1892 októberében kezdte meg működését a Pécsi Kerékpár Egyesület, mely 1894. augusztus 19-20-án rendezte meg első grandiózus, hagyományteremő rendezvényét, a „Budapest-pécsi nagy kerékpár-távversenyt”. Ez több szempontból is kiemelt figyelmet érdemel, mert egyrészt ez volt az első országúti “kerékpár-távverseny”, másrészt a rendezvény alkalmából megjelent egy kiadvány, mely egyedülálló sporttörténeti forrás a kerékpározás országos – s egyben helytörténeti – történetéhez. Jelen írásunkban a Pécs-baranyai kerékpározás, kerékpársport kezdeteit tekintjük át egy velocipédista, több pécsi kerékpáros egyesület, az első magyar országúti kerékpárverseny és a pécsi velodrom példáján keresztül.
Balla Loránd megállapítása szerint Magyarországon, a 19. század második felében a testkultúra, a modern sport kibontakozása és fejlődése a városiasodás folyamatával párhuzamosan ment végbe. A városi népesség növekedésének, a vidéki, falusias környezetből történő bevándorlóknál az agrármunkákból fakadó testmozgás elhagyásának, valamint a jellegzetesen városi ipari-hivatali munkáknak köszönhetően hamarosan felmerült a városlakó polgárokban a szabad ég alatt, a zárt hivataloktól, a műhelyek zajától távol végezhető testmozgás igénye. A testnevelés tehát kifejezetten városi jelenség, melynek sok új formája jelent meg ebben az időszakban.
Magyarországon a 19. század utolsó harmadában kezdte meg térhódítását a kerékpározás: 1869-ben a pesti Kertész Tódor cége saját kerékpároktató központját reklámozta, s egyes információk szerint 1876-ban Budapesten 78 kerékpárt számoltak össze. Az 1884-ben megjelent – és egészen az I. világháború kitöréséig működő – Herkules címet viselő „testgyakorlati közlöny” rendszeresen közölt kerékpáros híreket, 1885-ben pedig már 14 kerékpárversenyt rendeztek az országban. A korszak gyakorlatának megfelelően a polgárosodó társadalom tagjai mindinkább érdeklődési körüknek megfelelő, szabadidős, kulturális és sport egyesületeket hoztak létre. Így 1880-ban Magyar Velocipéd Egyesület néven, ugyan még nem hivatalosan, de már megalakult az első kerékpáros klub, a két évvel később létrejött Budapesti Kerékpáros Egyesület pedig már belügyminiszteri engedéllyel működött (egyébként az ő kezdeményezésükre született meg ekkortájt a kerékpár szavunk is az idegen csengésű „velocipéd” és „bicycles” kifejezések helyett). 1889-ben Szombathelyen hozták létre a Magyar Kerékpáros Szövetséget. Időközben Baranyába is elérkezett a kerékpár híre. A sporteszköz baranyai – igencsak figyelemreméltó – megjelenéséről 1884-ben a Mohácsi és Vidéke ekként tudósított: „Földink és lapunk barátja: Igali Szvetozár úr eddigi tartózkodási helyét, Montpelliert (déli Franciaországban) e hó 2-án elhagyván, hazautazik és útjában érinti Marseille, Toulon, Frejus, Nizza, Genua, Livorno, Róma, Flórenc, Padua és Velence városokat. A mi ezen utazást érdekessé teszi, ez az, hogy földink az utat a francia határig — és ha az utak minősége megengedi — Olaszországban is velocipéden teszi és pedig naponként 100 kilométert. A velocipéd Szurrey londoni gyárából való.” A később gazdatisztként, majd Bárban szőlőbirtokosként tevékenykedő Igali Szvetozár (1859-1922) kalandos élete Sombereken kezdődött, majd a pécsi állami főreáltanoda és a magyaróvári mezőgazdasági akadémia elvégzése (1881) után a montpellier-i egyetemen folytatódott, ahol a szőlészettel ismerkedett. Innen tért haza az idézett újsághír szerint az igen újszerű közlekedési eszközzel. A másfél hónapos túra hihetetlen sportteljesítmény volt az akkori úthálózaton, hisz egy nagykerekű, tömlő nélküli kerékpáron ekkora távolságot (Montpellier-ből Marseille-t, Nizzát, Genovát, Rómát, Firenzét, Velencét, Triesztet, Laibachot (ma: Ljubljana) és Zágrábot érintve, napi száz kilométeres kerékpározás után,) megtenni igencsak embert próbáló feladat volt. Írói vénával is rendelkezett a hazai kerékpáros (velocipéd) turizmus egyik első művelője, így úti élményeiről könyvet írt „Montpelliertől Budapestig velocipéden” címmel. Igali a következő évben, 1885-ben, egy amerikai újságírót (Thomas Stevens) kísért el kerékpáron Budapesttől Belgrádig. Közös útjuk eseményeiről ugyancsak egy könyvecskében számolt be (Budapesttől Belgrádig velocipéden, 1886, elektronikus változata ide kattintva elérhető. Ezek mellett több folyóiratot indított és szerkesztett (Gazdasági Lapok, A Kert, Californiai Magyar Farmer). 1911-ben Kaliforniába költözött, s Oaklandban telepedett le, ahol itthoni életéhez hasonlatosan gazdálkodott, újságot írt és szerkesztett, kerékpározott élete végéig. Személyét a magyar sporttörténet az országúti kerékpársport első képviselőjeként tartja számon.
mikor együtt tették meg velocipéden a Budapest-Belgrád távolságot. Kép forrása
Ha Pécsett szeretnénk biciklisták nyomára bukkanni a korszakban, az egyik első tudósítás 1891-ben a Pécsi Figyelőben jelent meg: a hír szerint budapesti biciklisták látogattak Pécsre, kiknek fogadására a pécsi kerékpárosok közül tízen Pécsváradig mentek. Tehát ekkor már városunkban is többen hosszabb távolságokat is képesek voltak megtenni, így feltehetően rendszeresen kerékpároztak.
Az egyesületi mozgalom erőteljes társadalomformáló erőként jelentkezett a dualizmus korszakában, ugyanis a sorra alakuló társadalmi csoportosulások – társulatok, egyletek, egyesületek – országszerte lehetőséget teremtettek a hasonlóan gondolkodók, azonos érdeklődési körrel rendelkezők, egy közös cél (pl. gazdasági, politikai, szakmai, felekezeti, érdekvédelmi, kulturális, szociális célok) érdekében csoportosan fellépni kívánók számára az önszerveződésre, a tapasztalatcserére, a helyben és távolabb zajló eseményekről való értesülésre, a minőségi közös időtöltésre, szabadidős tevékenységre. Az egyesületekkel létrejövő társadalmi nyilvánosság új tereiben idővel egyre inkább elmosódtak a társadalmi különbségek, a tagság feltétele nem származáshoz, vagy vagyonhoz kötődött már, hanem jobbára a tiszta erkölcshöz, fedhetetlen polgári habitushoz és a tagsági díj megfizetéséhez. Balla Loránd a civil (ön)szerveződés egyik kifejezési formáinak tekinti a sportegyesületeket, amelyek szerves részét alkotják a 19. század második felében zajló társadalmi modernizációs folyamatnak, hisz Peter Clark szerint az „…egyesületek egyszerre szolgálhattak az új eszmék, új értékek, a társadalmi csoportképződés új formáinak, illetve a nemzeti, regionális és lokális identitás hordozóiként.” Formálisan a dualizmus kori Magyarországon ez úgy zajlott, hogy az egyesület-alapítási szándékot az alapszabály-tervezettel együtt be kellett küldeni engedélyeztetésre a belügyminisztériumba, s annak jóváhagyása után lehetett hivatalosan egyesületet alapítani.
(kép forrása: CSGYK, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)
Pécsett a források szerint 1892-ben öltött egyesületi formát a kerékpározás, mikoris októberben még az ideiglenesen működő egyesület kérvénnyel fordult a Városi Tanácshoz, hogy az engedje át számukra a Városi Tornacsarnok termének használatát edzésekre és oktatásra. Miután novemberben a belügyminisztérium megerősítette az egyesület alapszabályait, az december 4-én ünnepélyes keretek között megtartotta alakuló közgyűlését, ezzel hivatalosan is megalakult a Pécsi Kerékpár-Egyesület. Millei Ilona szerint a gombamódra szaporodó kerékpár egyesületek száma hazánkban ekkor 30 körül volt. Ágh Timót 1894-ben megjelent munkájában (teljes egészében Digitárunkban itt elérhető) ekként ismerteti az egyesületet: „Ez az egyesület azért alakult, hogy szolgáljon a közegészség-ügynek. Az alakuló közgyűlésen, mely 1892. évi deczember hó 4-én tartatott meg, érdekesen volt kifejtve az egyesület czélja és munkaterve. »A »P. K. E.« demokratikus sport egyesület lesz, mely szívesen lát és fogad körébe minden becsületes, tiszta jellem férfiút, rang és valláskülönbség nélkül. Igyekezzék az egyesület a város társadalmi viszonyaira is hatni, miután nálunk nincs kellőleg kifejlődve a társas szellem, alakuljon olyan körré, hol otthon érezze magát minden tag. Rendezzen kirándulásokat és versenyeket, hozza össze az ország minden részéből azokat, kik a nemes testgyakorlatnak és ezáltal az emberiség legdrágább kincsének a közegészségnek serény bajnokai, kik úttörők gyanánt síkra szállanak.« Ez a szép programm minden pontja rövid idő alatt megvalósult. Az egyesület demokratikus szelleme mindinkább több hívet hódított. A működő tagok száma folyton növekedik, s ma már majdnem meghaladja a 100-at. Minden vasárnap kirándulásokat, s évenként háromszor versenyeket rendez. Versenyzői nem csak a vidéken, hanem a fővárosban is minden egyes alkalommal a győztesek sorában láthatók. Az egyesület tagjai részére, egy a titkárok által szerkesztett »Értesítőt« ad ki, melyben havonkint érdekesen vannak feldolgozva a Klub kebelében előfordult események. A szorgalmas egyesületet, mely már is szép és nagy munkát végzett, a város közönsége mindenütt rokonszenvvel fogadja. Rövid idő alatt nálunk is le lesz győzve a közöny és ellenszenv a sport iránt. Az egyesület elnöke: Zsolnay Vilmos.” (Írásunk nyitó képén is szerepel Zsolnay Vilmos felülről a második sor közepén.)
Célkitűzésének megfelelően az egyesület 1893-ban már kora tavasztól kezdődően sorozatban rendezett kerékpártúrákat az egyesület, s külsőségeiben is megteremtette egyéni megjelenését: szeptemberre mind az egyesület magyaros jellegű fehér sapkás, zsinóros díszegyenruhája, mind pedig hivatalos zászlaja elkészült. A hímzett, egyik oldalán kék, másik oldalán sárga (a város színei) selyemzászló restaurált állapotban ma is fellelhető a Janus Pannonius Múzeum Újkori Osztályán, s az alábbi rigmussal üzen az utókornak: „Edzett testben, nemes szellem / Ez legyen a jelszavunk / A kerékpár gyorsasága / Hirdesse, hogy haladunk!” A felirat felett és alatt a klub köszöntése olvasható: „Adj Isten”, valamint „Minden jót”. A zászlónyélen hiánytalanul, három oszlopban, összesen 45 db zászlószeg, vagyis névlemez látható, melyek szépen dokumentálják az egyesület támogató bázisát. A zászlószegeken a pécsi polgárság prominens képviselői (pl. Zsolnay Vilmos, Zsolnay Miklós, Sikorszky Tádé, Mattyasovszky Jakab, Littke Lőrinc, Bolgár Tivadar; Höfler N. János; Ifj. Scholz Antal; Lőwy Lajos; Dr. Jobst László; Jantay Gyula, Erreth Kálmán) mellett sportegyesületek (Hunnia Magyar Bicykle Club Budapest; Zombori Sport Egylet), azok tagjai és neves sportolók (Udvary Ferencz Szombathely; Dr. Vermes Lajos szabadkai “sportmatador”) is feltűnnek. Érdemes lehet talán kiemelni, hogy több feleség (pl. Kiss Józsefné, Kohárits N.J.né) is szerepel a zászlószegeken, mely utalhat a nők kerékpársporton belül megindult emancipációjának helyi halovány nyomára is.
(JPM, Újkori Osztály L.sz.: 61.7.9, kép forrása: Pécsi Szemle, 1998/1., 94.)
Hogy milyen dinamikus és gyors volt a vidéki egyesület fejlődése, mekkora lelkesedéssel, aktivitással és sikerrel kezdte meg munkáját, jól jelzi, hogy 1894-ben már egy társszervezettel, a budapesti Hunnia Magyar Bicycle Clubbal karöltve rendezte meg augusztus 19-20-án az ország első országúti kerékpárversenyét Budapest és Pécs között, melynek távolsága 227 km volt. Így tudósított az eseményről a Pécsi Figyelő: „Vasárnap reggel 4 órakor indult meg a 31 versenyző a budai Mattóni sósfürdőtől Pécs felé. Dunaföldvárig nem is történt semmi baj. Hanem itt elfogta őket a nagy eső, a mi a haladást nagyon megnehezítette. Különösen Duna-Szekcsőnél kellett a versenyzőknek nagyobb nehézségekkel megküzdeni. De mindezek dacára is az eredmény teljesen kielégítőnek mondható, amennyiben az első 10 óra 52 perc alatt érkezett meg a budai külvárosi vámházhoz. A versenyzők az egész úton ellenőrizve voltak az ellenőrző államásokkal, a melyek távirati tudósításokat küldtek egymásnak. A budai külvárosi vámház melletti országúton felállított birói páholyba a tudósitások a pécsi távirdahivataltól telefon utján jöttek és igy a versenyzők haladásáról mindig pontosan volt értesülve a versenybizottság. Az ünnepély d. u. 1 órakor kezdődött, mit mozsárlövések jeleztek. A borongós idő dacára igen nagy közönség gyűlt egybe az elég csinosan díszített tribün előtt. Ott láttuk a város előkelőségeit: Kardos Kálmán főispánt, Opris posta és távirdaigazgatót, Krasznai Jánost, Kindl József segélyegyleti vezérigazgatót, Erreth János országgy. képviselőt, Dischka főreáliskolai igazgatót; sok előkelő hölgyet, ügyvédet, orvost sat. A közönség bámulatos kitartással várakozott késő éjjelig ; sőt még fél 11-kor is, midőn a versenybizottság befejezte a felügyeletet, voltak kint számosan. Elsőnek Philippovich Emil, Bpest „Hunnia“ érkezett be mozsárlövések közt a közönség általános érdeklődése mellett d. u. 2 óra 52 perckor. A többiek következőleg érkeztek meg : 2) Wigand Rezső Bpest Bp. K. E. [Budapesti Kerékpár Egyesület] 3 óra 48 p. 3) Jüngling József Bpest Bp. K. E. 4 óra 11 p. 12 mp. 4) Walla Ferenc Pécs P. K. É. 4 óra 24 p. 30 mp. […]” Másnap bankett, díjkiosztó és gyárlátogatások színesítették még a sportünnepély programját. A rendezvényből hagyomány lett, évente tartottak „Budapest-Pécs távversenyeket”, bár ezek az elsőhöz képest veszítettek jelentőségükből, s a millennium idejére egyre inkább a pályaversenyek vették át a szerepet a kerékpársport megmérettetéseiben.
(Kép forrása: PecsMa.hu)
A versenyre kiadott, Bolgár Tivadar által szerkesztett “biciklista” Emlékkönyv 400 példányban jelent meg, s a nagy érdeklődés miatt igen hamar elfogyott. A mű forrásértéke igen jelentős: a korabeli gazdag képanyag mellett keresztmetszetet ad a kerékpározás korabeli megítéléséről, a sportirodalomról, fényképes életrajzokat, ismertetőket közöl a kerékpársport jeles alakjairól, neves személyektől vett idézetekkel népszerűsíti a testedzést, bemutatja az ország egyes kerékpár egyesületeit, buzdító hangvételű verseket közöl, de a Mecsek Egyesület jóvoltából 10 képpel illusztrált rész foglalkozik Pécs és környékének turisztikai bemutatásával is, egyfajta ajánlóként a versenyre városunkba érkező látogatók számára. Ugyanis a helyi kerékpáros egyesület elvei között szerepelt, hogy sportünnepélyeik rendezése által a város turisztikai forgalmát is növelni kívánták. Megtudható a kiadványból, hogy a Pécsi Kerékpár Egyesület 126 tagja közül 85-en 1893-ban összesen 61 201,4 km-t tekertek, a legtöbbet ifj. Bedő Imre 5523,4 km-t, s az egyesület tagjai 44 díjat nyertek a különféle versenyeken. De belekerült olyan sporttechnikai írás is, ami a nagy távolságra való edzéshez javasolt módszereket. A kiadvány végén impozáns, szemet gyönyörködtető grafikai megoldásokat magukon viselő hirdetések ismertetik Pécs (sőt Budapest) korabeli, a kerékpárosokra külön figyelmet fordító kereskedőinek metszetét.
A kezdeti aktív sportidőszak minden mozzanatáról tudósítanak a korabeli napilapok és a Bolgár Tivadar által szerkesztett rövid életű „Pécsi Kerékpár-Egyesület” Értesítője (1894), majd a Kerékpár-Sport c. 1896-tól havonta kétszer megjelenő helyi kerékpáros sportújság. Utóbbi néhány példánya Helyismereti Gyűjteményünkben is fellelhető. A lap címlapján 21 kerékpáros és sportegyesületet sorol fel Szatmárnémetitől Sopronig, Tátraaljától Zomborig, akik hivatalos közlönyüknek tekintik a lapot, mely önmagát úgy aposztrofálja mint „A magyar kerékpárosok legrégibb közlönye”, ill. a „Kizárólag a kerékpározással foglalkozó szaklap.” A kerékpározás témakörében született vezércikkek mellett nemzetközi kitekintések, a kerékpár ihlette irodalmi alkotások, versenyek, versenyeredmények, technikai leírások, színes hírek, olvasói levelek, az egyletekre vonatkozó rovat, szakirodalmi ajánló és hirdetések alkotják a lap korpuszát. A Kerékpár-Sport hol megszűnő, hol újjáalakuló, rendszertelenül megjelenő melléklete volt a Kerékpáros Hölgyek Lapja. Kozák Péter kiemel a lapból egy érdekes olvasói levélváltást egy kerékpározó ifjú hölgy és egy nevelőnő között. A kerékpározni kívánó hölgy, Mimi arról ír, hogy a kerékpározás csak lassan terjedt a hölgyek között, s ennek csak részben oka az előítélet. A levélből kiderült, hogy csak a bakfislányok, a fiatalasszonyok és a „rövid házas” menyecskék bicikliztek, s a kerékpározni kívánó nők csakis a kert, a park zárt útjaira vagy a falu és a fürdő közötti „marschrútákra vannak szorítkozva.” Arra is következtethetünk, hogy a kerékpározás elsősorban a főúri családok hölgytagjainál volt népszerű, hisz biciklizésre alkalmas tágas kerttel vagy parkkal csakis a felső osztály rendelkezhetett. A levélből az is világossá vált, hogy a család több okból is igyekezett leánya kerékpáros szenvedélyét a nyilvánosság elől elzárni. A család nem akarta, hogy leánya nyilvánosan, merész kerékpáros ruházatban mutatkozzon. A másik ok az lehetett, hogy a nagyobb kirándulásoknál a kíséret nem volt megoldott. Mimi kijelentette, hogy a mamát csak nem kényszerítheti, hogy gépre üljön, az pedig igencsak furcsának tűnt volna, ha a nevelőnő ülne a vasparipára! Mimi nem értette, hogy miért nem kerékpározhat kedvére egyedül? E szokatlanul bátor következtetésre jutó levélre a lap következő számában „egy gouvernante” válaszolt. A nevelőnő természetesen nem értett egyet Mimivel, s úgy vélte, hogy „a nő mindig csak nő marad, s bizonyos társadalmi megszorításoknak alá van rendelve, szabadságát korlátlanul nem élvezheti.” Ha a sétánál, a gyalogjárásnál alkalmazni kell a kíséretet, akkor nem nélkülözhető a gardedám a kerékpározásnál sem, hisz a leány itt sokkal több veszélynek, összeütközésnek van kitéve. A gouvernante ezután megkérdezte, hogy miért nézne ki furcsán a nevelőnő a kerékpáron? A gardedámot a gépre nem a „sportszenvedély emeli”, hanem a kötelességérzet. De van más módja is a kötelező kíséretnek: a kerékpározó hölgyet „illő távolságban” követheti a kerékpáron ülő inas vagy komornyik! A kor tehát súlyos akadályokat állított a kerékpáros hölgyek elé, ebből következik, hogy számuk nagyon kevés volt: a Kerékpár Sport kb. 1000-re becsülte a kerékpározó nőket.
(CSGYK, Helyismereti Gyűjtemény, Folyóirattár)
1896 ugyancsak meghatározó év volt az egyesület életében. Egyrészt névváltoztatáson – Pécsi Bicycle Club (PBC) – és alapszabálymódosításon esett át, de továbbra is Zsolnay Miklós töltötte be az elnöki, Kiss József pedig az alelnöki pozíciót. Ebben az évben feltehetően valamiféle ellentét támadt a pécsi kerékpáros-körökben, vagy mégsem volt olyan demokratikus Pécs első kerékpáros egylete, ugyanis az idegen csengésű nevet felvevő első kerékpár egyesület mellett megalakult a városban a Polgári Kerékpáros Egyesület is. A Sportvilág így számolt be az új pécsi kerékpáros egyesületi viszonyokról: „[…] Wallerstein Bódog indítványára elhatározta a közgyűlés az egyesület [Pécsi Kerékpár Egyesület – W. A.] feloszlatását. Ennek indító oka az, hogy az egyesület ma igen kis keretben mozgott, alapszabályai hiányosak s nagyobb vállalatba (versenypálya) bocsátkozni szükségesnek találta, az egyesület beléletét, mely az összetartást hiányozta, változtatni kellett, — miknek tudomásul vétele után a közgyűlés azt egyhangúlag feloszlottnak nyilvánította, megbízva egy 15 tagból álló bizottságot, mely az új egyesület alapszabályainak kidolgozását kapta feladatul, azonkívül az új klub megalakítását. […] Az új klub ezután Pécs intelligens sportembereit gyűjti zászlója alá. Alakulóban van egy hasonló egyesület is és pedig »Polgári Kerékpár-Egyesület« czím alatt, mely egy részét toborza a volt pécsi kerékpáregyesületnek. Így ilyenformán ki lesz elégítve az elégületlenek csapatja. így különválva, meg lesz az összetartás és működése egyiknek sem lesz hátráltatva.”
Másrészt 1896 júniusában az egyesület felavathatta versenypályáját (ekkor egyébként nem kevesebb, mint 20 nemzetközi versenyre alkalmas pálya üzemelt Magyarországon). A pécsi velodromról ekként tudósított az 1898. évi Kerékpáros és Atlétikai Sport Naptár: „Pécsi Bicycle Club 335 1/3 m-es versenypályája Kiss József elnök, Bedő Imre és Bolgár Tivadar kezdeményezésének köszöni létét, akik a szükséges pénzalapot 50 koronás részvényeknek az egylet tagjai sorában történt elhelyezésével szerezték meg. A pálya a budai külvárosi vám és Üszögh között elterülő réten épült az új sörgyár közelében. Kényelmes, födött tribün, mely alatt öltözők vannak elhelyezve, 600 ülésre van berendezve. A pálya tervét Molnár Endre, a kolozsvári pálya építője készítette s a tervekben rekordpálya kivitelét tartotta szem előtt. Ehhez képest a pálya fordulói 3,22 m magasra vannak emelve. A pálya szélessége a célnál 8, a fordulókon 7,50, az egyenesek átellenes oldalán 7 m. A pálya 2 egyenese 41,72 5/10 összesen 83,45 m, 2 körívrészlet 35 m-es sugárral, egyenkint 48,87 méter, összesen 94,74, 4 átmeneti görbe, egyenként 38,036, összesen 152,14 4/10 m. Összesen (ti. az egész pálya hosszúsága): 333,33 4/10 m. A pálya kátrányozott makadám, ugyanolyan módszer nyomán készítve, mint a szombathelyi. Az építésnél a PBC buzgó választmánya valósággal rekordot létesített, mert a pálya kitűzése 1896. április 7-én kezdődött, az első kapavágás április 8-án történt, és május hó 24-én már a training megkezdhető volt, hogy a június 4-i megnyitó versenyre készülhessenek. „A versenypálya a város központjától 3 km távolságra van, a mi annak látogatottságát csökkenthetné, azonban 1898. évben már a villamos vasút kiépülése után e hátrány teljesen megszűnik.” A RégiPécs gyűjteményében egy kiváló fénykép is fennmaradt a versenypályáról, melyen a fedett tribün sarka, maga a pálya, a versenyzők, a kerékpárok és a pálya belső részén egy kisebb emelvény (talán bírói páholy) is látható.
Kép forrása: Régi Pécs
Harmadrészt pedig igen jelentős volt a PBC által 1896. augusztus 15-16-án rendezett nemzetközi kerékpárverseny. Az országos verseny III. díjazottja a pécsi egyesület tagja Bedő Imre lett. Végül 1896. októberében igazolt át a PBC-be Lauber Dezső, Pécs talán legaktívabb, legsokoldalúbb sportolója, korábban a Pécsi Athlétikai Club, a PAC versenyzője.
Érdekességként kiemelhető, hogy 1898-ban létezett egy Pécsi Gyermek Bicikli Club is (egy 1898. szeptemberi rendezvényen állítólag a gyermek egyesület közel húsz tagja vett részt a Sportvilág szerint), mely néhány csekély látogatottságú verseny megrendezése után, feltehetően a szülők értetlensége, a tartózkodás, ill. a gyermekek féltése miatt végül támogatások hiányában megszűnt.
Ráadásul egy új sportág is felütötte fejét a Pécsi Bicycle Club-ban. A RégiPécs blog hívta fel a figyelmet egy 1898. május 1-jén rendezett futball mérkőzésre, amely két pécsi csapat, a Pécsi Atlétikai Club (PAC) és a Pécsi Bicycle Club között zajlott a Tettyén. Ez a dátum tekinthető a pécsi futball kezdetének.
A pécsi kerékpározás fent bemutatott bár igen rövidke, de igencsak prosperáló és aktív periódusa a századfordulón torpant meg, mikoris a kerékpározás országos szinten is több okból jelentőségét veszítette. Balla Loránd ezeket a lehetséges okokat ekként foglalta össze: „[…] a kerékpározás exkluzív jellege – például nagyon nehezen és folyamatos küzdelem árán nyitott a sport a nők felé – megmaradt, végül a kerékpáradó bevezetése – és nem utolsósorban a labdarúgás térhódítása – a kerékpársport első hanyatlásához vezetett.” Az mindenképp valószínűsíthető, hogy a kerékpárokra kivetett 1899-es öt koronás különadó miatt sokan inkább felhagytak a biciklizéssel, így egy időre egyértelműen visszaszorult e szabadidős tevékenység pécsi diadalmenete. Bödő László a kerékpáradó mellett a pályaépítésre felvett kölcsön miatti eladósodást is a Pécsi Bicycle Club nehézségei között sorolja fel, továbbá a felépült, de a városközponttól messze lévő versenypálya gyér látogatottságát. Végül 1901-ben mondták ki a PBC 8800 korona adósság felhalmozása utáni megszűnését, s 1900-tól a Pécsi Polgári Kerékpáros Egyesület is csak nagy ritkán adott életjelt magáról. Az adó 1911-ben szűnt meg, de addigra a figyelem elfordult a kerékpársporttól.
Írta: Wéber Adrienn
Nyitókép: Csoportkép, a Pécsi Kerékpár Egyesület zászlójával. Középen: Zsolnay Vilmos, tőle jobbra Kiss József. A harmadik sorban a jobb szélen sötét ruhában Walla Ferenc, elöl a Bedő testvérek. Pécsi Szemle, 1998/1, 93.
Felhasznált irodalom:
A Kőszegi Bicykli Klub – A kőszegi kerékpársport kezdete.
Ágh Timót (szerk.).: Emléklapok Pécs sz. város múltjából és jelenéből. III. Turista- és sport-egylet. Pécs, 1894.
Balla Loránd: Bepillantás a Budapesti Kerékpáregyesület mindennapjaiba. In. Tanulmányok Budapest múltjából, 38. kötet (2013), 175–196.
Baranyai Neves Személyek adatbázis, Igali Szvetozár
Bezerédy Győző: Adatok a Pécsi Kerékpár Egyesület történetéhez. Baranyai Művelődés, 1983/1., 111-116.
Bojtár László: Egy gazdag életút állomásai. Új Dunántúli Napló, 1991.11.18:7.
Bödő László: A pécsi sportegyesületek története. A szerző magánkiadása, Pécs, 2011.
Bödő László: Polgári Kerékpáros Egyesület. Pécs Lexikon, II. kötet. Főszerk.: Romváry Ferenc. Pécs, 2010, 138.
Emlékkönyv. A Budapesti-Pécsi nagy kerékpár távverseny alkalmából. Szerk: Bolgár Tivadar. Pécs, 1894.
Életrajzi kalauz: ezer magyar biográfia a délszláv országokból / Kalapis Zoltán. – Újvidék : Forum, 2002, 58 [Igali Szvetozár].
Fővárosi Lapok, 1892. november 15. (29. évfolyam, 316. szám), 2359: Egyletek és társulatok.
Herkules, 1894. szeptember 15. (11. évfolyam, 18. szám), 146.: Az „Emlékkönyv“…
Igali Szvetozár – A kerékpáros kertész.
A Kerékpáros és Atlétikai Sport Naptára 1898. Budapest, Pallas Rt., 100.
Kerékpár-Sport, Kerékpáros Hölgyek Lapja, 1897. júl. 10. 253.: [Mimi]: Levél a szerkesztőhöz.
Kerékpár Sport, Kerékpáros Hölgyek Lapja, 1897. aug. 10. 301.: [Egy gouvernante]: A kíséretről. Válasz Miminek.
Kozák Péter: Illem, sport és divat. „Amazonok” a századfordulón (19–20. század). Kerékpár. Budapest, Viktória Kiadó, 2004.
Millei Ilona: A Pécsi Kerékpár Egyesület zászlója. Pécsi Szemle, 1998/1., 92-97.
Mohács és Vidéke, 1884. márc. 9. (3. évfolyam, 10. szám), 4.: Érdekes utazás velocipéden.
Pécsi Figyelő, 1891. szeptember 12. (19. évfolyam, 73. szám), 3.: Budapesti bicziklisták Pécsett.
Pécsi Figyelő, 1894. augusztus 21. (22. évfolyam, 99. szám), 2.: A budapest pécsi kerékpáros távverseny.
Porfelhőlovagok: A magyar kerékpározás története az első világháborúig.
RégiPécs blog: Az első pécsi „foot-ball” pályákról.
RégiPécs blog: Kerékpár stadion Pécsett?
Schwartz, Agatha: Gender and Modernity in Central Europe: The Austro-Hungarian Monarchy and Its Legacy. Chapter 3: Modernity and Masculinity: Cycling in Hungary at the End of the 19th Century. University of Ottawa Press, 2010. 48 skk.
Sport-Világ, 1898. szeptember 11. (5. évfolyam, 34. szám), 3-7.: Kerékpározás. A Magyar Kerékpáros-Szövetség tanácsülése és szövetségi bajnokságai.
Surján Miklós: Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832-1984. Pécs, 1992.