Skip to content

Livits Réka – A szkeccselés művészete (podcast)

A CSGYK podcast mostani részében Livits Rékával beszélgetünk szkeccselésről, vizuális történetmesélésről. Hogy ismerkedett meg ezzel a műfajjal? Milyen nehézségei vannak és hogyan épül fel egy szkeccs workshop? Többek között ezeket tudhatjuk meg az epizódból.

Kezdetben Réka összefoglalta nekünk, mit is jelent a sokaknak talán idegennek tűnő fogalom, a szkeccselés:

„A szkeccselés az angol sketch noting szóból jön, vagyis rajzos jegyzetelést jelent. Ez egyfajta vizuális gondolkodási technika, ami nagyon nagyon sok mindenre használható. Amikor szkeccselünk – ehhez nem kell nagy rajztudás vagy művészi előképzettség,vagy semmi ilyesmi – akkor nagyon egyszerű ikonokat, kis piktogramokat kombinálunk szöveges elemekkel, illetve ezeket úgy strukturáljuk, hogy koherens, átlátható és lehetőleg visszakövethető rajzos jegyzetek szülessenek belőle. Ez használható például tanulásra, akár tanításra, vannak akik például emberekkel foglalkoznak akár tanárként, trénerként, akár felnőttképzésben, akiknek ez nagyon hasznos lehet.”

Majd elmeséli, ő hogyan ismerkedett meg a szkeccseléssel, hol tudja tudását hasznosítani. Részt vett már a TedXBenedekhegyi konferencián is, ahol az előadásokat élőben szkeccselte a nézőknek, kiszélesítve így az élményt,amit a konferencia nyújtott. Több workshopot is tartott már, mind Budapesten, mind Pécsen is, amelyeken a vizuális eszközökkel ismerkedhetnek meg a jelenlévők. Sok interaktív feladattal dolgozik workshopjai során és azt vallja, hogy ha valaki szeretne elmélyedni a szkeccselés művészetében akár ikonok firkálgatásával, elmetérképezéssel is megteheti.

Réka már írt könyvet, sőt illusztrált is. A könyvtár szeretetéről és arról, milyen programot szervezne még könyvtárakba többet megtudhatunk az itt meghallgatható beszélgetésből.

Hári Viktória