A második szekció az irodalomtörténet és az irodalomkritika témáját érintette két remekbe szabott előadással. Takáts József (PTE) az ünnepelt két igen jelentős alkotásnak tartható irodalomtudományi műve – a Szerb Antal-monográfia és a Ráolvasás címet viselő gyűjteményes munka – alapján jutott többek között arra a megállapításra, hogy a szellemesen „érdekességgyűjtő”-nek titulált ünnepeltet a nem kanonikus, periférikus iránti érdeklődés jellemzi, s mindez ritka világosságú szövegeket eredményez.
Keresztesi József előadásában az ünnepelt kritikusi szerepét vizsgálta, s kiemelte, hogy Jóska kritikai írásaiban nem csak elemzője, hanem aktív továbbgondolója az adott műnek, s ezzel egyben ki is terjeszti a tárgyalt alkotás gondolati terét. Ugyancsak megerősítette az előtte szóló meglátását a nem kanonikus iránt érdeklődő Havasréti Jóskáról, aki egykor a Déli felhő című irodalmi és művészeti folyóiratban Snowfield néven publikált zenekritikai írásokat, például a japán popzenéről (Déli felhő, 1998/3, 92.), melynek szó szerint idézett részlete a közönség soraiban nem kis derültséget keltett.
A szekciót záró kerekasztal-beszélgetésen Ágoston Zoltán moderátori kérdésére, hogy mi ragadta meg igazán a résztvevőket Jóska, a „kulturális relativista” munkásságában, ugyancsak kiváló válaszok érkeztek az ünnepelt igen szerteágazó tudományos érdeklődésének megértéséhez. Visy Beatrixot (HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet) az elképesztő témaválasztások mellett lenyűgözi, ahogy Jóska a látszólag távol eső tárgyak/témák kontextusát megteremti. Bevallása szerint saját tanulmányai végén sokszor arra a megállapításra jut, hogy a „kérdés igen komplex” – Jóska is ilyen komplex módon kezeli a kultúratudományi megközelítéseket. Bárány Tibort (BME) az ünnepelt szövegeinek gondolati mintázata ragadta magával, ahol az ellenállás, a mainstreamtől való elhatárolódás mellett a mítosz, az ősiség, az egzaltáltság, a racionális, modernista felfogással szembeni jut szerephez, s minderről végtelen józansággal ír. Jelen beszámolóm címadó idézete Kisantal Tamástól (PTE) származik, akit lenyűgöz az alaposság, amivel Jóska dolgozik, az az alapos, tudományos, kontextualizált, „olyan Havasrétis”-en jellegzetes látásmód, melyben összekapcsolódhat az irodalomtörténet többek között az ezoterikussal, a transzcendenssel, a periférikus, marginális tartalmakkal.
A harmadik szekció Havasréti József szépírói munkásságát tárgyalta a Havasréti-trilógia mentén ugyancsak egy kerekasztal-beszélgetés keretében, ahol Zsembery Borbála, Görföl Balázs és Ágoston Zoltán Mohácsi Balázs értő hozzászólásokban bővelkedő moderálása mellett arra jutott, hogy az ünnepelt szépirodalmi műveiben használt zsánerei, magaskultúrára való utalásainak kavalkádja olyan sajátos értelmezési keretet teremt, mely egyrészt szétfeszíti a zsánerműfajok határait, másrészt olykor-olykor zavarba jöhet tőle az olvasó. Többen is említették azt a revelatív élményt, mely arra a felismerésre vezeti a Havasréti-művek olvasóját, hogy mennyi mindent kell még elolvasnia, mi mindennek kell még utánajárnia.
Kiss Tibor Noé zárta a laudációk sorát, akinek személyes hangvételű, s a szórakoztatóan szellemes humort csakugyan nem nélkülöző köszöntője (itt olvasható teljes terjedelemben: link ) már-már váteszi készséget feltételezhetően reflektált, illetve foglalta össze kiválóan a korábban elhangzottakat, s jegyezte meg: „Soha nem láttam még senkit, aki ennyire komolyan vette a könnyűzenét.”
Végül a konferencia zárásaként Havasréti József kedvenc lemezei kerültek elő a kötetlen beszélgetések zenei aláfestéséül. Kezdetben jól ismert slágerek általam sosem hallott, az eredeti műfajtól eltérő válfajú, de igen igényes feldolgozásaira kaptam fel a fejem, majd egyszer csak odalépett hozzánk Jóska, és csak annyit mondott: „szerb funky.” Beszélgetőtársammal egymásra néztünk, s megállapítottuk, hogy nagy valószínűséggel sose találkoztunk volna ezzel az életben, ha nem lenne Jóska, ez a rendezvény, s milyen jó, hogy az ünnepeltünk ilyen – a szó jó értelmében vett – elképesztő jelenség.
Jó látni, hogy ilyen is van. Nem egy tiszteletköröket futó, „csak mert muszáj”-konferencia volt ez a hozzávetőlegesen 70-80 fő jelenlétével kísért esemény, hanem sokkal inkább egy olyan barátokkal övezett születésnapi találkozó, ahol mind az ünnepelt, mind pedig a köszöntő előadásokkal készült ünneplők a jelenkori kultúrakutatás, irodalomtudomány és szépirodalom élvonalába tartozó alkotók, így a baráti váll-lapogatás is egy igazi szellemi tobzódás lehetőségét nyújtotta a hallgatóság számára is.
A konferencia programja ezen a linken érhető el.
Írta: Wéber Adrienn