Filmajánlónk: Gomorra

A történet 16 évvel ezelőtt kezdődött. 2006-ban jelent meg az olasz író, Roberto Saviano dokumentarista könyve, a Gomorra, ami hamar nemzetközi bestseller lett. Saviano hosszú évek során oknyomozó újságíróként, riporterként tárta fel a nápolyi szervezett bűnözés, a Camorra tevékenységét, befolyását az olasz társadalomban, sőt, azon túl is, hogy aztán egy könyvben állhasson össze koherens egésszé. A könyvben összegzett végeredmény sokkoló mozaikszerű kép lett, melyen klánok számolnak le egymással, telhetetlen maffiavezérek háborúznak, ártatlan civilek esnek áldozatul, de az egyház szent emberét sem kímélik. Továbbá feltárul a térség gazdasági irányítása, minden piszkos üzlettel, a drogkereskedelmen túl is számos ágazattal, s így lesz teljes a brutális látlelet egy országrész tönkretételéről. Saviano nyers, kendőzetlen stílusban meséli el a történeteit, melyeket nem egykönnyen felejt el az ember. Egy dühös, szenvedélyes alkotó harca ez, a gonosz földi manifesztációjával szemben. Hogy ez mennyire így van, és hogy ez mennyire életveszélyes küldetés, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Saviano a könyv hangos sikere óta rendőri védelem alatt áll. Az biztos, hogy ennél többet alkotó ember nem tehet egy ilyen borzasztó szervezet ellen.

Kép: Bettina Flitner

2 évvel a könyv megjelenése után, 2008-ban készült el a filmadaptáció Matteo Garrone rendezésében Saviano forgatókönyvírói közreműködésével. A film öt történetet emel ki, és mutat be az irodalmi alapanyagból. Stílusa ugyanolyan szikár dokumentarista, akárcsak a könyvé. Hatása nem kevésbé döbbenetes. A siker sem maradt el: a zsűri nagydíja Cannesban, 4 díj (legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő és legjobb forgatókönyv) az Európai Filmakadémiától, ezen túl közel 47 millió dolláros bevétel a mozik kasszáinál világszerte. A film legmegrázóbb történetszála két tizenöt év körüli kamasz, Marco és Ciro esetét meséli el. Példaképük Brian De Palma kultfilmjének, A sebhelyesarcúnak a főhőse, Tony Monata (Al Pacino emlékezetes alakításában). Az ő álmuk, hogy olyan nagymenő drogbárókká váljanak, mint Montana. Drogfutárként kezdik Nápolyban – csakúgy, mint sok más fiatal fiú Nápoly nyomornegyedeiben – és hamar rájönnek, ők ennél többre hivatottak, többet akarnak, s egyre mohóbbakká válnak, miután saját maguk kétszemélyes klánját hozzák létre. Gyilkolnak, rabolnak, s ugranak előre rohamlépésben a ranglétrán oda, ahová mások felnőtt korukra jutnak csak el. A Rendszer az ilyesmit persze nem tűrheti sokáig…

Kép: IFC Films

Ilyen kegyetlen realizmussal és hitelességgel nem ábrázolta senki korábban egyetlen bűnszervezet működését sem, mint a Gomorra című könyv és film. Akkor nem gondolta volna az ember, hogy lehet ezt még fokozni… Pedig lehetett. Nem is kicsit. Hat évvel később, 2014-ben elkészült a Gomorra című TV-sorozat első évada. A forgatókönyvírásban ezúttal is részt vett Roberto Saviano. Az eredmény minden korábbi sikert felülmúlt. A sorozat világszerte tette függővé a nézőket. Nyolc év alatt összesen öt évad készült el. A záró évadot tavaly decemberben mutatták be. Az évek során sok nézettségi adatot döntött meg a Gomorra, nem csak Olaszországban. De minek is köszönhető sikere valójában?

Kép: Gianni Fiorito HBO max

Nos… Amíg a mozifilm történetei inkább Nápoly és környéke gazdasági, szociológiai helyzetén, problémáin keresztül ábrázolják a Camorra működését, addig a sorozat magukra a klánokra koncentrál. A különböző városrészekben történő drogárusítás felosztása, területek erőszakos kisajátítása, maguknak a klánoknak a vezetése, sőt magának a Camorrának az irányítása, és persze nem maradhat el a bandák, klánok közötti konstans háborúskodás, kivégzések, árulások, pálfordulások, és még hosszasan lehetne sorolni tovább. A nyomor, ahogy ezekben a negyedekben élnek rengetegen természetesen itt is megelevenedik. A fiatalok kilátástalansága, egy tisztességes megélhetés illuzórikussága mind jelen vannak. Talán a legfőbb szereplő maga a város, Nápoly, amiben létezik az a láthatatlan, de mindent átszövő métely, ami egy soha véget nem érő örök körforgású, bandákat és vezéreket újra és újra kitermelő és elpusztító pokoli rendszer. Nápoly legsötétebb oldala, mondhatnánk.

Kép: HBO GO

Ami igazán egyedi és merész húzása a Gomorrának, az a „jók” hiánya. Nincsenek itt Cattani felügyelők (ő volt a legendás Polip című sorozat rendőrhőse) egyáltalán senki se a törvény másik oldaláról. Maximum korrupt ügyvédek, ügyészek, bírók, akik ugyanúgy a Rendszer részei, mint a klánok vezetői, katonái. A főszereplők egytől egyig kegyetlen pszichopaták, gyilkosok, akik hírből sem ismerik a könyörületet, és mégis van köztük akár több is, akikkel lehetséges az azonosulás, vagy ha az nem is, de megszerethetőek. Hogy mindez hogyan lehetséges? Magam sem tudom erre a választ. Ez az írók és a rendezők titka, de én is azon vettem észre magam már a legelső évad alatt, hogy drukkolok egy aljas szemétládának, hogy túlélje a tengerben hánykolódást, hogy életben maradjon, megszökjön, el tudjon rejtőzni, stb.. Együtt éreztem vele. Borzasztó, de mégis katartikus felismerés volt ez.

Kép: HBO GO

Az öt évad alatt Nápoly városa mellett két fő karakter emelkedik ki a szereplők közül, akiknek kapcsolatuk ambivalensebb nem is lehetne. Ciro és Gennaro. Egyszerre legjobb, legmélyebb barátok és örök ellenségei egymásnak. Az öt évad alatt ez folyton változik, alakul, a néző pedig egyre közelebb érzi őket magához. Mellettük a nők pedig nem csak díszletek. A Gomorrában bizony megjelenik egy-egy, a férfi „sorstársaiknál” semmivel sem kíméletesebb nőnemű klán tag, akikkel nem érdemes senkinek sem szórakoznia…

Kép: HBO GO

A mozifilmhez hasonló dokumentarista stílusban elevenednek meg a bűnös város és bűnözőinek képei. Maga a színészi játék is teljesen életszerű, hiteles, mintha egy dokumentumfilmet néznénk, magát a valóságot. Egészen rémisztően igazi itt minden. A profi színészek mellett néhány fontosabb szereplőt az utcáról válogattak össze, akik tökéletesen tudtak együtt dolgozni a hivatásos kollégáikkal. Amit itt még nagyon fontos kiemelni, az maga a nyelv, amit beszélnek a szereplők. Az a bizonyos déli, „piszkos” olasz (ami sokkal jobban őrzi a hagyományokat, mint az újító, latintól eltávolodott északi olasz), ami engem több esetben az arabra emlékeztetett a sorozat nézése közben. Ezért mindenképpen eredeti nyelven ajánlott nézni a Gomorrát, e nélkül ugyanis egy valódi szubsztanciájától fosztjuk meg a filmet, és csupán egy fordulatos, véres bűnügyi sorozattá silányul az egész.

Kép: HBO GO

Kiemelendő végzetül a pszichedelikus post-rock zenekar, az olasz Mokadelic, akik a zenei aláfestésért voltak felelősek. Kellően piszkos, durva, lágy hangulatok váltják egymást, vagy akár hangzanak egyszerre, mindig pont akkor és úgy, ahogy kell. A Gomorra leszámol mindenféle gengszter-romantikával, ami jellemezte néhány kultikus elődjét (Keresztapa trilógia, A sebhelyesarcú, Nagymenők, Volt egyszer egy Amerika), és ehhez a naturalista, realista stílushoz tökéletesen illeszkedik a Mokadelic egyszerre nyers és kifinomult zenéje. Az epizódok pedig minden esetben az epikusan zseniális Doomed to live (Életre kárhozva) című dallal zárulnak. Ez a dal hallható az ötödik évad utolsó részének záró képsora alatt is, ami valóban felejthetetlen, igazán méltó lezárása a 21. század szórakoztatóiparának egyik legegyedibb, legvéresebb remekművének.

Kép: HBO GO

Zárszó gyanánt megemlítendő, hogy a negyedik és a záró, ötödik évad között készült egy mozifilm L’immortale (A halhatatlan) címmel, ami a sorozat talán legmarkánsabb karakterének, Cironak, a halhatatlannak gyerekkorát meséli el.

A Gomorra című sorozat megtekinthető az HBO GO csatornán, IDE kattintva elérhető.

Roberto Saviano könyve pedig a Tudásközpontban és a Csorba Győző Könyvtár több fiókkönyvtárában is kölcsönözhető.

Kritika a filmről: A Gomorránál jobban még semmi sem mutatta be Nápoly legmocskosabb oldalát

Írta: Harangi István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.