40 évvel ezelőtt, 1981. július 4-én hunyt el New Yorkban a pécsi születésű világhírű építész, formatervező, a Bauhaus-irányzat jeles képviselője, Breuer Marcell, kinek nemzetközi hírnevéhez és szakmai elismertségéhez kivételes, formaalkotó látásmódján túl nagy részben az is hozzájárult, hogy itthon hivatalosan nem végezhette hivatását, így érvényesüléséhez el kellett hagynia az országot. Döntését már-már meseszerű szakmai karrier követte.
Breuer Marcell Lajos 1902. május 21-én született Pécsett Dr. Breuer Jakab izraelita fogorvos és Kann Franciska gyermekeként. Alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte (Pécsi Állami Főreáliskola), majd 1920-ban a bécsi Művészeti Akadémián kezdett festészeti tanulmányokat. Az osztrák fővárosban egy bútortervezési vállalatnál nyert alkalmazást napi néhány órára. Ott alapozta meg életpályája első szakaszának sikerét: korszerűbb, praktikusabb ülőbútorok tervezését. Egy fél év után – mikor tudomást szerzett az új művészeti iskoláról – Weimarbautazott, és a Bauhaus keretében építészeti tanulmányokat folytatott Walter Gropius tanítványaként. Az előkészítő tanfolyam után asztalosmesterségre szakosodott, s bár tehetséges festőnövendék volt, felhagyott a festészettel, hogy minden erejével a bútortervezésre koncentrálhasson. 1923-tól Breuer egyre többet foglalkozott építészettel. Hivatalos építészmérnöki végzettséget sohasem szerzett, építész tanszéke ugyanis nem volt a Bauhausnak. Gropius magánirodájában tett szert tapasztalatokra, majd 1924-25 folyamán néhány hónapot Párizsban töltött, ahol Le Corbusier vélhetően állást kínált neki saját építészirodájában. Breuer azonban ifjú mesterként (1925-ben mesterlevelet kapott) inkább a Bauhaus asztalosműhelyének vezetését vállalta el, és a Bauhaus iskolával együtt Dessauba költözött.
(Pécsi Napló, 1928. ápr. 8., 23.)
1925-ben az újdonság erejével hatott Breuer krómozott acélcsőből hajlított Vaszilij (Wassily) széke (nyitóképünkön), melyhez az ötletet egy Adler típusú, masszív biciklikormány adta, ugyanis mind a Bauhaus tanárai, az alapító Walter Gropius, Moholy-Nagy László és maga Breuer is, lelkes kerékpározók hírében álltak. A tervezőt szintén befolyásolhatták az iskola közelében található Junkers repülőgépgyár “madarai”. A nagy sikerű Vaszilij szék, mely eredetileg „B3” névre hallgatott és Vaszilij Kandinszkij iskolai lakásába készült, egyedi formáját a különlegesen ívelt acél csővázas szerkezet valamint az egyedien elhelyezett bőr kárpitozás kombinációja adta. A bútordarab divatot teremtett és sorozatban követték a hasonló acélcső bútorok. Formavilága, tiszta részletmegoldásai új gondolkodásmódot és stílust eredményezett. E tervezői alkotás ismertté tette nevét és formatervezői névjegyévé vált.
1928-ban Gropiusszal együtt Berlinbe költözött. Ekkor már önálló építészeti irodát is vezetett, azonban ez a gazdasági világválság miatt nem indult épp sikeresen. Mikor már a lakásbelsőket érintő terveinek megrendelői is elmaradtak, több hónapos körúton bejárta Dél-Európát és Marokkót. Később Breuer valósította meg az első beépített konyhát. Az ő elgondolása volt az első összerakható, modul bútorok terve. Pionír munkát végzett az előregyártott részekből álló épületek megvalósítása terén. Hasonlóképpen előfutára volt a betonépületek alkotásának is. 1932-ben készült el első kivitelezett épülete Wiesbadenben, amelyen már megjelent egyéni építészeti formanyelve: egy olyan additív technika, amely az eltérő funkciójú épületegységeket különbözőképpen kombinálja, egymás mellé, alá vagy fölé illeszti más és más emeletmagasságban, s ezeket különféle hajlású tetőkkel látja el.
1933-ban egy párizsi nemzetközi pályázaton két első díjat is nyert, és Zürichben elkészült egy lakóépülete, mely az új elvek mintaszerű megvalósítását tükrözte. 1934-ben hazaköltözött Budapestre. Fischer Józseffel és Molnár Farkassal társulva közös építészirodát nyitottak, s I. díjat nyertek a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán valamint Várnai Marian bevonásával a szegedi OTI-kórház tervpályázatán. Ám hiába nyert különféle nívós pályázatokon, hiába kapott a legmagasabb körökből ajánlást, a Bauhausban folytatott tanulmányait Magyarországon nem fogadták el építész végzettségnek, és a Mérnöki Kamara nem vette fel tagjai közé. Mivel itthon nem folytathatott tervezői tevékenységet, kénytelen volt páratlan tudását és tapasztalatát külföldön kamatoztatni. 1935-ben Londonba ment, Gropius közvetítésével társult egy helyi építésszel, közös irodát alapítottak, így tartózkodási engedélyt szerezhetett Nagy-Britanniában. Londonban az alumíniumból és furnérból készült könnyű-bútor előállítására vonatkozó tervei alapján gyártott berendezési tárgyait egy nagy bútorgyártó cég hozta forgalomba. Bristol, a hatalmas angliai kikötőváros, új központjának felépítési tervpályázatát szintén Breuer Marcell nyerte el és valósította meg. 1937-ben Gropiust meghívták az USA-ba, ahová Breuert is magával vitte, így lett a Harvard Egyetem építészeti fakultására tanárnak: az építészeti esztétika és strukturális problémák tanszékén a továbbképzős építészmérnököket tanította. Magántervezői gyakorlatot is folytatott Gropiusszal közös építészirodájukban, majd 1941-től pedig önállóan.
(Kép forrása itt.)
1946-ban megvált az egyetemtől és New Yorkban nyitott önálló irodát, emellett 1947-ben tanácsadóként tevékenykedett a Buenos Aires-i és a bogotai egyetem építészeti fakultásainak újjászervezésénél. New York-i sztárépítésszé az ún. kétcellás ház (bi-nuclear house) koncepciójával vált, amely a lakóterek újszerű elrendezésén alapszik: a napközbeni „dinamikus” tevékenységek színterét Breuer elválasztotta a pihenés és a magánélet szférájától. 1949-ben az ebben a szellemben készült mintaháza része lett a Museum of Modern Art (MoMA) kiállításának, mely jól jelzi épületei sikerességükön és népszerűségükön túl művészeti elismertséget is kivívtak. E múzeumi mintaház tovább növelte népszerűségét, még több megrendelést kapott: könyvtár, kollégium, iskolák, irodaépületek és ipari létesítmények tervezésére kérték fel.
(Kép forrása itt.)
1952-ben, részben Gropius ajánlására, Breuer lett a párizsi UNESCO székházat megalkotó három tervező egyike. Bernard Zehrfuss mellett e megbízás alkalmával együtt dolgozott azzal a Pier Luigi Nervivel, aki betonkonstrukciói révén vált híres építészmérnökké. Ettől fogva Breuer építészetét is meghatározta ez az anyag, vallotta, hogy „az építészet a beton segítségével művészi kifejező erőre tesz szert.” A beton segítéségével széles áthidalásokat, ívesen kanyarodó falakat és hasonló formájú tetőket tervezhetett, kifejezetten érdekelte a hiperbolikus paraboloid, az önmagába visszaforduló sík. Az UNESCO párizsi székházánál a folyamatos balkonsorral oldott homlokzatú, Y alakú monumentális tömeg egyesíti magában az irodaházként való használhatóság és az intézményi reprezentáció szempontjait. Ezzel a munkájával megvetette lábát Európában is, Párizsban szintén nyitott irodát, s továbbra is jelentős feladatokat kapott.
UNESCO székház (1952-1958)
(Kép forrása itt.)
Breuer különösen ügyelt kedvelt alapanyaga textúrájára, a zsaluzás mintázatára, a beton árnyalataira, szemcsésségére, erezetére, de kései munkáin még arra is, hogy mindig olyan reliefstruktúrát hozzon létre, amit a fény-árnyék játék tesz elevenné. Talán a Bauhaus-örökségből fakadóan is, mesterien kombinálta a különféle anyagokat. A betonból létrehozott alkotásai szobrászi kifejezőerőt, plaszticitást sugároznak, különösen templomai és azok harangtornyai, melyeket emellett nagyfokú monumentalitás jellemez. Talán egyházi épületeiben aknázta ki legteljesebben, Le Corbusier nyomán, a vasbeton szobrászi megformálásának lehetőségeit, hatásos, figyelemkeltő homlokzatokat és puritánul visszafogott, méretükkel imponáló belső tereket alkotva (pl. Szt. János Apátság és Egyetem, 1953-61; Szalézi Szent Ferenc templom, Muskegon, Michigen, 1960-66).
(Kép forrása itt.)
1956-ban néhány kollégájával hosszútávra szóló együttműködési formát (Associates) alakított ki, azzal az ajánlattal, hogy 10 év múlva teljes jogú partnereinek ismeri el őket. Az 1960-as években már harmincas létszámú irodát vezetett, ahol saját bevallása szerint egyetlen terv sem hagyta el úgy az irodáját, hogy minden részletét ki ne dolgozta, vagy legalább ne ellenőrizte volna. Az előre gyártott betonelemekből készített homlokzatok rendszerét először az IBM kutatóközpontjának La Gaude-i (Franciaország) épületéhez dolgozta ki, de később is gyakran alkalmazta. Az IBM Kutató Központ természeti közegbe helyezett épületét (1960-62) kettős Y-ná fejlesztette, minden oldalon szép kilátást, világos helyiségeket biztosítva a mélyített, hajlított oldalfalakkal képzett ablakfülkéken át. Saját bevallása szerint az általa tervezett épületek közül ez volt a kedvence.
(Kép forrása itt)
Breuer egyetlen manhattani épülete, a Whitney Museum of American Art (1963-66) konzolosan előrelépő homlokzatszintjeivel, geometrikusan keretezett kiülő ablakaival, komoly szürke gránitburkolatával különül el a környező irodaépületektől, s vált New York egyik ikonikus épületévé. Alkotója így vall róla: „Milyen legyen egy múzeum – egy manhattani múzeum? […] ne legyen olyan mint egy üzlet, irodaház, vagy szórakozóhely. Formáját és anyagát tekintve is saját identitással és megfelelő súllyal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a szomszédos ötvenemeletes felhőkarcolók mellett is megállja a helyét. Független, önmagába nyugvó egységet kell megjelenítenie, legyen a történelem tanúbizonysága, ugyanakkor létesítsen vizuális kapcsolatot az utcával is, ahogy ez a huszadik századi művészet otthonához illik. Az utca elevenségét kell belevinnie a művészet komolyságába és mélységébe.”
Az épülő és az elkészült Whitney Museum of American Art New Yorkban
A Time magazin 1968-ban a modern építészetet meghatározó 13 alkotó közé sorolta. Elismertségét jelzi az is, hogy tiszteletbeli professzori és doktori címekkel tüntették ki világszerte, 1970-ben a budapesti Műszaki Egyetem avatta díszdoktorává. Breuer Marcell a hetvenes években szívpanaszokkal küzdött (1973-ban súlyos szívinfarktusa is volt) és alvászavartól szenvedett, végül 1976-ban vonult vissza az építészi pályától. A modern építészet és bútortervezés egyik legnagyobb hatású mestere 1981. július 1-jén, New Yorkban hunyt el. A MoMA három héttel halála után nyitotta meg egyéni kiállítását, melynek középpontjában a design és a belső építészet állt.
MTI Fotó: Friedmann Endre (Kép forrása: MTI Zrt. Fotóarchívum)
Breuer építészként a második világháború után teljesedett ki: olyan lenyűgöző alkotásokkal, úttörő megoldásokkal állt elő, amelyek a világ minden táján követendő mintaként szolgáltak pályatársai számára. Szerencsétlenségére a modernizmusnak ezt a háború utáni szakaszát, amely a posztmodern kritikáját mindmáig nem heverte ki, mostanság messzemenőkig diszkreditálják. Breuer lakóházaiból – többségük az Egyesült Államok észak-keleti részén épült – időtlen szépségük és funkcionalitásuk ellenére sokak szerint hiányzik a forradalmi gesztus. Az ötvenes évek közepétől nagyobb építészeti projektjeiben ráadásul egy olyan anyagnak (simított nyers beton) hódolt, amely áldozatul esett kora ítéletének. Kései munkáiban az előre gyártott betonelemekből épített homlokzatot részesítette előnyben, ez a fajta építészet azonban ma már nem talál követőkre. Breuer ennek ellenére nemcsak az egyik legtermékenyebb és üzletileg is legsikeresebb építészegyénisége a 20. századnak, hanem egyben a leginnovatívabb és legérdekesebb alkotók közé is tartozik. Művészete jelentőségét napjainkban kezdi értékelni az utókor.
(Kép forrása itt.)
A New York állambeli Syracuse Egyetem 2009-ben nyerte el az állami támogatást az egyetemi könyvtár speciális gyűjteményében található Breuer archívum digitalizálására. Az első fázisban az életmű korai szakaszára fókuszáltak, a legjelentősebb alkotásnak tartott UNESCO székházig bezárólag. Az egyetem saját archívumának gazdag anyagából és a partner intézmények gyűjteményeiből összesen több mint 30.000 fotót, rajzokat, leveleket, illetve egyéb dokumentumot digitalizáltak. Az archívum az interneten keresztül is elérhető, kutatható. http://breuer.syr.edu/
Az idős építészmesterhez Pécs felkérése egy múzeum megalapítására, és épületének megtervezésére későn, néhány hónappal Breuer Marcell halála előtt érkezett. Pécsett így nem áll épülete (ahogy Magyarországon sem). Városunkban emlékét a könyvtárunk melletti sétány őrzi és a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Doktori iskolája viseli nevét. Breuer Marcell Lajos (külföldön: Marcel Breuer) neve aranybetűkkel szerepel a modern építészet Hall of Fame-jében, mert a moduláris tervezés frontembereként szellemiségével és professzori tevékenységével alapjaiban határozta meg a 20. századot.
Összeállította: Wéber Adrienn
Felhasznált irodalom:
Baranyai Neves Személyek adatbázisunk
Breuer Marcell. PTE, Kiválóságaink, Genius loci – Pécs és hírességei
Cobbers, Arnt: Marcel Breuer : 1902-1981 : a 20. század formateremtője. – Budapest : Vince ; Köln : Taschen, 2007.
Csáki Csaba: Az épületeivel átírta a dizájntörténelmet, itthon mégsem tervezhetett egyet sem.
A hét műtárgya 13/39.: Breuer Marcell Vaszilij széke (1925).
Magyar életrajzi lexikon / főszerk. Kenyeres Ágnes. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1967–1994.
Mendöl Zsuzsanna: Breuer Marcell. Pécs Lexikon (Főszerk.: Romváry Ferenc) I. kötet, Pécs, 2010, 121.
Nagy Zoltán: Breuer Marcell. Kortárs magyar művészeti lexikon / főszerk. Fitz Péter. – Budapest : Enciklopédia Kiadó, 1999-2001. artportal.hu
Newyorki Figyelő, 1984. szept. 26. (9. évfolyam, 13. szám) 4.: Kahán Kálmán: Magyar-zsidó hírességek Amerika boltozatán. Az építészet világhírű újító művésze.
Nyitókép:
Breuer Marcell híressé vált – Vaszilij típusú (1925) – csővázas székében