Ha az ember Floridában jár, semmiképpen nem szabad kihagynia a NASA űrközpontját sem, mely a Titusville előtt húzódó szigeten, Cape Caneveralon található. Itt emelkednek a magasba a NASA mesterséges holdjai és űrrepülő gépei, és itt található a turisták számára megépített Kennedy Space Center elnevezésű komplexum is, melynek végigjárása igazán különleges élményt jelent mindenkinek. Nemcsak rengeteg információt kaptunk az űrprogramokról és az űrhajósokról, de beülhettünk egy hajdani irányítóterembe, átélhettük az űrkilövés alatt rázkódó rakéta mozgását, sőt, kipróbálhattuk magát az űrutazást is egy szimulátor segítségével. Végül egy buszos túrán is részt vettünk, melynek során az éppen épülő, új kilövő állásokat vehettük szemügyre.
És végül a három, már az utazás előtt megtervezett programról. Természetesen már megérkezésemkor jeleztem a Sarasota belvárosában működő Sarasota Music Archive 14 igazgatósági tagja közül Dave Berry menedzsernek, aki korábban levélben kérte ezt tőlem, hogy szerencsésen megérkeztem. Időpont egyeztetést követően egy délelőttöt szántam a gyűjtemény meglátogatására, mely a Selby Könyvtár második emeletén működik. Az 1907-ben alapított Selby Public Library volt az első könyvtár Sarasota megyében. Az intézmény működését a Selby Alapítvány biztosítja. William Selby és felesége, Marie 1921-ben telepedtek le Sarasotában, és nagy hatással voltak a város fejlődésére. Gyermekük nem volt, így az általuk létrehozott jótékonysági alapítvánnyal a fiataloknak, a jövő generációjának szerettek volna ilyen módon segíteni. A könyvtár 1998-ban költözött korábbi, öbölparti helyéről a belvárosba, megtartva Selby nevét.
A Sarasota Zenei Archívum a Sarasota megyei könyvtárrendszer része, a Selby Public Library Speciális Gyűjtemények Osztályához tartozik. Az archívumot eredetileg 1980-ban alapította Mildred Petrie, majd egy csoport elhivatott önkéntes indította el egy bevásárlóközpont kirakatában. Hamarosan azonban elég nagyra nőtt ahhoz, hogy saját épületbe költözhessen, így végül 2000-ben került a Selby Könyvtárba. Honlapjuk szerint „a zenei szakterület egyik vezető referenciagyűjteménye, amely irigylésre méltó, több százezer felvételt, kazettát, népszerű kottát, könyvet és emléktárgyat tartalmaz”, így kellő megilletődéssel kerestem fel őket.
A zenei könyvtáros kollégák nagyon barátságosak, bár eleinte kissé visszafogottak voltak. Érezni lehetett, hogy ők is némileg megilletődöttek, hogy lám-lám, ilyen messziről jött kolléga is kíváncsi rájuk. Ott jártamkor aztán kiderült, gyűjteményük nem nagyobb annál, mint amit mi a Csorba Győző Könyvtár Zenei gyűjteményében őrzünk, ők ugyanis nem a dokumentumok számát, hanem az azokon tárolt hangfelvételek, művek számát jegyzik. Bár mindenki számára nyitottak, szolgáltatásaik mégsem annyira nyilvánosak, mint a mieink. Kevesen térnek be hozzájuk az „utcáról”, inkább speciális kérdésekre válaszolnak, majd emailben egyeztetett időpontban fogadják látogatóikat. Nyitva tartásuk sem túl hosszú, hétfőtől csütörtökig 10 és 15 óra között látogatható a részleg.
Gyűjteményük tematikája szinte teljesen megegyezik a miénkkel. Gyűjtenek klasszikus, opera, jazz, populáris, népzenei és világzenei felvételeket és kottákat, bakelitlemezeket és CD-ket. Nagy örömmel fedeztem fel például a magyar népzenei CD-ket és Bartók Béla hanglemezeit polcaikon. Emellett azonban nagyobb hangsúlyt fektetnek a régebbi típusú dokumentumtípusokra is, mint a videókazetta, az Edison viaszhengerek, az egy- vagy kétoldalas sellaklemezek, valamint a hangkazetták.
Működésüket tagdíjak és magánadományok segítik. Egész évben várják az otthon megunt zenei dokumentumokat, majd évente kétszer úgynevezett bolhapiacot tartanak, ahol ezeket eladják, és a befolyt összeget ingyenesen látogatható zenei rendezvények szervezésére fordítják. Ott jártamkor például egy négy koncertből álló zenei fesztivált rendeztek, melynek érdekessége, hogy egy magyar zenekar (Nagy Tamás Trio) is volt a fellépők között.
Rendezvényeikhez nekik is rendelkezésükre áll egy terem és egy zongora, akárcsak nálunk, a Tudásközpontban. Abban a szerencsés helyzetben vannak azonban, hogy több mint 40 önkéntes áldoz havonta több száz órát a működtetésükre: különféle hátterű zenerajongók, köztük tudósok, könyvelők, orvosok és zenészek. Az önkéntesek feladata az anyagok katalogizálása, valamint a számítógépes adatbázisok létrehozása és karbantartása. Emellett segítenek a dokumentumok raktározásában, postáznak, telefonálnak, programokat, rendezvényeket terveznek, segítséget nyújtanak a betérő látogatóknak. Így aztán az a négy fő, aki állandó alkalmazottként dolgozik, azzal foglalkozhat, amihez a legjobban ért: szakterületenként elosztva dolgozzák fel a gazdag gyűjteményt. Különbség még az is, hogy – velünk ellentétben – egyáltalán nem digitalizálnak, az erre érdemes anyagot Ohióba küldik.
Másik vágyott programom, hogy indiánokkal találkozhassam, nem volt ennyire megszervezett. Még az utazás előtt igyekeztem ugyan utánajárni, milyen törzsek élnek ma még Floridában, azt azonban, hogy hogyan is fogok eljutni hozzájuk – hiteles információk hiányában – nem is sejtettem még. Végül aztán – ha a szeminol indiánok (illetve ottani szóhasználattal bennszülött amerikaiak) rezervátumába nem is, de – a mikkoszuki törzs múzeumfalujába sikerült eljutnom, ahol bepillanthattam egy kicsit az életükbe. Ékszereket és iparművészeti emléktárgyakat árusító kis boltjukban pedig szert tettem egy általuk készített álomfogóra és egy varázslatos karkötőre is.
Életre szóló élményekkel teli látogatásunk végén utolsó utunk Miamiba vezetett, hiszen ide érkeztünk, és innen is indultunk vissza Európába, így semmiképpen nem hagyhattuk ki a várost programjaink közül. A várost, amely valóban a kontinens forgóajtaja, ahogy az útikönyvek írják, hiszen itt találkozik egymással az angolul beszélő USA és a spanyol ajkú Latin-Amerika. A sakktáblaszerűen elrendezett utcákon sétálva elértük Little Havanát, a kubai bevándorlók városrészét, ahol a latin hírességek emlékkövein lépdelve, a Dominó Park mellett elsétálva, a kis szivarboltokba be-be kukkantva átélhettük az igazi kubai életérzést, melynek az üzletek előtt csábosan magát illegető, hívogató hölgy is láthatóan mindennapi része volt.
Sétánk során megcsodálhattuk Miami egyik trendi attrakcióját, a Wynwood Art Walk-ot, ami tulajdonképpen egy „street art” művészeti központ, ahol ma már nagyjából 70 zárt és nyitott galéria, kiállítás látható. Néha egymástól függetlenül, egész falfelületeket festettek be a művészek. A városi graffitiművészet fellegvárába rendszeresen érkeznek falat festeni ismert és ismeretlen alkotók is, miközben a 80 ezer négyzetméternyi falfelület egy részét időnként újra is festik.
Végül, utazásunk méltó zárásaként a Miami Beach-re látogattunk el, mely sokak szerint egyenlő Miamival. És igen, az Ocean Drive valóban felejthetetlen látványt nyújt pasztellszínű házaival, vibráló kék egével, a lengő pálmafákkal és az óceánnal. Nem véletlenül látjuk olyan sokszor filmdíszletként. Hazautazásunk előtti kávénk szürcsölgetése közben arra gondoltam, hogy nagyon sokáig szeretném megőrizni emlékeimben ezt a képet.
Kovácsné Sorossy Csilla