A beat korszak külföldi és hazai jelentősége

A Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtárához kapcsolódó Ifjúsági TanulóTérben a március 19-től április 10-ig látható a „Mozaikok Jack Kerouac életéről” című kiállítás. A fotókból és szemelvényekből álló fal nemcsak az író munkásságára fókuszál, hanem kitekint a hippi mozgalom jelentőségére és a „beatkorszak” magyar vonatkozásaira, alkotásaira is. Mostani blogbejegyzésünkben Jack Kerouac életéről, munkásságáról és a beat mozgalomról írtunk.

A beat nem csupán irodalmi mozgalom, de még inkább életfilozófia, szó szerinti jelentése megfáradt, semmirekellő, de használják az üdvözült, boldog szinonimájaként is. Egy olyan életérzést fogalmaz meg, ami merőben eltérő az előző generációk világnézetétől.

A beatnemzedék az ötvenes-hatvanas évek megalkuvást nem tűrő fiatalsága, akik a szabadság és a béke eszményét mindennél fontosabbnak tartották. Ezek az eszmék különösen nagy hangsúlyt kaptak a vietnámi háború elleni tiltakozásokban is. Sokan nem értették, hogy emberek egy csoportja miért tölti mindennapjait drogozással, zenéléssel és meditálással maga elé meredve, miközben másokat a saját kormányuk küld el meghalni egy hadüzenet nélküli háborúba. De mi is az igazi jelentősége a hippik e korszakban tanúsított hozzáállásának? A válasz: mert csak úgy lehet objektíven szemlélni a társadalmat, ha az ember kilép belőle – így lehet látni, hogy mi a baj vele, és hogyan kellene megváltoztatni.

Came down from my

ivory tower

And found no world

„Lejöttem

az elefántcsonttoronyból

És nem találom a világot”

(Válogatás Jack Kerouac haikuiból. Ford.: Terebess Gábor)

Lázadtak a fogyasztói társadalom, a megkövesedett társadalmi normák, és minden olyan világnézeti, erkölcsi rendszer ellen, ami az emberi méltóságot semmibe vette, merev szabályaival az egyén szabadságát korlátozta.  Mondanivalójuk, amit nagy hangerővel és még több szenvedéllyel hangoztattak, a másság létjogosultsága köré is szerveződött.

E korszak két kiemelkedő alkotója: Jack Kerouac és Allen Ginsberg. Az Úton és az Üvöltés pedig a beatek két evangéliumának is tekinthetők, és ezt a sor bővíti Dennis Hopper Szelíd motorosok-ja, valamint Robert M. Pirsig A zen és a motorkerékpár ápolás művészete című könyve is.

Allen Ginsberg és Jack Kerouac
(a kép forrása)

John Leland, a New York Times újságírója szerint a 21. század emberének már kevesebb újdonságot és tabudöntögető gondolatot tud átadni e korszak akkor nagy jelentőséggel bíró alkotása, de a „szenvedélyes barátság és a felismerés, a válaszok keresése időtlen”.

Az ún. underground mozgalom Angliában egy költészeti felolvasóesttel vette kezdetét 1965 nyarán. A Royal Albert Hallban 7000 ember gyűlt össze, hogy hallhassa az amerikai beatköltők, Lawrence Ferlinghetti, Gregory Corso és Allen Ginsberg verseit. Londoni látogatása alatt Ginsberg volt az underground katalizátora. A Long Hair Magazinnak egy hosszú részletet is rendelkezésre bocsátott kambodzsai naplójából. Kijelentését, „Liverpool jelenleg az emberi világegyetem öntudatának központja”, évtizedekkel később is gyakran idézték.  

A késő 50-es években, New York, jobbról az óramutató járásával megegyezően Allen Ginsberg, Gregory Corso, Larry Rivers festő, Jack Kerouac, David Amram zenész
(a kép forrása)

A mozgalom hatására a divat világában is jelentős változások voltak tetten érhetők: az unalmas farmernadrágokat és egyszínű pulóvereket felváltották a színes és fodros ingek, selyem és szatén nadrágok. Ennek az időszaknak az öltözködési szokásait, hóbortjait főként két londoni üzlet elégítette ki: a Hung On You és a Granny Takes a Trip névre hallgató hippi boltok.

George Harrison és Patti Boyd az 1960-as évek elején egy Granny Takes a Trip üzlet előtt
(a kép forrása)

A 60-as évek ellenkultúrájában gyökereznek a lassan ébredező ökológiai mozgalmak is. Allen Ginsberg gyakran idézte olyan tudósok gondolatait, mint Gregory Bateson, aki elsőként hívta fel a figyelmet a globális felmelegedés veszélyére és bolygónk ökoszisztémájának törékenységére.

 „Mert engem csak az őrültek érdekeltek: azok, akik őrültül szeretnek élni, és őrültül szeretnek beszélni, akik sóvárognak a megváltás után, és mindent egyszerre akarnak; akik soha nem ásítoznak, és nem mondanak közhelyeket, hanem egyre égnek, égnek, mint a mese­szép, sárga petárda, amely robbanásakor ezernyi szikrát szór az égre.” (Jack Kerouac: Úton)

Jack Keroauc On the Road (Úton) című könyvének borítói
(a kép forrása)

Magyarországon is hasonló társadalmi jelenségek hatottak az 1956 után felnövő generáció, a „különc ifjúság” tagjaira (ld. Kovásznai György definíciója nyomán), akik szintén nemet mondtak apáik örökségére, s a szocializmus társadalmi valóságától igyekeztek eltávolodni. A hatvanas évek elején kezdtek megalakulni az első ifjúsági zenekarok, melyek szembementek az akkor tapasztalható zenei szórakoztatóipar szokásaival, hagyományával.

A magyar beat a hatvanas évek végére társadalmi üggyé duzzadt. Mellette vagy ellene kiállni egyet jelentett a haladás vagy a maradiság mezsgyéjével azonosulni. Az új kultúrával szembeni dühös fogadtatást mutatja be hitelesen, saját korán túlmutatva Kovács András 1969-es dokumentumfilmje, az Extázis 7-től 10-ig, mely a beat mögött meghúzódó társadalmi mozgatórugók kérdését is kutatja.  

Kovács András 1969-ben megjelent Extázis 7-től 10-ig című filmjének plakátja
(a kép forrása)

Amikor az első Szörényi-Bródy dalok elkészültek, a fiataloknak egy csoportja ráébredt, hogy a zenén keresztül tudnak igazán őszinték lenni. Folyamatosan keresték annak lehetőségét, hogyan tudják érzelmeiket és kavargó gondolataikat kifejezni, azoknak teret engedni. Azok a zenekarok, melyeknek működését épphogy csak megtűrték, nem voltak hajlandók meghajolni a megszokott, de nem előre mutató konvenciók előtt. A szakmai és zenei minőség azonban épp ezeknél a beat-zenekaroknál volt a legszínvonalasabb, szövegviláguk mondanivalója a legtartalmasabb. Az 1967-es év „beat-szenzációja” Banovich Tamás Ezek a fiatalok… című filmje volt.   

Banovich Tamás Ezek a fiatalok… című filmjének plakátja
(a kép forrása)

Ifjúsági szórakozóhelyek híján a beat bölcsői az egyetemek, középiskolák és tánciskolák lettek. Az összejöveteleknek hihetetlen nagy közösségformáló ereje volt; itt osztották meg a fiatalok tapasztalataikat, nyugati magazinokat csereberéltek, szerelmek szövődtek, világmegváltó gondolatok születtek. Ezekben az években senkit nem érdekelt a fiatalok közül, hogy a zenészek csak két-három akkordot ismernek, és hogy az erősítők sípolnak és torzítanak.

Önfeledt fiatalok egy koncerten
(a kép forrása)

A lényeg az volt, hogy a szentimentális, tartalmatlan tánczene helyett lázadó, fiatalos zenét hallgathassanak, minél hangosabban, hirdetve a változást és az egyediséget.

Írta: Milánkovics-Steiner Kitti

Források:

·         Jack Kerouac különútja: Hetvenöt éve született Jack Kerouac (1997), In: Ferencz Győző: Az alany és a tárgy. Kritikák és megemlékezések, 1992-2013, Budapest: L'Harmattan, 2014., 44-46. p. 
·         Kürti Emese: Glissando és húrtépés: Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben, 1958-1970, 121. p.
·         Barry Miles: Hippik, Bp., Jószöveg Műhely Kiadó, 2005.
·         Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő. Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig. Pécs, Kronosz Kiadó, 2014.
·         Bácskai Erika-Makara Péter-Manchin Róbert et. al.: Beat, Bp., Zeneműkiadó, 1969.
·         Mits Péter: A magyar beat-rock zene a hatvanas évektől a nyolcvanas évek elejéig, Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola, 2007.

A nyitókép forrása.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.