Egy regens chori emlékezetes pécsi jótéteményei 

253 éve, 1769. április 11-én született Johann Georg Lickl – magyarosan átírt, nálunk ismertebb nevén Lickl János György –, aki amellett, hogy több mint 30 éven át töltötte be a pécsi székesegyház zenei vezetői posztját (regens chori), a 19. század első felében Pécs egyházzenei életének meghatározó alakja volt. Élete második felét Pécsett töltötte, itt telepedett le, zeneszerzőként itt alkotta meg művei jelentős részét, jótékonysági hangversenyeket szervezett – emiatt zenei formációját a Pannon Filharmonikusok elődjeként tartja számon – az elhunyt zenészek családjainak megsegítésére, s ennek érdekében az országban elsőként egy társulatot is létrehozott. Igen aktív, hatékony és maradandó életművet hátrahagyva városunkban hunyt el, így a „Baranyai neves személyek” között tartjuk számon.

Elöljáróban érdemes kiemelni Szkladányi Péter kutatásai nyomán, hogy a 18. század folyamán, főleg Bécsből, jelentős muzsikus-zeneszerzők (Anton Paumon, Valentin Depisch, Franz Krommer, Franz Anton Novotni) szerződtek a pécsi székesegyház szolgálatába, így munkásságuk által – ha nem is a legnagyobbak színvonalán, hanem az ún. „kismesterek” közvetítésével – városunkban kis fáziskülönbséggel a korabeli császárváros zenei arculata rajzolódott ki. A város légköre alkalmas volt arra, hogy muzsikusait magához kösse, itt alkossanak értékeset, hiszen közülük csak Krommer tért vissza Bécsbe. Helyette érkezett Johann Georg Lickl, aki alkotó éveinek többségét itt élte le, s igen gazdag zenei hagyatékkal gazdagította a korszak zeneirodalmát, mely ma is sokszor kedvelt kuriózuma a város zenei repertoárjának.

1769. április 11-én a Felső-ausztriai Korneuburgban született Johann Georg Lickl, aki később egyházzenészként, karnagyként és zeneszerzőként írta be magát a zeneirodalom történetébe. Kilenc évesen árvaságra jutott, mikoris a helyi templom karnagya, Sebastian Witzig figyelt fel zenei tehetségére. Kezdetben a helyi templom énekkarában énekelt, emellett Witzig vonóshangszerekre, orgonálni és zeneszerzésre tanította. 13 évesen már komponálgatott, 14 évesen pedig betöltötte a helyi templom orgonista munkakörét is. Zenei tanulmányaiban oly sikeres volt, hogy 1785 körül Bécsben folytatta azokat. Itt Johann Georg Albrechtsberger (a Stephansdom orgonistája) tanítványa lett és Joseph Haydn-nel is ismeretséget kötött. Kezdetben magánzeneórákból tartotta el magát, majd az Italianische Nationalkirche Maria Schnee -nevet viselő, belvárosi minorita-templom orgonistája lett. Valószínűsíthetően fent említett neves támogatói ajánlására hamarosan a leopoldstadti karmelitáknál lett orgonista – előtte Joseph Haydn töltötte be ezt a tisztséget. Ezután feltehetően a leopoldstadti Szt. Lipót-plébániatemplomba szerződött zenei vezetőnek, ún. regens chori-nak.

A Pécsi Szimfonikus Zenekar alapító igazgatója, Szkladányi Péter kutatásai nyomán ismert, hogy sikeres zeneszerzői pályafutása párhuzamosan indul el az opera világa és a kamarazene terén. Emmanuel Schikaneder (a Varázsfuvola szövegírója) színháza, a Theater ,,auf der Wieden” és Lickl között igen tartós és gyümölcsöző kapcsolat jött létre. Szinte háziszerzőnek számított, 1793 és 1800 között nyolc operáját mutatták be. Többek között az alábbi, változatos témákat felvonultató darabjait állították színre: Varázsnyíl, avagy az igazság kormánya – kétfelvonásos nagyopera; Faust élete, cselekedetei és pokolraszállása – kétrészes daljáték, A kakerani (?) testvérek – vígopera; Astaroth, a csábító – kétrészes daljáték; Az orgonista, avagy kaland a hegyen – háromfelvonásos komikus daljáték. Ezzel párhuzamosan jelentős bécsi zeneműkiadók jelentették meg kamaraműveit. Halmi Gábor korai műveiről megállapítja, hogy azok az érett Haydn-művek stílusjegyeit viselik magukon sok egyéni elképzeléssel fűszerezve, ám dallamalkotásuk és egyes tematikus megfeleléseik legszorosabban Mozarthoz kapcsolódnak. Lickl Györgyről megjegyzi, hogy alapos műfajbeli tájékozottsággal a zeneszerzői eszköztár gazdagságát birtokolta, hangszerelése pedig igen fantáziadús: műveiben a textúrák sokfélesége mutatkozik. Az opera és a kamarazene mellett hamarosan egyházzenei műveket is komponált, amelyeket olyan tekintélyes személyiségeknek ajánlott, mint Mária Terézia, Ferenc császár második felesége (1804-ben két misét is neki dedikált), később pedig Esterházy (II.) Miklós herceg, „Fényes” Miklós fia.

1806. november 5-én meghalt Franz Novotni, a pécsi székesegyház karigazgatója. Helyére Franz Krommer jelentkezett Bécsből, de végül mikor egy jobb bécsi állás miatt Krommer váratlanul lemondta jövetelét, maga helyett Johann Georg Licklt ajánlotta. Lickl György 1807-től haláláig (több mint három és fél évtizeden át) a székesegyház zenei vezetőjeként Pécsett élte le igen tevékeny életét. Egyházi hivatala vízválasztóként hatott munkásságára, érdeklődése, alkotói irányultsága ezután határozottan az egyházzene felé fordult. Lickl érett zeneszerzőként érkezett Pécsre, ahonnan egyházi művei kéziratos másolatok útján széles körben elterjedtek országszerte, sőt azon túl is. Szkladányi kutatásai szerint Lickl 149 művet írt Pécsett, amelyeknek nagy része – 137 kompozíció – fennmaradt. Tematikus műjegyzékét Szkladányi Péter készítette el és adta közre: 30 mise, 50 graduále, 30 offertorium, 6 requiem, 10 vespera és számos rövidebb lélegzetű egyházi mű, 3 vonósnégyes, 2 harmonie, zongoraművek. Legtöbb autográf műve ma az egyházmegyei könyvtárban, a Pécsi Egyházmegye Kottatárában található. A pécsi kottatár ma ezek közül 135 Lickl mű kottáját őrzi: 27 misét, számos requiemet, vesperást, egy 47 darabból álló himnusz-sorozatot, és jónéhány kisebb egyházi művet. Könyvtárunk zeneműtárában Lickl György Missa Solemnisének kéziratos kottája fénymásolatban érhető el, míg a szóban forgó mű helyben használatható hangfelvételen is meghallgatható a Vashegyi György vezényelte Purcell Kórus és az Erdődy Kamarazenekar előadásában (jelzete: CD 9019).

Pécsi egyházi szolgálatának háttere azonban nem volt problémáktól mentes. Egyéni tragédiájával – 1809-ben elveszítette 45 éves feleségét, Gavalecz Josephát, aki két, 6 és 8 éves fiúgyermeküket hagyta hátra – párhuzamosan Pécsre érkezése után általános nehézségként azt tapasztalta, hogy a nagymértékű pénzromlás miatt zenészei sorra nélkülöznek, kerülnek idősen, betegen nehéz helyzetbe, haláluk után pedig utódjaik próbálnak érvényt szerezni elhunyt felmenőjük még kifizetetlen járandóságainak, melyet kérvények egész sora támaszt alá a püspöki és káptalani levéltárban.

Feltehetően mindezek közrejátszhattak abban, hogy Lickl György 1811 májusában megalapította az ún. Tonkünstler- und Choralisten-Gesellschaft (azaz Zene- és Kórusművész Társaság) elnevezésű egyesületet, az első hazai özvegy- és árvasegélyző társaságot, melynek célja az elhunyt muzsikusok családjának megsegítése volt. Lickl valószínűleg a bécsi példák hatásra döntött úgy, hogy Pécsett is létrehoz egy efféle nyugdíjintézetet. A nyugdíjalap létrehozásához jótékonysági hangversenyeket rendeztek: az elsőt, 1811. december 9-én. Ezek a nyilvános, jótékonysági, világi hangversenyek tekinthetők a pécsi szimfonikus zenekari előadások előfutárának, ezért számítjuk ma a Pannon Filharmonikusok történetének kezdő dátumának az 1811-es évet, s eredettörténetük kiemelt személyiségének Lickl Györgyöt. A társaság alapszabályai 1817-ben a pesti Trattner nyomdában jelentek meg nyomtatott formában, s e kuriózum számba menő forrás – mely betekintést nyújt a 19. sz. eleji egyleti mozgalom kereteibe – Helyismereti Gyűjteményünk állományában is megtalálható (jelzete: PD 3934). A forrás értelmező fordítását Szkladányi Péter munkája közli. Az egyesület – Vargha Károly kutatásai szerint – 1945-ig állt fenn és töltötte be az alapító szándékának megfelelő nemes hivatását.

1812-től ismét felfelé ívelő irányt vesz mind hivatali, mind magánélete. A bécsi Chemische Druckerey 1812-ben nyolc művét nyomtatja ki, 2—2 litániát, Regina Coeli-t és Salve Reginát, valamint két fúvóshatost; a bécsi Leopoldstadter Theater pedig ugyanekkor újonnan mutatja be operáját, a Slawina von Pommert (nem tudni biztosan, hogy még Bécsben, vagy már Pécsett írta). 1813-ban feleségül veszi addigi sógornőjét, Gavalecz Magdalénát, s 1817. május 12-én megszületik leányuk, Mária Júlia Magdolna, akit 1843-ban épp apja halálának napján neveznek ki szoprán énekesnőnek a dómba. Halmi Gábor kiemeli, hogy miután bérét a fizetési jegyzék szerint maga veszi fel, így az eddigi kutatási eredmények fényében ő tekinthető az első hivatásos női muzsikusnak Pécsett.

Regens chori (zenei vezetői) minőségében szerteágazó feladatokat látott el. A székesegegyház litugiáinak zenei kíséretén túl, melyet hol nagy elődök műveivel, hol pedig saját szerzeményeivel, illetve kortársak alkotásaival színesített, az ő feladata volt a zenekart elhagyó zenészek, énekesek helyére új tagok felvétele, a jövendőbeli tagok betanítása (tanítványa, Schmidt Péter lett 1831-től a székesegyház orgonistája), a hangszerek javíttatása (akár Pestre felszállítva) és vásárlása, valamint a kották beszerzése, illetve másoltatása is. A repertoár tekintetében kiemelendő, hogy a nagy zenei elődök sorában kedvelt, sűrűn játszott komponista volt a dóm zenekarában Mozart, így a 19. századeleji pécsi Mozart-kultuszban Szkladányi Péter Lickl Györgynek fontos szerepet tulajdonít (1815-ben például nyolc Mozart-mise csendült fel a pécsi székesegyházban). Halmi Gábor szerint Lickl megjelenésével Pécs közelebb került Bécshez, mint valaha, egy-két év különbséggel már itt is felcsendültek az akkori „modern” művek. Saját kompozíciói esetében – melyeken ugyancsak érződik Mozart hatása – érdemes kiemelni, hogy alkotásainak egy része szerződése előírásainak megfelelően született, más részüket viszont a kötelességén felül írta. Szladányi Péter egy 1831-es forrást közöl, melyben Lickl enyhén maliciózusan így ír önmagáról: „hol orgonista, majd hegedűs és gordonkás, azután tenorista, de basszista is, ahogy a szükség megkívánja. Mindez a hiányokból és betegségekből adódik.” E forrás arra utal, hogy azon túl, hogy a megfelelő taglétszám állandó fenntartása korántsem volt egyszerű a zenekarban illetve kórusban, s ilyenkor jobbára a karvezető oldotta meg a kényes helyzeteket. Lickl György még azt a 18. századi muzsikust képviseli, aki bárki helyett szükség szerint képes volt „beugrani”. Mindenesetre működése alatt a székesegyház ének- és zenekara feltehetően magas szintre jutott, Lickl mindig a legjobb muzsikusokat igyekezett szerződtetni.

1818-ban házat vett Pécsett, mely azt jelezheti, hogy ekkorra a pécsi letelepedés mellett döntött. Háza Madas József monográfiája szerint a Hunyadi út és az egykori Leonardo da Vinci (ma Szepesy Ignác) utca által határolt telken feküdt. Azonban 1820-ban újabb csapás érte: 40 évesen korában második felesége is elhunyt. Ez kihathatott alkotói munkásságára, ugyanis tematikus műjegyzékéből úgy tűnik, 3 évig nem komponált nagyobb szabású művet. Utána viszont ismét házasságot kötött, 1823-ban feleségül vette a 30 éves Polony Antóniát. Immár hosszú házasságot tölthettek együtt, amit a következő évben gyermekáldás – János fiuk – születése kísért. Négy gyermeke mind tehetséges zenész volt, két nagyobb fia külföldön követte a zenei pályán, lánya a székesegyházban volt szoprán énekes, míg legkisebb fia, János amellett, hogy Pécsett főjegyzője volt, egyben kiváló muzsikus hírében is állt.

A Lickl vezette székesegyházi zenekar összetételéről az 1829-es leltár ad némi információt. Ekkor 8 hegedű, 2 brácsa, 1 gordonka – valamennyi jó állapotban, 2 nagybőgő, 2 új fuvola, 2—2 C és B hangolású klarinét, 2 új fagott, 2-2 trombita és vadászkürt a szükséges ventilekkel (szelepekkel), 2 üstdob, valamint 2 harsona volt a zenekar hangszerállománya.

Utolsó tíz évében megítélését, megbecsültségét ellentmondások övezték.  Míg műveit országszerte (pl. Győr, Sopron, Székesfehérvár, Veszprém, Tata, Pozsony stb.) szívesen játszották, s országos zenei elismertségét jelzi az is, hogy a Pozsonyi Egyházzenei Egyesület tiszteletbeli tagjává választották, addig épp választott, szűkebb hazájában, Pécsett igencsak visszafogottan kezelték személyét: 1833-ban csekély fizetéséhez kiegészítésként – a kor szokásának megfelelően természetbeni juttatásként – némi bor járandóságért folyamodott, melyet lakonikus tömörségű válasszal utasított el a káptalan. Bár apaként örömteli lehetett számára, hogy 1837-ben fia, János nyomdokaiba lépve szoprán karénekesként tűnik fel a székesegyház muzsikusai között, úgy tűnik, hogy viszonya a káptalannal öregségére sem javult, sőt az anyagiak terén további komoly súrlódások lehettek a regens chori és a káptalan között. 1843. május 12-én Pécsett hunyta le örökre szemét 74 éves korában Lickl János György, a halotti anyakönyv bejegyzése szerint ideggyengülésben, amely mai fogalmainkkal élve Szkladányi Péter szerint időskori érelmeszesedést jelent. Halmi Gábor idézi az Allgemeine Wiener Musik-Zeitung nekrológját, mely kiemeli, hogy „egyházi zeneszerzőként … megvolt benne minden erény, neve így a klasszikus egyházi zenét tisztelők körében méltón cseng és nem csak Ausztriában ismert. Teljesítményének megkoronázását jelentik és maradnak nagyszerű kompozíciói: nagymiséi, graduáléi és requiemjei, melyek hangszerelésük egyszerűségében csodás hatásokat érnek el, megtartják a jelentős ellenponti szépségeket, és mély benyomást tesznek a hallgató lelkületére. Több közülük különösen Magyarországon és Morvaországban terjedt el, és vált kedveltté; széles körben ismertté és játszottá azonban még a C-dúr, d-moll és E-dúr nagymiséi váltak és válnak, valamint az igazán népszerű C-dúr püspöki mise. […] Ahogy a körülötte lévőket és barátait emberszerető szívvel, jó kedéllyel, szerénységgel, minden jóra és szépre való törekvésével körülvette, ahogy hű vallásos lelkülettel töretlenül nemes tetteket hajtott végre a 38 éves tevékenysége alatt, Isten dicsőségére és embertársai javára, mindezek ismeretében bocsátjuk útjára…”

1852. május 12-én leplezték le a budai külvárosi temetőben Lickl György síremlékét, melyet Bartalits Mihály alkotott. Az emlékbeszédet Haas Mihály belvárosi plébános, későbbi szatmári püspök tartotta, mely a Religio című folyóirat 1853. január 2-i száma szerint nyomtatásban is megjelent. Sajnálatos, hogy ez a művészi síremlék a temető fölszámolásakor elpusztult. 1911-ben így ír a síremlékről Szőnyi Ottó: „Bartalits tehetsége már 1852-ben teljes virágában pompázik a Lickl-féle ma már erősen megrongált emlékművön, (a kápolna közelében balra a főút mellett), mely végig budafai kőből készült, csak a felirati lapok góricai márványok. (Lásd VI. képtáblát, 12.) Legalább 6 m. magas. A szélesen elnyúló kockatalapzat sarkain orgonasípok utalnak a halott művészetére. A talapzatot kiszökkenő, sarkaikon akroterionos, lapos háromszögű ormok fedik. Ez ormokon lant, kottalap, hegedű és fuvolaemblémák vannak. Az ormok felett két fokú lépcső és ezen egy obeliszk emelkedik, melyet kereszt diszit a csúcsán. Az obeliszk lapjai simák, a nyugatin van a hatásos magas dombormű. A palliumba öltöztetett, mezítlábas, borotvált képű zeneművész, Lickl, átkarol egy szárnyas fiút, ki egyik kezében a föld, illetőleg sziklás talaj felé fordított fáklyát tart. A fiú mezítelen, csak kis övkendő takarja mesterien alakított aktját. Ez a jelenet rendkívül hatásos! A zenész kérdő tekintete, mely a fiúra esik s viszont ennek őszinte, a halál igazságát felfedő pillantása arra — a két alak közt szoros kapcsolatot közvetít. Érezzük a pillanat megrázó komolyságát! Nagy kár, hogy különösen Lickl alakja oly erősen megrongáló­dott, de másrészt szerencse, hogy a mű gipsz másolata mint a pécsi dalárda tulajdona a belvárosi népiskola 2-dik emeleti énektermében megvan.” Romváry Ferenc monográfiája szerint ma a Liszt Ferenc Zeneiskola Majorossy utcai épületében látható Lickl-emlék része a kétalakos gipszplasztika, mely alatt a szürke, kemény mészkő táblán az alábbi felirat olvasható: „Lickl György pécsi székesegyházi karnagy, zeneszerző és-művész született 1769. április 11-én,  elhunyt 1843. május 12-én. Pécsett működött 37 éven át. Az egyházi zene terén alkotott remekművei iránti kegyeletes emlékül.”

Életpályája, pécsi megtelepedése érzékletes példája annak, hogy a 18. században, majd a 19. század elején letelepedő idegenek közül sokan – gondolhatunk például a nyomdászatot Pécsett megalapító sziléziai Engel János Józsefre, vagy Franz Anton Speth (Speth Ferenc) kőfaragóra, az olasz származású pályatársára, Pietro Gianoné-ra (Gianone Pietróra), vagy a dóm a csehországi születésű karnagyára, Strobach Miklósra, vagy honfitársára és részben pályatársára, a zenetanár  Svoboda Gáspárra, vagy Focht Ferenc orgonaépítőre, vagy a bányászat miatt nálunk letelepedett Ritter Peter Johann Maria von Berksre, (azaz ismerten Berks Péterre) – megtalálták számításaikat a Mecsek övezte kies városban, otthonra találtak a befogadó és szakmaiságukat hosszútávon értékelő – egyébként is színes nemzetiségi összetételt mutató – Baranyában és Pécsett.

Emlékezetének megőrzése érdekében az utóbbi időben szép példák mutatkoznak, melyben a város neves, nagymúltú, magát a Lickl-féle zenekar előzményeire visszavezető zenekara, a Pannon Filharmonikusok élenjár. Gondolhatunk itt a 2016-banalapított, s évről-évre több kategóriában is kiosztott Lickl-díjra, illetve arra, hogy Lickl-alkotások rendszeresen feltűnnek a zenekar repertorájában. A legközelebbi koncertjükön, április 13-án például Lickl György Szentháromság tiszteletére írt motettája (Motetto de SS. Trinitate) csendül fel.

Összeállította: Wéber Adrienn

Nyitókép: Lickl György időskori portréja (a kép forrása), A kép eredeti példánya: (JPM Képző- és Iparművészeti Gyűjtemény, Lelt. sz. : 52.13,1.  )

Felhasznált irodalom:

Baranyai Neves Személyek adatbázis

Családi Lapok, 1852. január-június (1. évfolyam), 258.: Pécs, jun. (Szemle)

Dezső Krisztina: Musica Sacra – Pécs egyházzenei élete a 18-19. században

Halmi Gábor: Johann Georg Lickl, a Pécsi Székesegyház regens chori-ja. Kézirat [Szakdolgozat] Pécs, PTE Művészeti Kar, 2007.

Lickl-díj átadás 2020. december 9.

Magyar Katolikus Lexikon

Madas József: Pécs telkei, házai és utcái. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 1978 [!1979], 190.

Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Épületplasztikák, emlékművek, emléktáblák. Pécs, Kronosz Kiadó, 2014.

Szkladányi Péter: Lickl György, a Pécsi Székesegyház zeneszerzője és karnagya. In: Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979) 13-108.

Szőnyi Ottó: A pécs-budai külvárosi temető. Pécs-Baranyai Muzeum Egyesület Értesítője 4. (1911) 50-90.

Vargha Dezső: Fejezetek a pécsi egyházi zene történetéből I. rész. 1846-1879. Pécsi Szemle, 8. évf. 1. (2005) 35-46.

Vargha Károly: Lickl György Pécs elfelejtett nagy karnagya és zeneszerzője. Baranyai Művelődés, 1969. okt., 124-126.