Tarr Béla már a nyolcvanas években meg akarta filmesíteni Krasznahorkai László első regényét, de csak 1991-ben tudta elkezdeni a forgatást. Három évig készült az azóta világszerte kultikusnak számító több, mint hétórás film. A rendszerváltozás után, egy olyan átmeneti időszakban született meg, amikor meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak a magyar filmgyártásban, nem alakult még ki az új állami támogatási rendszer (az MMKA-t 1998-ban alapították). De elkészült, és hamar nagy hírnévre tett szert nemzetközi színtéren is.
Sokan, ha közép-európai szerzői filmekre gondolnak, egyből a Sátántangóra asszociálnak, nem véletlenül. Tarr Béla alkotása fekete-fehér, lassú folyása, meditatív tempója Andrej Tarkovszkij szellemét idézi meg. Elhagyatott helyszíneken, mezőgazdasági telepen, kocsmában, esőben-sárban láthatunk szegény, kiszolgáltatott embereket. Harmonikát hallunk, repetitív dobolást és furcsa zajokat, óbégatva veszekedő, kurjongatva, részegen mulatozó falusi népeket, no meg teheneket… Mindez hosszú snittekben, kevés vágással, valóban sajátságos, a régiónkra jellemző atmoszférát teremt.
A Sátántangó ipnotikus erővel megigézi nézőjét, kiszakítja teréből, idejéből, és saját szürke világába emeli át. Az ember időérzékelése megváltozik, megy minden történéssel, ide-oda ugrál, a percet már nem tudja az órától megkülönböztetni. Beindul a több szálon futó, izgalmas cselekmény. Noha ami történik sötét és komor, újra és újra visszatér a humoros aspektus, egészen szokatlanul komikus él. Amikor kezdjük átlátni az események láncolatát és összefüggéseit, érezhetővé válik maga a tánc, hisz mi nézők járjuk a sátántangót a kép- és hangfolyammal karöltve. Időben néha előre vagy visszalépve, különböző szemszögből látva, a fejezetek között tartunk az elkerülhetetlen vég felé, de van, hogy a fő cselekményszáltól is eltérünk kicsit. Talán ezek a kitérők legszebb részei a filmnek.
Nagyon ritka az olyan irodalmi filmadaptáció, amikor a mozgókép (és hang) befogadása közben ugyanazt az élményt élheti át a néző, mint mikor olvassa a könyvet. Nem meglepő, hogy a rendező Tarr és a forgatókönyvíró Krasznahorkai további négy film esetében is együtt dolgozott. Tarr Krasznahorkai prózáját dermesztően hitelesen tudta újrafogalmazni képekben és hangokban. A regény terjedelmes mondatai itt a nemrégiben elhunyt mesteri operatőr, Medvigy Gábor hosszú snittjeiben jelennek meg. A lassú, de többnyire állandó mozgásban lévő képek Víg Mihály zenéjével együttesen adják azt az audiovizuális élményt, amit az író regényét olvasva már ismerhetünk. Víg Mihály nem csak zeneszerzője a filmnek, hanem ő alakítja a halottnak hitt álprófétát, Irimiást is, egészen karcosan, kiválóan.
A Sátántangó nem csak a rendszerváltozás után készült filmek kiemelkedő darabja, de minden idők egyik legfontosabb magyar filmje, kvázi hungarikum. A regénnyel szerves egészet képez és a magyarok balsorsának jellemző motívumait jeleníti meg. Ez a végtelen puszta, a sár, a sírva vigadás, az állandó messiásvárás, az öntudatra ébredésre és önállósodásra való képtelenség, az állandósult baktatás és baktatás és baktatás… és persze az italozás újra és újra ismétlődve, végtelenül. A múlt keserves, a jelen kilátástalan, a jövő homályos.
Krasznahorkai és Tarr ugyanakkor nem ítélkezik senki felett. Főhősei tán romlottak és nyomorúságosak, mégsem törnek pálcát felettük. Épp ellenkezőleg: mélységesen empatikusak ezekkel a civilizációból kiszakadt emberekkel. Ezek ők, ilyenek, esendők, ezek vagyunk mi. Elsőre furán hangozhat, de mélységes humanizmus árad a Sátántangóból, ez Tarr Béla és Krasznahorkai László alkotói szemléletére is igaz. Így némiképp bizarr módon humanista kortesbeszédként is értelmezhető alkotásuk. Hogy ezt felismerhessük, egészen mély rétegeibe kell hatolni a műnek, tán emiatt is fontos a maratoni hosszúsága a filmnek, hogy igazán odaérhessünk mindannyian, kik nézzük.
Sokat elárul a Sátántangó és Tarr Béla népszerűségéről, jelentőségéről, hogy a kétszeres Oscar-jelölt és cannes-i Arany pálma-nyertes Gus Van Sant nagy példaképe. A neves amerikai rendező több filmjében is megidézi Tarr tipikusnak mondható hosszú beállításait. Brad Pittnek pedig egyik legkedvesebb filmje. Szervezett már partit Los Angelesben a világsztár, ahol megnézték a Sátántangót. Volt, aki több száz kilómétert utazott, hogy láthassa, és olyan is akadt, akinek nem jutott ülőhely, és állva nézte végig…
A 2004-ben elhunyt író, kritikus, Susan Sontag így magasztalta Tarr filmjét: „ellenállhatatlan és elbűvölő a hét óra minden egyes perce. Szívesen megnézném évente egyszer a hátralevő életemben.”
A Sátántangó napjainkra már-már popkulturális tényezővé vált, akármilyen hihetetlenül is hangzik. Fiatal influenszerek csinálnak kihívást a film megnézésből, s közben élményvideót vesznek fel, hogy később megmutassák követőiknek, milyen volt megnézni-átélni a monumentális alkotást. Persze a legtöbb esetben a filmről, magáról nem esik szó… De szépen illeszkedik ehhez a vonulathoz a tény, hogy GIF-animáció is készült a film képeiből, így a film megtekinthető állóképekben 5 és fél percbe sűrítve.
Kaphatóak Sátántangó-pólók is, és számos mozi is műsorára tűzi a kultikus filmet évről évre. A budapesti Cirkó Gejzír moziban többször is látható volt az elmúlt esztendőkben, évi több alkalommal is, vélhetően idén is lesz lehetőség megnézni.
A legkülönlegesebb vetítésre tavaly márciusban került sor Berlinben, ahol a digitálisan felújított változat ment le megszakítások nélkül, a zenét pedig élőben játszotta Víg Mihály kilenc zeneszerző-társával, újrahangszerelt változatban. A helyszín a Betonhalle koncertterem volt, ami egy egykori krematórium alatt fekszik.
Nagyon ritka, hogy egy ízig-vérig szerzői film ennyire széles körben ismertté és elismertté váljon, ráadásul a Sátántangó, mintha most, hogy harminc éves lett, kezdene még nagyobb és nagyobb babérokra törni, még több féle médiafelületre eljutni és utat találni a legfiatalabb generációkhoz is.
Izgalmas és érdekes lesz figyelni, hogy a következő években-évtizedekben, miképp alakul majd a Sátántangó kultusza, milyen új társadalmi rétegekhez jut el. Vajon egy nap része lesz a mainstreamnek is? Elképzelhető egy Sátántangó-vetítés egy plázában vagy egy-egy részlete a Tiktokon vicces aspektusban? Hamarosan megtudjuk… Addig is nézzük és beszéljünk róla, ápoljuk ezt a kulturális örökségünket.
Gyárfás Dorka írása a filmről itt olvasható.
A film.hu videó-riportja a Sátántangó 25. születésnapja alkalmából tartott vetítésen a budapesti Cirkó Gejzír moziban.
Anim-GIF, 128 szín, 5,5 perc: https://assets.444.hu/assets/satangif-128c-500px-animated.gif
Képek: port.hu
Harangi István