Volt egyszer egy téka

A világ, ami körülvesz minket, folyamatosan változik, nem fejlődik. Rohamléptekben jelennek meg új technológiák, s dobják szemétdombra a tíz, tizenöt vagy húsz évvel korábban még forradalmian újnak tűnő elődöket. Ez a folyamat a 21. században egyre ijesztőbb léptékben gyorsul, s közben az ember maga, aki ezt a technológiai fejlesztést műveli, mintha egyre jobban eltespedne, elkorcsosulna szellemében. Saját maga megváltására, megvilágosodására nem transzcendens, metafizikai, szakrális utakat kutat, hanem a kézzel fogható, testével megtapasztalható, elméjével felfogható és értelmezhető irányba indult a technológia segítségével. Ez a tech-őrület világvallás lett az elmúlt 10-15 évben. Egy-két havonta lecserélődő okostelefonok, önvezető autók, mesterséges intelligenciák, algoritmusok, amik lassan mindent elvégeznek helyettünk, minden igényünket kiszolgálják, és még hosszan sorolható tovább… A folyamat vége talán tényleg valami hasonló lesz, mint, amit a 80-as, 90-es évek cyberpunk science fiction történetei vizionáltak: ember és gép egybeolvad. Legalábbis ilyen irányba halad a szép lassan teljesen digitálissá, virtuálissá váló realitásunk.

Volt azonban, nem is annyira régen egy analóg (offline) világ. Egy belátható világ, aminek határai voltak. Korlátozott volt a kínálat, a hozzáférés, az eszközök nagyobbak és hangosabbak voltak.. Magnószalagok, floppy lemezek, videószalagok, filmtekercsek, bakelit lemezek, nyomtatott újságok és könyvek. Volt linearitás, kronológia. Tekerni, visszatekerni kellett, betölteni kazettáról vagy lemezről, odapörgetni, tárcsázni egy számot vagy beállítani a videómagnót, hogy rögzítse az esti filmet a televízióban, mikor nem tudott az ember otthon maradni. Magát a VHS analóg mozgóképfelvételi és lejátszási technológiai szabványt a 70-es években hozták létre Japánban, és a 80-as években nagyon gyorsan meghódította a világot. Számos moziban elbukott film videós megjelenése után vált kultikus alkotássá. Magyarországon egy évtizeddel később terjedt csak el szélesebb körben drágasága miatt. A többség kezdetben a TV-ből vett fel műsorokat, klipeket, filmeket, de hamar beindult a kalóz filmmásolás is. A kilencvenes évek közepén pedig megnyitottak az első videókölcsönző üzletek, azaz a videotékák. Főként amerikai, többnyire B vagy alacsonyabb kategóriás szórakoztató (akció, krimi, vígjáték, stb.) filmeket lehetett itt kölcsönözni, persze a szexfilmek sem maradhattak ki a kínálatból. Ilyen körülmények között nyitott meg 1993-ban Budapesten a Hollán Ernő utcában az első Odeon-téka, ami később aztán egy négy kölcsönzőből álló hálózattá nőtte ki magát. Vakmerő húzásnak tűnt, hogy elsőként Magyarországon szerzői filmeket hoztak be a kínálatukba a szórakoztató filmek mellé, de megérte kockáztatni, ugyanis nagyon gyorsan óriási népszerűségre tettek szert. Ezzel vette kezdetét egy több, mint két évtizeden át tartó sikersztori.

Erről a filmes, videós aranykorról készített nosztalgikus hangulatú dokumentumfilmet Volt egyszer egy téka címmel Csizmazia Gábor, aki maga is a Corvin moziban található Odeon-tékában dolgozott. A téka 2018-ban zárt be, a film pedig még ugyanebben az évben el is készült. Az alkotás gerincét számos interjú adja. A megszólalók között ismert személyek (filmrendezők, írók, zenészek, sportolók, esztéták stb.) mellett a téka dolgozói mesélnek odeonos élményeikről, anekdotáznak, nosztalgiáznak, elemeznek, interpretálnak egy letűnt kort. Emellett Rudolf Péter, Mucsi Zoltán és Simon Kornél színművészek közreműködésével helyet kapott a filmben egy fiktív, komikus, rövid snittekből álló jelenetfüzér is. Ezek az inzertek ironikusan mutatják be a videótékába járó tipikus kölcsönzőket, illetve egy humoros VHS, DVD történeti előadással bővítik ismereteinket a témához kapcsolódó technikai eszközökről. Természetesen az archív felvételek sem maradhattak ki a filmből, melyek döntő többségében magukban az Odeon-tékákban készültek.     

A filmben felelevenített történetek más és más módon, de egytől egyig kifejezetten humorosak, viccesek. Az alapos elemzéseknek, értelmezéseknek, illetve az ismeretterjesztő jeleneteknek köszönhetően hiteles kordokumentumként is megállja helyét a film. A tékás korszakról lemaradó z, de még inkább az alfa generáció tagjai is átfogó képet kapnak erről a számukra szinte teljesen ismeretlen, idegen világról, korról. Egy már-már abszurdba hajló jelenetben 8-12 év körüli gyerekek próbálnak rájönni, mi is az asztalon előttük heverő videómagnó és kazetta, illetve hogyan kellene vajon működésbe hozni, a tv-re csatlakoztatni és lejátszani. 

Természetesen játékfilmes bejátszások nélkül elképzelhetetlen egy videótékáról szóló dokumentumfilm, ez alól a Volt egyszer egy téka sem kivétel. Nem szorul különösebb magyarázatra a Kevin Smith Shop stop című kultikus alkotásából származó jelenetek használata a filmben. Smith maga is egy videótékában dolgozott, párezer dolláros költségvetésű filmjének egyik főhőse is videótékás, és magát a filmet is a videótékában forgatta le, majd munkaidőben vágta össze: minden idők egyik legjövedelmezőbb és legnépszerűbb filmje lett. Szintén a videós korszak előtti tisztelgés Michel Gondry Tekerd vissza haver! című filmje, melyből ugyancsak idéz a Volt egyszer egy téka, de az egyik megszólaló filmrendező viccesen utal arra is, hogy a rendezősztár Quentin Tarantino Kevin Smithez hasonlóan tékásból lett filmrendező. A többi ismert, népszerű filmbevágás az interjúkra, sztorikra reflektálva montázsszerűen jelenik meg.

Én magam a 2000-es évek második felében a Corvin moziban dolgoztam, ennek köszönhetően volt szerencsém a film rendezőjét és több, a filmben megszólaló Odeon-tékást is személyesen megismerni, így testközelből megtapasztalhattam azt a közösségi életet, pezsgést, ami szerves része volt a „tékázásnak”. Ez az egész valóban sokkal többről szólt, mint hogy az ember elment egy filmet kikölcsönözni. A filmes diskurzusokon túl gyakorlatilag bármiről lehetett beszélgetni a tékásokkal vagy az épp ott lévő kollégákkal, kölcsönzőkkel. A filmek iránti rajongás, és az ebből fakadó találkozások, beszélgetések, olyan miliőt teremtettek meg az Odeon-tékában, hogy sokan már akkor is idejöttek, ha nem akartak éppen kölcsönözni. Igazi szociális kultúrtér volt ez.

Közben teltek, múltak az évek, és a fent említett rohamos technikai fejlődésnek köszönhetően bezártak a videotékák, véget ért egy korszak, ami soha nem fog visszatérni. 2019-ig még működött az utolsó Odeon-téka a terézvárosi Művész moziban, aztán 2019. július elsejétől archívummá alakult át. Ez azt jelenti, hogy új filmekkel már nem bővül a gyűjteményük, de hetente egyszer, péntek délután 3 órától 6 óráig nyitva vannak, és lehet kölcsönözni VHS-en és DVD-n filmeket. A gyűjtemény egészen egyedülálló, aki teheti, látogasson el a Művészbe, és vegyen ki egy vagy akár több filmet. Talán már nem sokáig lesz ilyen lehetőség. Az biztos, hogy berakni egy VHS kazettát vagy egy DVD-t a lejátszóba, és régi analóg TV készüléken megnézni a filmet olyan élmény, öröm, amit egy okostelefonon vagy laptopon megnézett Youtube-film soha nem fog megadni.

Bár kifejezetten humoros, szórakoztató film a Volt egyszer egy téka, amin sokat lehet derülni, akár idézgetni, összességében mégis egy melankolikus alkotás, hiszen egy olyan kulturális jelenség elmúlását meséli el, amire napjainkban nagyobb szükség lenne, mint akkor volt – ahogy az egyik filmben megszólaló is mondja.

Írta: Harangi István

A Volt egyszer egy téka című dokumentumfilm számos üzletben és webshopban megvásárolható DVD-n, de online is megtekinthető a Netflixen.

A film intézményünk BKSZR állományban is elérhető.

Kritikák: 24.hu, Index

Képek: Vertigo media

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.