Miközben javában készülünk a harmadik PécsLIT Irodalmi Fesztiválra, kicsit vissza is tekintünk: Németh Róberttel a Nem vagyok itt című, 2022-ben Margó-díjra is jelölt kötetének bemutatóján tavaly találkozhattak a fesztivál résztvevői. Az április 8-i, pécsi koncertje apropóján most új lemezéről, könyvterveiről kérdeztük a szerzőt.
A tavalyi pécsi könyvbemutatón úgy fogalmaztál, hogy íróként nehezebb a színpadi jelenlét, mint zenészként, gitárral a kezedben, mert jobban meg kell mutatnod magad. De tulajdonképpen a szólókarrier is erről szól, nem?
Tulajdonképpen mind a kettő nehéz, de másképpen. Közben pedig vannak átfedések is, hogy mi a kihívás egyikben és a másikban. Mindkét esetben az van, hogy az ember „kirakja magát a placcra”. Persze nem akarok én itt emiatt sajnálkozni, ezt maga választja az ember, de miközben a közlésvágy szüli a dalokat is, meg a szövegeket is, sohasem könnyű ezek mellé odaállni. A dalok esetében az volt a nehéz – de ma már sokkal könnyebb –, hogy én nem voltam korábban énekes és frontember, és ez egy teljesen más szerep, mint egy gitárosé, aki mellékszereplő. De ma már kifejezetten élvezem a dolgot és komfortos.
Az első szólódalod, a Meteor, a kisfiad kérdésére („Hogyan készült ez a bolygó?”) adott válaszként született, most pedig már a harmadik albumnál járunk. Miért kellett ilyen sokáig várni a saját dalok születésére?
Mert egy, aztán két zenekarban voltam basszusgitáros – a Heaven Street Sevenben és Pegazusok Nem Léteznekben, ugyebár – ahol a dolog természetes szerepleosztásából fakadóan másfajta dolgom volt, közben csináltam mindenfélét, főleg újságírást, és valahogy nem merült fel, hogy nekem dalokat kellene írnom. Miközben 18-20 évesen még mocorgott bennem ez a dolog.
A legújabb lemezedre (Vihar után az ég) már komplett zenekarrá bővült a szólóprojekt, ez volt az eredeti terv is, csak kerested a megfelelő társakat?
Valójában már az első lemez után volt zenekar, csak aztán a felállás többször változott, részint mert a többiek anyazenekara (az Esti Kornél) annyira elkezdett pörögni – szerencsére –, hogy ez már nem fért bele nekik, részint más okokból. Viszont mostanra összeállt egy olyan négyes, ami szerintem szuper: Martinkó Tamás gitározik, Kalmár Tibor basszusgitározik és Michael Zwecker dobol. Ez már egy valódi zenekar. Tulajdonképpen kellene is egy nevet találni.
A harmadik album lett talán a leggitárcentrikusabb anyag, mindemellett a Ha volna még szívem című számnál azt éreztem, hogy mostanra teljesen beleengedted magad az énekesi szerepbe. Te hogy élted meg a Vihar után az ég születését?
Az előző válaszomat tudom itt folytatni. Lett ez a nagyon jó és biztonságot adó zenekari felállás. A lemez minden egyes dalát együtt raktuk össze és vettük fel, sőt, menet közben egy Hajós Kristóf számára készített albumon is így dolgoztunk. Nyilván én is magabiztosabb vagyok attól, hogy ez a három ember ennyit tesz bele a közös munkába. Ez rám is hat.
Rengeteg mindent csinálsz: lemezt készítesz, könyvet írsz, rádióműsort vezetsz, aktív vagy szerkesztőként, újságíróként – még leírni is sok. Hogy bírod ezt a tempót?
Nem könnyen. De itt is az van, amit az elején mondtam: senki nem kényszeríti rám ezt a sokféleséget, gondolom, ebben érzem jól magam. Jó, nyilván van ebben a szó legszorosabb értelmében vett munka is, de épp nemrég gondoltam bele, hogy mi érdekelt gyerekkoromban és mi akartam lenni, és mi van most. A zene érdekelt, meg már akkor is az újságírás és a szövegek, könyvek, ilyesmi – és ez lettem. A szó, amit keresek, a hála.
Mi lesz a következő projekted? Könyv, zene, vagy valami teljesen más?
Most – a napi dolgaim mellett – egy könyv fordításán dolgozom. Ez is új dolog, ilyen sem volt még. Emiatt kicsit tolódik a tervezett új regény elkészítése, de ötletem van már. És ha sikerül jól megírni, akkor az egy jó történet lehet. Közben meg azért zenei ötleteket is veszek fel a telefonomra, de még hagyom, hogy „kialakulja” magát egy új album világa.
Németh Róbert könyve könyvtárunkban itt elérhető.
A lemezbemutató koncert 2023. április 8-án 20 órakor kezdődik a Szabadkikötőben.
Simonfalvi Anita