Engedj be!

Fehérholló ritkaságú a filmművészetben és az irodalomban egyaránt az olyan őszinte, tiszta, visszafogott és kifinomult módon ábrázolt szerelmi történet, mint ami az Engedj be! című svéd filmben, illetve eredetijében, a Hívj be! című regényben megjelenik. Pikantériája, hogy főhősei gyerekek: egy tizenkét éves fiú, Oskar, és Eli, egy vele azonos korú lány, aki igazából csak Oskarral azonos korúnak és lánynak néz ki, valójában nem is teljesen ember… Enyhén szólva sem hagyományos felállás ez mind a kor, mind a nem és a faj tekintetében sem. Északi melankóliával teli románcuk pedig egy igen csak rendhagyó vámpírhistóriába van csomagolva, mely história metaforikusabb nem is lehetne.

Pontosan száz évvel ezelőtt, 1922-ben mutatták be Friedrich Wilhelm Murnau klasszikus alkotását, a Nosferatu című némafilmet, ami a filmtörténet első jelentős vámpírfilmje. Az azóta eltelt száz évben számtalan mozgókép készült az éjszaka magányos vérszívó lényeiről, de 1994-ig kellett várni Neil Jordan Interjú a vámpírral című filmjére, ami elsőként ábrázolta őket egészen más módon. Korábban a vámpírmítosz csodálatos halhatatlan teremtményekként, félelmet nem ismerő misztikus lényekként jelenítette meg a vámpírokat, akik soha véget nem érő hedonizmusban, szerelemben igyekeztek élni, konstans rettegésben tartva a környezetükben lévő halandókat. Jordan filmje ezzel szemben emberi mivoltukra fókuszált, gyötrődő, a gyilkolást egyáltalán nem élvező, magányos vámpírokat tárt elénk. Tomas Alfredson, svéd filmrendező 2008-as filmje, az Engedj be!, ezt az aspektust gondolja tovább, és erre az 1980-as évekbeli téli stockholmi, külvárosi helyszínnél és miliőnél jobbat nem is találhatott volna. Itt él egy lakótelepi lakásban édesanyjával kettesben Oskar, egy tizenkétéves visszahúzódó fiú. Nincsenek barátai, osztálytársai állandóan szívatják, nem tud kiállni magáért, egyedül van. Hobbija gyilkosságokról szóló újságcikkek kivágása, gyűjtése. A szomszédjukba új lakó érkezik. Eli, egy Oskarral azonos korú lány egy idős férfi társaságában, aki talán az apja vagy nagyapja lehet… Oskar sosem látja Elit nappal, első találkozásukra is éjszaka kerül sor a havas játszótéren. Eli Oskarhoz hasonlóan különös, rejtélyekkel teli magányos gyerek benyomását kelti. Hamar megkedvelik egymást, összebarátkoznak.

Eli új színt hoz Oskar életébe, kizökken az addigi önbizalom hiányos, gyenge szerepéből, felfedezi saját erejét, s közben lelke is kivirul. Beleszeret a titokzatos új szomszédjába, aki ugyan közli vele, hogy ő valójában nem lány, de Oskart ez nem érdekli, hiszen az őszinte, tiszta szerelemben nincs határ, nem számít, ki milyen testben van. Hamar kialakul a két gyerek között a konszenzus kapcsolatukat illetően: járni kezdenek egymással. Hisz Oskar elmondja Elinek, semmi különöset nem csinál egymással két ember, ha járnak. Eli pedig elfogadja ezt, és megtanítja Oskart, hogyan álljon ki magáért, hogyan üssön vissza, ha megtámadják. Oskar a sarkára áll, és ennek meg is lesznek a véres következményei, ám ez csak a történet egyik fele.

Eli lakótelepre érkezésével párhuzamosan gyilkosságok történnek a környéken. Brutális kivégzések, ahol az áldozatok vérét megcsapolják. Ahogy Oskar egyre többet találkozik Elivel, lassacskán fény derül a lány és a vele együtt élő idősebb férfi kilétére.

Eli minden kétséget kizáróan a filmtörténet egyik legmagányosabb, lelkileg legmeggyötörtebb és egyben legszebb, legszerethetőbb karaktere. Oskar szívének nem is kell sok idő, hogy fellángoljon érte. Sorsuk elkerülhetetlenül összefonódik s tart egy olyan ambivalens befejezés irányába, ahol az ember szíve megnyugszik ugyan, de aggodalomra okot adó kérdések is felmerülhetnek kettejük közös jövőjét illetően.


Tomas Alfredson alkotása egy rideg, véres vámpírfilmnek álcázott metaforikus mű a valódi, határokat nem ismerő szerelemről, önzetlen szeretetről, egyben felnövéstörténet, tanmese is , hogy lehetünk halandók, halhatatlanok, élhetünk férfi, női vagy egyéb testben, a legbelső lényünk, lényegünk azonos. A film látszólag rideg, ám lenyűgöző képi világa, tempója, dinamikája tökéletes összhangban van, szívet melegítő, humanista üzenetével, s ezt a Johan Söderqvist által komponált klasszikus hangszerelésű tragikusan szép zene csak tovább erősíti.

A film mellett feltétlenül érdemes elolvasni az alapjául szolgáló 2004-ben megjelent Hívj be! című regényt, melynek szerzője John Ajvide Lindqvist. A cselekményben nincsenek igazán jelentős eltérések, viszont néhány részlet, családi háttér bővebben ki van fejtve, így a karakterekről is jóval többet tudhatunk meg, még tovább árnyalódik jellemük.

A film online megnézhető a következő linken. (Aki tudja, szerezze be DVD-n vagy Blue ray-en, mert eredeti nyelven feltétlenül nagyobb élmény.)

Írta: Harangi István


A regény kölcsönözhető a Csorba Győző Könyvtárban (Tudásközpont, BKSZR Raktár)

Kritikák:

Vámpírok pedig vannak!

Nem félünk a vámpírtól! Nem esz meg csak…

Vámpírrealizmus

Tessék befáradni, jó lesz


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.