A 94. Ünnepi Könyvhéten a Csorba Győző Könyvtár vendége volt Havasréti József író, a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék egyetemi docense, akivel a Terepmunka című új kötetéről beszélgettünk. Szót ejtettünk a samanisztikus kultúrákról, az izoláció és a black metal kötetbeli szerepéről, sőt, még a könyvtárak XXI. századi feladatairól is.
A Terepmunka folytatása korábbi regényeidnek. A történetnek „a fekete hús”, vagyis egy pszichedelikus hatású, különös gomba utáni, évtizedeken átívelő hajsza és a vele folytatott kísérletek leírása az alapja. Mesélnél erről egy kicsit?
A történet (pontosabban a regényeim történeti háttere) olyan kutatásokon alapszik, melyek a tudatmódosítás különféle lehetőségeit vizsgálták. A természetes tudatmódosító szerek között mindig is fontos szerepet játszottak a gombák, az ősi samanisztikus kultúráktól kezdve egészen a hatvanas évek hippimozgalmáig. Ezek a kutatások és kísérletek részben humanisztikus célokat szolgáltak (különféle mentális betegségek kezelése, a tudatműködés alaposabb megismerése és hasonlók), de kísérleteztek a pszichedelikumokkal kevésbé nemes célok érdekében is, így például katonai és kémkedési célokra, kihallgatási technikák fejlesztésére, az emberi viselkedés programozására ugyancsak. Budapesten tudtommal kizárólag orvosi kísérletek zajlottak, még az ötvenes években, a történeteim e kísérletek képzelt következményeihez kapcsolódnak.
A záró kötetben néprajzos egyetemisták útra kelnek az elnéptelenedő Tégláspusztára, hogy interjút készítsenek Szennai Irénkével, akit valamikor halottlátónak, népi gyógyítónak tartottak. Két tanárukat Irénke múltjából leginkább az az időszak érdekli, amit az asszony Lipótmezőn, a pszichiátrián töltött. Miért pont egy zsákfaluban futottak össze végül a szálak?
Részben azért, mert szerettem volna kimozdítani a történetet a nagyvárosi, budapesti miliőből, ahol az eddigi cselekményszálak nagyrészt bonyolódtak, tehát, hogy változzon valami, másrészt, mert kellett egy olyan izolált helyszín, ahol nincsen se internet, se telefonszolgáltatás. Noha regényírói céljaimhoz igazítottam kissé a valóságot, azért abban is reménykedtem, hogy az ábrázolás többé-kevésbé hiteles lesz, főleg családi szálakon keresztül elég jól ismerem az efféle kistelepülések zárt világát.
A könyv egyik főszereplője az egyetemista Viktor, egy lakótelepi metálos srác. Miért kapott ekkora hangsúlyt a zene ebben a kötetben a számos popkulturális utalás mellett?
Kamaszkorom óta érdekel a popzene, sokáig csak a hagyományosabb rockzene, majd a metal és a hiphop. Magam nem zenélek, de gyűjtök régi vinyl („bakelit”) lemezeket, és olykor szoktam is ezekről írni. Úgy látom, hogy a popzene napjainkra sokkal szervesebben és magától értetődőbben tagolódik be a szépirodalomba, mint évtizedekkel ezelőtt, hiszen már a többedik írógeneráció működik, akiknek a pop-rock zene volt a kulturális anyanyelve, ebben szocializálódtak, ebben nőttek fel. Így én is. A norvég black metal „maffia” botrányai óriási visszhangot keltettek a például a kilencvenes években, Karl-Ove Knausgard Hajnalcsillag című regénye is részben ebből inspirálódik. De más szempontok is vannak. A black metálon keresztül több szálat, és többféle motivációt be tudtam építeni a szövegbe. Részben a black metal okkult-rituális hátterét, mely reményeim szerint a szövegben fontos szerepet játszó boszorkányság témaköréhez is kapcsolódik. Másrészt a szélsőségek, a szélsőséges tapasztalatok keresését, aminek köszönhetően Viktor mindjobban elszigetelődik társaitól, akik ebben az értelemben sokkal „átlagosabbak”.
Mit gondolsz, miért van ekkora reneszánsza a misztikus, mágikus, okkult történeteknek, amire többször is utalsz a könyveidben, mint például a True Detective, Stranger Things vagy akár a The Last of Us?
Többféle lehetséges válasz is elképzelhető, de elsősorban arra utalnék, hogy immár évtizedek óta egy tipikus kríziskorszakban élünk. Háborúk, politikai szélsőségek, ökológiai katasztrófák, etnikai konfliktusok, és még lehetne folytani. A kríziskorszakokban mindig megerősödnek azok a törekvések, melyek az okkult, ezoterikus, irracionális tapasztalatokban keresik kérdéseikre a választ, vagy a lehetséges megoldásokat. A húszas-harmincas-negyvenes években meglehetősen hasonló légkör uralkodott, ehhez kapcsolódnak például Mihail Bulgakov, Mircea Eliade, Szerb Antal okkult-misztikus regényei, elbeszélései.
Biacsics Renáta készítette nemcsak a könyvborítót, hanem a regényben lévő képregénykockákat is, miért gondoltad fontosnak, hogy képekkel is megerősítsd a mondanivalód?
A történetben fontos szerepe van egy képregénynek, és azt szerettem volna, hogy ne csak leírások szerepeljenek, hanem legyenek konkrét képkockák is. Nem egy teljes képregény, csupán egy tíz képből álló sorozat, mely megkísérli visszaadni azt az atmoszférát, melyben a regény játszódik. Biacsics Renátát kitűnő képzőművésznek tartom, mindig kedveltem a sötét humorral átszőtt szatirikus grafikáit. Ő készítette a könyv borítóját is.
Elárulod az olvasóinknak, hogy min dolgozol most?
Egy időre félretettem a regényírást, most az 1945 és 1948 között működő Európai Iskola elnevezésű művészcsoport irodalmi kapcsolatairól írok egy könyvet. Jövőre szeretném befejezni. A kiváló képzőművészek mellett (mint például Bálint Endre, Korniss Dezső, Anna Margit és mások) sok irodalmár is kötődött a csoport működéséhez, többek között Weöres Sándor, Hamvas Béla, Határ Győző, Tamkó Sirató Károly, Szentkuthy Miklós, és egy nagyon izgalmas szeletét hozták létre a koalíciós korszak, a második világháború befejezése és a kommunista hatalomátvétel közé eső évek művészetének. Szentkuthy Miklós eddig zárt anyagnak számító naplóival foglalkoztam például az elmúlt időszakban, ezek a kéziratos füzetek (több száz van belőlük) igen izgalmas és értékes forrásanyagnak bizonyultak.
Szerinted mi lesz a szerepe, a legfontosabb feladata a XXI. században a könyvtáraknak?
Szükség van könyvtárakra, édesanyám könyvtáros volt (az akkori Baranya Megyei Könyvtárban is sokáig dolgozott), mindig is szenvedélyemnek tekintettem a könyvtárat. Itt nem szeretnék túl bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozni: csupán arra utalnék, hogy valójában kevés garancia van arra, hogy a digitálisan rögzített információ valóban évszázadokig fenn fog maradni (hogy a könyv igen, az ugyebár evidencia, lásd a kódexeket stb.), a másik, hogy a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nincs minden „fenn az interneten”. Végül: a könyvek igen komplex és varázslatos adathordozók, míg egy digitális adathalmazról ezt aligha lehetne elmondani.
Spotify-lista QR kódja a Terepmunka című kötetben említett előadókhoz, zenékhez kapcsolódóan:
Simonfalvi Anita