Nőalakos köztéri szobrok Pécsett

A nemzetközi nőnap alkalmából helytörténeti, képzőművészeti összeállításunk középpontjába a nők, illetve nőalakok állnak. Sorra járjuk Pécs ismert és kevéssé ismert köztereit azután kutatva, hol találkozhatunk plasztikusan megformált nőalakkal, és utánajárunk, mit érdemes róluk tudni nagy vonalakban. Virtuális sétánk illusztrációjához – ahol csak lehetett – Helyismereti Gyűjteményünk állományából válogattuk a képanyagot, melyek bár így sokszor a szobrok korábbi állapotát idézik, mégis alkalmasak arra, hogy ma is beazonosítsuk őket. Emellett arra is törekedtünk, hogy a művészettörténeti megközelítés mellett esetlegesen a korabeli sajtó szobrokat érintő fogadtatásáról is beszámoljunk.

Válogatott összeállításunkban induljunk el tehát a város nyugati részéről a belváros érintésével kelet felé, s vegyük sorra Pécs nőalakos szobrait. Jelen írás az épületplasztikákat nem érinti, csak az önálló szobrokat. Elöljáróban érdemes kiemelni, hogy a nyugati városrész köztéri szobrokban való bővelkedésének oka, hogy Uránváros tervezésénél a központi beruházási keretből 2% az építkezés járulékos költségeként a városrész műalkotásokkal történő gazdagítására szolgált.

Az egykori Olympia étterem előtt (Esztergár Lajos út 4.) található Borsos Miklós 1960-ban felállított, Napbanéző című alkotása, egy egész alakos haraszti mészkőszobor, mely az ötvenes-hatvanas években számos köztéri szobornak ihlető példája lett (pl. a jelen írásunkban szereplő Kárpáti Anna és Bencsik István alkotásoknak is). Romváry Ferenc monografikus összeállításában ekként méltatja a szobrot: „Jelen esetben az örök tavaszt, az ifjúságot, az örök asszonyiságot egy fiatal, erőtől duzzadó nőalak személyesíti meg. […] A kompozíció geometrikus felépítése, szerkesztettsége azonban csak keretül szolgál, a szoboralak klasszikus kiegyensúlyozottságát biztosítandó. Maga a figura vérbő, élettel teli. Statikus nyugalmú, ugyanakkor a jobb kéz fejhez simuló, lágy mozdulata a kitámasztó kar feszülő ereje, a két láb egyensúlyi helyzetet teremtő jobbra billenése, a lábak szoros összezárása dinamikus feszültséget jelez. A napba nézés önfeledt, tágra nyílt csodálata, az életet élvező, elégedettséget tükröző sejtelmes mosoly, a mozdulat és a test tartásának harmóniája időtlenné, örök érvényűvé varázsolja a jelenséget.” Ez a telt idomú, ruhátlan nőalak, a szobor jelentős kvalitásai ellenére sem aratott annak idején osztatlan sikert és elismerést Pécsett. 1963-ban a Dunántúli Napló hasábjain az alábbi sorokkal igyekeztek meggyőzni az olvasókat, miért is szép a szobor: „A fehér mészkőből faragott „napozó nő” sok vitára adott már alkalmat, a közönség nem éppen hízelgő jelzőkkel illette: „tömzsi, vaskos, otromba, túltelt idomú” stb. Kétségtelen, a szobron sem az örökké új utat kereső nyugtalan. művészlélek „rodini kísérleteit”, sem a korszerű plasztika izgalmát nem találni, alkotója inkább Maillol naiv érzékiségét, egyszerűségét tárja elénk az ülő alakon keresztül. — Nem szép, határozottan nem szép — mondja a szoborra tekintő — de mi hallgassuk meg erről Török János pécsi szobrászművész véleményét is, hátha a művész szeme olyan értékeket is felfedez az alkotáson, amely előttünk rejtve maradt és újat jelent. […] A napi munka fáradtsága után az Olimpia teraszára kiülő dolgozó ember felüdülést, enyhülést, szórakozást keres. Ezt tükrözi a szobor könnyed líraisága, lágysága is. Már maga az a tény, hogy nem bontja meg a fényt, nem töri meg és így nem kelt nyugtalan formát azt bizonyítja, hogy Borsos kifejezésre tudta juttatni a belső célt. Figyeljük meg a szobor lábát. Nyugodt, csendes. A mozgás a fej felé erősödik és az arc könnyed mosolygásában ér véget. — Tömzsi az alak?… A Willendorfi Vénusz is tömzsi volt. A tömör, vastag láb, az „élethű” ellenes alsótest erőt, nyugalmat, bizonyosságot fejez ki. A forma itt komoly tartalmat takar. A közönség csak a formát látja, a nagy lábakat, erős combokat, de azt már nem, hogyha messzebbről vizsgálja, egy idő után szemmel látható lesz előtte az alakon átvonuló derű, napfény, békés méltóság. Nem a szépségideált formálja meg a művész, hanem a kort, a jellemzőt.”

A Hajnóczy József utca egyik belső parkrészén áll Kerényi Jenő Fekvő nőalak című 1961-ben készült, majd 1963-ban felállított alkotása. Az egész alakos alumíniumszobor, metallfólia bevonattal, haraszti mészkő posztamensen nyugszik, s egy sekély vízmedence is tartozik a kompozícióhoz. Romváry Ferenc ekként ismerteti a szobrot: „A plinthosz szélének felmagasított peremére támaszkodik a fiatal nőalak. Mezítlábas, jobb válláról lecsúszott a trikó pántja, szoknyája a láb alsó száráig ér. A ruházat azonban vajmi kevéssé fontos a művész számára, a test plasztikáját hangsúlyozza elsődlegesen, melynek harmóniáját nem bontja meg a művész semminemű részletezéssel. Kerényi emberalakjai különben is atlétikusak, jól formáltak, a súlypontok erősen hangsúlyozottak. A támasztó kar, melyre a test szinte teljes súlyával rádől, függőleges tartású, s hogy közben erőt is kifejt, azt elárulja az ökölbe szorított kéz. Erőlködésnek azonban nyoma sincs, a test könnyed, szinte lebegő, a lábak térdben behajlítottak és oldalt egymás mellett elcsúsztatottak. A jobb kéz laza tartása – ujjaival önfeledten morzsolgatja köténye szegélyét – a bal kéz feszültségét, szorítását ellenpontozza.” A korabeli sajtóban nem találni nyomát a szoborról folyt diskurzusnak, jóval később a művész halálakor 1975-ben merült fel problémaként, hogy a köztudatban nem kapcsolódott össze az alkotó személye és az alkotás.

A Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Veress Endre út 11.) mellett az Olimpikonok ligetében áll Rigó István Kosárlabdázó nő című, szürke mészkő lábazaton álló, egész alakos bronzszobra, melyet 2004. április 17-én avattak fel. Eredeti terv szerint a fiatalon, tragikus balesetben elhunyt Horváth Judit válogatott kosárlabdázó emlékére állítottak volna emlékszobrot. A műalkotás ötlete 2000-ben merült fel, de utána bonyodalmak támadtak körülötte. Az először felkért pécsi művésztől, Bocz Gyulától később elvették a megbízást (mert eltért a megrendelő elképzeléseitől, s később nonfiguratív szoborban gondolkodott), aztán sokáig nem volt pénz az új alkotó, Rigó István két és fél méteres, immár általános érvényű, „A” kosárlabdázó nőt megformáló egész alakos bronzszobrára. 2004-ban készült el végül a karcsú, kecses nőalakot a kosárra dobás mozdulatsorában, a labda elengedésének pillanatában megörökítő alkotás.

PTE Természettudományi és Bölcsészettudományi Kar parkjában (Pacsirta utca 2.) található Kárpáti Anna Támaszkodó címet viselő, 1963-ban készült, majd 1966-ban felállított, műkő posztamensen álló egész alakos haraszti mészkőszobra, mely Borsos Miklós témaindító szobra, a Napbanéző parafrázisának tekinthető. Romváry Ferenc meglátása szerint „Kárpáti Anna Támaszkodója oldottabb, lazább, egyúttal erőtlenebb és bizonytalanabb plasztikai megoldású a sok vonatkozásban hasonló formai megoldású Bencsik-szoborhoz képest. Ez utóbbi plasztikai erejét éppen az növeli, hogy a racionálisan kimódolt geometrikus keretet élettel tudta telíteni. Kárpáti Anna nőalakja a mereven feszülő ruha következtében elveszítette az emberi test vonzó harmóniáját, arányainak kecsességét. A kőruha vaskossága, a bokák indokolatlan megvastagítása, a test sommázó megfogalmazásával szemben az arc túlzottan részletező, naturális felfogása együttesen csökkenti a szobor kifejezőerejének intenzitását.” Bár a korabeli sajtóban nem volt visszhangja az alkotásnak, de az illusztrációként felhasznált, a Fortepan gyűjteményéből származó, 1969-es képen szereplő egyenruhás férfiak láthatóan nem voltak ilyen szigorúak az alkotással, mint a művészettörténész, s az is jól kivehető, hogy a szobor szervesen kapcsolódott környezetéhez, geometrikus, szögletes megformáltsága jól harmonizált az épített környezettel.

Az imént emlegetett Bencsik István által megformált támaszkodó nőalakot ábrázoló szobor a Fenyves szálló (Szőlő utca 64.) környezetét ékesíti. Ugyancsak hathatott rá Borsos Miklós alkotása, de Romváry Ferenc véleménye szerint szerencsésebben kialakított plasztikus végeredmény született. Bencsik István Támaszkodó címet viselő, mészkő posztamensen álló, egész alakos mészkőszobrát 1964-ben állították fel. Romváry Ferenc ekként méltatja az alkotást: „A Mecsek déli oldalában délnek fordul a Fenyves Szálló épületének sarkára merőlegesen, lépcsőzetes kiképzésű, hasáb alakú kő posztamensen, nap felé forduló, napozó, ruhátlan nőalak kőszobra. Rugalmas, fiatal test, felső törzsével hátradől, két karjával a háta mögött kitámaszt, fejét egyenesen tartja. A két lábat szorosan összezárja, és térdben kissé felhúzza. A szoborral szembe fordulva a test függőleges tengelyének jobb és bal oldala teljes szimmetriát mutat. Egyértelműen a két oldalsó a fő nézete. Bármelyik irányból közelítjük is meg, pozitív és negatív formák váltják egymást, ezek játékosan megismétlődnek. A test három helyen érintkezik a talajjal, az ülő testet két oldalról támasztja meg. Ezáltal a test tömege negatív formákat is kialakít. A kar és a hát vonala egyenlő oldalú háromszöget fog közre, melynek átfogója a posztamens vízszintes lapja. A comb és az alsó lábszár, mint befogó, szintén háromszög alakzatot formáz. Ennek pozitív megfelelője a térdben csúcsosodó láb nyitottabb szárú háromszöget záró tömege. A test elülső formái nyitott V alakot adnak, sőt tovább bontva ez a nagyobb V forma több kisebb pozitív-negatív formára tagolódik. A mell-dombocskák alkotta tömeget a nyakgödör és a comb hajlat által kialakított negatív forma ellenpontozza. A fej és a váll ugyancsak hasonló ellentétes irányú formát alakít. Sőt, magából a fej formájából, a homlok, az áll és a konty csúcsából is kiszerkeszthető a háromszögforma. Napozó női akt egyrészről, szerkesztés és geometria másrészről. Látszólag egymástól nagyon is távol eső dolgok! Logikai úton, elemző lényegkereséssel azonban e két távolinak tűnő fogalom nagyon is közel áll egymáshoz. Miként az emberi „dombok és halmok” ritmusával is összecseng a környező táj, felidéződik a Mecsek enyhén dombos világa.” A korabeli helyi sajtóban nem találni híradást a szoborról.

A belvárosba érve a Szent István téren, az Alsó sétatéren, terméskő posztamens áll jelen összeállításunk legkorábbi alkotása, Pátzay Pál Nővérek című egész alakos, páros mészkőszobra, mely 1942-ben készült, s 1946. május 19-én az alkotó jelenlétében, a Pécsi Kultúrnapok keretében avatták fel. Romváry Ferenc a művész egyik legjelentősebb alkotásának tartja a szobrot, s így mutatja be: „Zöld gyep közepén alacsony, fehérszínű, kváderezett kőposztamensen áll a szemcsés-rusztikus felületű, sima mintázású, sárgás színhatású mészkőszobor. A szorosan egymáshoz simuló két nőalak szinte eggyé forr. A fiatal kissé hátrébb húzódik, testvére mögé bújik, fejét lágy mozdulattal nővére vállára hajtja. Jobb kezével átkarolja, balját háta mögé rejti. Az idősebb álmodozó tekintettel néz, fejét oldalra dönti, arca nővére hajához simul. Mindkettő hosszú, földig érő, enyhén hullámos redőjű, derékban övvel összehúzott, testhez simuló ruhát visel. Csak cipőjük hegye látszik ki alóla. Az idősebb nővér jobb tenyerét csípőjéhez szorítja. Bal kezével ruháját megmarkolja, melynek következtében sugár irányban éles ránc fut végig a sima felületen.” Külön érdekessége a szobornak, hogy a II. világháború idején, 1942-ben született döntés tízezer pengőért történő megvételéről a város közgyűlésén, ugyanis az akkori polgármester, Esztergár Lajos kultúrprogramjának része volt a város tereit, utcáit olyan képzőművészeti alkotásokkal ékesíteni, amelyek nemcsak a városnak adnak külső díszt, hanem egyúttal az ízlésfejlesztést és a képzőművészetek iránt való érdeklődést is felébresztik (Pécsi Napló). Bár a költségek felét a Vallás- és Közoktatási Minisztérium fedezte, Esztergár Lajos munkásságának mai ellentmondásos megítélése nem e szoborvétel miatt alakult ki.

Bár a belvárosban található, de jóval eldugottabb helyen, a Káptalan utca 5. szám alatti múzeumi épület, egykori káptalani ház kertjében Schaár Erzsébet Utca című kompozíciójának külső objektuma, a Nőalak című alkotás. A bronz fejjel és kezekkel ellátott alumínium plasztika az 1970-es években Márévár számára készült. Schaár Erzsébet művészetében – Romváry Ferenc meglátása szerint – az emberi test geometrikus, míg a fej, kéz és lábfej naturális, alkotói módszere pedig a maszkkészítéshez hasonlatos negatív felhasználásával készült pozitív formázás, nem pedig hagyományos mintázással készülő gipsz plasztika. Ennek egy Márévárra készült, onnan Pécsre átmentett szoborpéldányát állították fel 1991-ben az egykori káptalanház kertjében, az Utca épületének előterében. A márévárihoz hasonlóan a befalazott egykori kapuzathoz vezető lépcsőn áll szoborrá merevedve a várkastély egykori úrnőjét is felidéző nőalak.

Írásunk legfiatalabb szobra, a Schroll József úton, a Trischler Ferenc által megformált Szent Borbála szobor, melyet a városrész bányász hagyományaira emlékezvén a Tesco Globál Áruházak Rt., a Bányász Kulturális Szövetség, a Bányászattörténeti [sic!] Alapítvány és a Bányász Emlékekért Alapítvány állíttatott 2006-ban. A mészkő posztamensen álló, egész alakos bronzszobor a védőszentek ábrázolásának klasszikus hagyományát követi: a fiatal nőalak antik ruházatban, stilizált toronyra támaszkodik, így utalva vértanúhalálára.

Az összeállításnak most nem lettek részei az allegorikus nőalakokat formázó pécsi szobrok – Makrisz Agamemnon: Niké; Vigh Tamás: Régészet; Jiratko Albin: Tanítás; Rétfalvi Sándor: Komédia és Tragédia kútszobrok – ezek majd egy későbbi blogbejegyzésben tárgyaltatnak, akárcsak az épületplasztikák.

Összeállította: Wéber Adrienn

Nyitókép: Borsos Miklós Napbanéző című szobra az Olympia étterem előtt 1962-ben (fotó: Lantos Miklós, a kép forrása: CSGYK, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár, 1/1966)

Felhasznált irodalom:

Dunántúli Napló, 1963. április 13. (20. évfolyam, 86. szám), 5.: Miért szép?

Dunántúli Napló, 1973. március 12. (30. évfolyam, 61. szám), 5.: Petőfi Mohácson. Schaár Erzsébet emléktábláját a költészet napján avatják.

Dunántúli Napló, 1975. július 22. (32. évfolyam, 199. szám), 6.: H[ársfai]. I[stván].: Kié a szobor? Feledékenység vagy szerénység?

Pécsi Napló, 1942. június 18. (51. évfolyam, 136. szám), 5.: A város megvásárolja Pátzai Pál szobrászművész ,,Nővérek“ című szobrát. A tízezer pengős szobrot a Scitovszky téren állítják fel.

Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai. Épületplasztikák, emlékművek, emléktáblák. Kronosz, Pécs, 2014.

Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember 30. (12. évfolyam, 267. szám), 1.: Vita a Kosárlabdázónő körül.

Új Dunántúli Napló, 2003. december 16. (14. évfolyam, 342. szám), 16.: Szoboravatás amerikaiakkal.