Egy alkotó művész számára szakmájának gyakorlása alapvetően terápiás jellegű, az „öngyógyítás” egy kifejezetten hatékony formája. A színház, a dráma az egyik legcélravezetőbb alternatíva az összes művészeti ágazat közül. Itt nyílik lehetőség akár éveken keresztül újra és újra átélni, feldolgozni majd szerencsés esetben feloldani traumákat, veszteségeket, s jó esetben hasonló gondokkal küzdő nézőknek, olvasóknak is segíteni. Pintér Béla, a minden kétséget kizáróan zseniális magyar drámaíró, színházi rendező és színművész 18 évvel ezelőtt bemutatott és sokszorosan díjazott drámája, előadása, A sütemények királynője a szerző saját gyermekkori élményeiből táplálkozó, gyötrelmeit, kínjait bemutató mű. Ez Pintér talán legszemélyesebb alkotása, saját pszichodrámája, ami a mai napig szerepel társulatának repertoárjában, változatlan népszerűséggel játsszák a legendás Szkéné színházban.
Az előadásban feldolgozott téma, a családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, alkoholizmus hazánkban sokakat érintő probléma, ami sajnos napjainkban még aktuálisabb talán, mint a darab készültekor. Hogy az emberre ne nehezedjen rá teljesen, ne nyomja agyon a súlyos cselekmény, Pintér sajátságos abszurd humorral oldja a traumatizált családról szóló előadást. Bár komédiának vagy szatírának még így sem igazán nevezhető, mégis bőven adódik alkalom – akár a legváratlanabb pillanatokban – nevetésre, s válik így egészen furcsa, már-már bizarr módon frenetikus élménnyé A sütemények királynője.
1984-ben járunk. A helyszín a Kosár család szűkös otthona, amely egy forgószínpad formájában elevenedik meg előttünk. Három generáció él itt együtt. Kezdetben egy lassan mozgó maszkos figura, mint valami igásló húzza, vonszolja maga után körbe-körbe ezt a lakot, s így tartja állandó mozgásban, élteti lakóit. Amikor egyszer csak megáll, levetkőzik, s fellép a színpadra (hazaérkezik) kiderül: ő a családfő, Pista, az Apa, maga Pintér Béla alakításában. A színpad ezután „magától” mozog tovább…
A család legkisebb, s egyben egyetlen ártatlan, szeretetre éhező és méltó lénye Erika, akinek hetedik születésnapját készülnek megünnepelni. Erika fiútestvérei folyton rosszalkodnak, tulajdonképpen gonoszak. Jelen van Erika anyja, akiről elhisszük, hogy lehetett volna „intellektuális bombázó”, éppen azért tűnik boldogtalannak, mert lánya van. Pista felesége és apja, aki megjárta a Don kanyart, s citerázásba, népzenébe menekült, továbbá az elmebeteg sógor, aki esetén egy önironikus kiszólást is megengednek: amatőr színjátszóként őrült meg. Végül, de nem utolsó sorban itt van még Erika tanítója is, aki családlátogatásra érkezik Erikáékhoz, ugyanis a kislánnyal igen speciális problémák vannak az iskolában…
Ezzel az aktussal kezdődik gyakorlatilag a fokozatosan kialakuló, de egy ponton mégis hirtelen felrobbanó káosz. Pista ver, terrorizál mindenkit, és iszik. Napközben pedáns, a párthoz hithű ezredes a belügynél, agyondolgozza magát, hazaérkezve pedig minden baj forrása, minden probléma oka. Könnyen felmerül a kérdés az emberben: vajon mi volt előbb, az alkoholizmusa vagy a boldogtalansága? Pista, ahogy halad előre az előadás egyre indulatosabb, agresszívebb, részegebb, egyre többet ordít, ver mindenkit, akit ér, s kínok közt kétségbeesetten üvölti fájdalmát házas életének csődjét illetően.
A darab tartogat több meglepetést is a végéig, és némiképp katarzist is hoz, persze így is messze van az úgynevezett „happy end-től”… Jó néhány előadását láttam Pintér Béla társulatának, Pintért magát azonban ilyen átütő erejűnek, letaglózónak egyszer sem láttam. Talán a személyes érintettség lehet ennek az oka, de akárhogy is van, egyszerre félelmetes és lenyűgöző élmény látni és hallani őt a színpadon ebben az előadásban. Aki teheti, annak ajánlom a megtekintését Budapesten a Szkéné színházban, de olvasott formában is kifejezetten súlyos élmény. A dráma maga megtalálható Pintér Béla Drámák című kötetében.
A könyv kapható könyvesboltokban, illetve a Csorba Győző Könyvtárban kölcsönözhető.
Írta: Harangi István
Képek forrása: http://pbest.hu/