Az emberi érzelmek megjelenítésére nagy hangsúlyt helyező művészeti alkotások esetében az alkotó számára mindig csapdát rejthet magának az érzelemnek, vagy egy szoros lelki kötődésnek az ábrázolása. Megmutatni ezeket önmagukban, mélységeiket és komplexitásukat feltárva, ugyanakkor erőteljes hatást kiváltva a befogadóban nehéz feladat. Egyensúlyt kell találni a különféle filmes formanyelvi eszközök használatakor, hogy a mű ne váljon szirupossá, émelyítő fogyasztási termékké. Mindez a filmek esetében kiváltképp érvényes. A belga író- és rendezőpáros, Felix van Groeningen és Charlotte Vandermeersch legújabb, Nyolc hegy című filmjükben költői szépségű hegyi környezetbe helyezve meséli el két olasz férfi, Bruno és Pietro évtizedeken átívelő barátságát. A film alapjául az olasz író, Paolo Cognetti azonos című, Magyarországon is megjelent regénye szolgált. A közel két és félórás alkotás sallangoktól mentesen, egyszerű eszközökkel operálva, mégis megindítóan mutatja be Bruno és Pietro egyszerre melankolikus és felemelő kapcsolatát.
A történet zömében az olasz Alpokban található Aosta-völgyben játszódik. Itt ismerkedik meg egymással a tizenegy éves városi gyerek, Pietro és Bruno, a vele egyidős hegyi tehénpásztor. Együtt töltik a nyarat, közösen fedezik fel a vidék legelőit, meredek ösvényeit és erdőit. Mintha csak egy saját mesevilágban lennének, úgy telnek napjaik. Világukat a hegyekben Granának nevezik, és mély barátság szövődik köztük. A nyár végén azonban útjaik elválnak, és Pietro visszatér Torinoba tanulni, Bruno pedig marad hegyi, falusi életénél. Közel húsz évre szakadnak el egymástól ekkor. A boldogságot keresik mindketten. Pietro tanul, könyvet ír, utazik, járja a nagyvilágot, még Nepálba is eljut. Bruno hűséges marad hegyi szülőfalujához, és ott próbál boldogulni saját hagyományos gazdaságát működtetve. A két fiú szakállas, érett férfiként hosszú idő után találkozik újra Granában. Egy romos kunyhót újítanak fel együtt, és megfogadják, hogy minden nyáron ott fognak találkozni. Brunonak közben felesége lesz, és gyermeke születik. A családjával továbbra is a hegyekben él, próbálják fejleszteni és fenntartani gazdaságukat, Pietronak pedig egy nepáli nővel lesz szerelmi kapcsolata. A Himalájában megismer egy hindu legendát, mely szerint a világot nyolc hegy és a köztük lévő tengerek határolják, középen pedig egy kilencedik hegy helyezkedik el, amely egyben a legmagasabb, legnagyobb is. Vajon ki talál rá a boldogságra: aki egész életét a hatalmas, középső hegyen tölti, vagy aki bejárja a másik nyolcat? Mi is valójában a boldogság? Bruno makacssága megnehezíti saját és családja életét is, és a végén egyedül marad. Pietroval időről időre találkoznak Granában. Kapcsolatuk nem mentes a konfliktusoktól, melyek saját származásuk, sorsuk, veszteségeik mélyebb megismerése során alakulnak ki köztük, azonban ez csak tovább mélyíti köteléküket, barátságukat, még inkább egymásra lesznek utalva. Pietro közben megválik szakállától, és mikor Nepálban beszél telefonon barátjával, értesül nehézségeiről, és nyilvánvaló lesz számára, hogy utaznia kell Granába: Brunonak szüksége van rá…
Ami elsőre szemet szúrhat a Nyolc hegy nézésekor, az a film 4:3-as (régi televíziós szabvány) arányú képformátuma. Egy olyan helyszínen, mint az olasz Alpok szebbnél szebb színes tájai, tág terei, magától értetődő lehetne, hogy szélesvásznú filmre legyen rögzítve a kép, hogy a lehető legjobban visszaadja az ottani panoráma letaglózó erejét. A belga rendezőpáros viszont az emberi arcokra fókuszál, minden egyes apró rezdülésre, ami a szűkebb képen sokkal inkább érvényesül. Pietro és Bruno története drámai, barátságuk szokatlan, de sziklaszilárd. Noha van belső feszültség a két férfiban, hiszen kapcsolatuk és életük szereplői időnként komoly konfliktusokat okoznak, mégis a visszafogottabb, csendesebb hangulat uralkodik a film nagyobb részében. A hangosabb, durvább nézeteltérések, dramaturgiailag fontosak, és nélkülözhetetlenek a barátságuk alakulása szempontjából is, ezáltal nem válnak hatásvadásszá.
Van Groeningen és Vandermeersch filmje lassan folydogál előre és kúszik be az ember bőre alá. Bár látványos széles képek nincsenek, a varázslatos hegyi hangulat hipnotikusan fejti ki hatását az emberben, éteri hangulatot teremt. A finom aláfestő zenék sem tolakodóak, pont annyi és pont addig szól, ami még nem teszi pátoszossá a drámát. A színészek kiválóan éreznek rá karaktereik belső mozgatórugóira, végig hitelesek tudnak lenni minden helyzetben. A Pietrot alakító Luca Marinelli és a Brunót megformáló Alessandra Borghi mellett ki kell emelni Elena Lietti (Francesca, Bruno felesége), illetve Filippo Timi (Giovanni, Pietro apja) játékát.
A Nyolc hegy egy barátság története, de tulajdonképpen minden benne van, ami igazán lényeges az életben. Nem akar nagy igazságokat megfogalmazni, nem puffogtat elcsépelt bölcsességeket, hanem bemutat egy olyan különleges és mégis végtelenül egyszerű kapcsolatot, amely talán csak nagyon kevés ember életében adatik meg. Időnként lehet, hogy nem világos, hová akar kilyukadni, de végül minden apró részlet értelmet nyer. A legkülönösebb a film játékidejének érzékelése. Kezdetben végeláthatatlannak tűnik, de olyan jólesik nézni a mesébe illő képeket, hallani a hegyi élet hangjait, átélni az „Alpok szabadságát”, hogy egy pillanatra sem válik unalmassá. A film közepe táján, amikor már érzékelhető, tapintható lesz a film szubsztanciája, és igazán „beindul”, egyszer csak azon veszi észre magát az ember, hogy megjelent a vége főcím, és hihetetlennek tűnik, hogy eltelt majdnem két és fél óra…
Az alkotás egy egyszerű és mégis nagyon összetett filmdráma, ami a közönség mellett a szakma tetszését is elnyerte, ugyanis a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a Zsűri díját kapta meg (Jerzy Skolimovski Eo című filmjével megosztva). 2023. január 5. óta a Pécsi Apolló Moziban is megtekinthető.
Paolo Cognetti Nyolc hegy című regénye kölcsönözhető a Tudásközpontban és a Csorba Győző Könyvtár fiókkönyvtáraiban: https://go.tkp.hu/nyolc_hegy
Képek: port.hu
Kritikák: https://www.kulter.hu/2022/05/a-hegyek-olelese-a-nyolc-hegy/
https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/ez-tortenik-ha-ket-ferfi-magara-marad-egy-hegyi-kunyhoban.html
Harangi István