Skip to content

MINDEN JÓT, LEO GRANDE

Az őszi moziszezon kezdetén egy elsőre (pláne a film posztere alapján) tucat romantikus vígjátéknak tűnő darabra lettem figyelmes a műsort böngészve. Az angol film címe (Minden jót, Leo Grande) sem kecsegtetett semmi nemvárttal, és rendezője, Sophie Hyde neve sem csengett ismerősen. Azért elolvastam az ismertetőt, és ott már kiderült, hogy ez nem is biztos, hogy annyira olyan lesz, mint amilyennek tűnik. Kiderült, egy majdnem végig egy hotelszobában játszódó kamaradrámáról, vígjátékról van szó, illetve, hogy összesen két szereplő látható a vásznon szinte az egész filmben. Egy középkorú, visszavonult angol hittantanárnő és egy fiatal, snájdig ír srác, akinek a társaságát lehet megvásárolni az interneten néhány órára… A kedvem megjött a filmhez, és el is mentem megnézni. Nos, igen kellemes meglepetés ért. Erről fogok most beszámolni.

(hetediksor.hu)

A Minden jót, Leo Grande című film semmi esetre sem vígjáték. Esetleg dramedy, ha minden áron be akarjuk skatulyázni. Persze nem egy súlyos, nyomasztó alkotásról van szó, de a bő másfél órás játékidő alatt két nehéz emberi sors bontakozik ki előttünk. Természetesen a dialógusok dominálnak, a fokozatosan kialakuló vonzalom és bizalom a szereplők között (ami persze egyre több és nehezebb akadályba ütközik) és az intimitás, aminek része a szex is, de nem egyenlő vele. A dráma persze sok humorral van fűszerezve, néhol intellektuálisabb, néhol kevésbé intellektuálisabb fajtával. Mindenesetre bőven ad lehetőséget az önfeledt mosolygásra, nevetésre.

(hetediksor.hu)

A középkorú tanárnőt Emma Thompson formálja meg, élete egyik legintenzívebb, legbátrabb és legkitárulkozóbb alakításában. A partnere az ír Daryl McCormack (a címszereplő Leo Grande), aki kifinomult, intellektuális, figyelmes férfi szerepe szerint, tökéletes testtel, szép arccal. Szinte mindenhol szexuális munkásként, prostituáltként hivatkoznak rá más kritikákban, valójában ő nem az. Amit nyújt szolgáltatásként, az ennél sokkal több. Ezt Leo nagyon szépen ki is fejti a film egyik legjobb, legfontosabb jelentében. A társaságát lehet megvásárolni egy olyan férfinak, aki kíváncsi a másikra, törődik vele, figyelmes, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy szex is legyen a találkozókban. Persze része lehet, és ebben a történetben a hittantanárnő, Nancy pont erre vágyik. Férje néhány éve meghalt, neki pedig rajta kívül senki mással nem volt nemi kapcsolata, és soha nem élt át orgazmust. A férjével való nemi élete (amit Thompson szenzációsan karikírozva imitál Leonak) meglehetősen szürke, unalmas, fantáziátlan volt, illetve hittantanárnőként évtizedeken át az erkölcsös életről papolt, s közben saját vágyait teljesen elfojtotta, így érthető, hogy a tanítás befejezése és férjura halála után ki akart próbálni valamit, amivel pótolhatja fent említett hiányait, kielégületlenségeit.

Az ausztrál rendezőnő filmje négy fejezetben meséli el Nancy és Leo találkozását abban a bizonyos hotelszobában. Jobban mondva négy találkozásnak lehetünk szem- és fültanúi, amiből a negyedik a hotel kávézójában kezdődik (itt bekapcsolódik pár jelenetre egy harmadik szereplő is, Nancy egykori tanítványa, aki a hotelben dolgozik pincérnőként), hogy aztán visszatérhessenek a főszereplők az ominózus szobába…

(hetediksor.hu)

Az első találkozás rögtön bonyodalommal indul. Nancy nem tudja elengedni magát, feszült, erkölcsi aggályai vannak azzal kapcsolatban, amit csinálni készül, és visszatáncol. Ám Leo szokatlanul intelligens, figyelmes, érdeklődő és kommunikatív. Beszélgetni, ismerkedni kezdenek, és valójában nem csak úgy felszínesen, hanem nyíltan, őszintén. Persze Leonak ez a feladata, munkája, de pillanatig sem férhet kétség érdeklődése, kedvessége valódisága felől. Nancy nem is igazán érti, hogy egy ilyen művelt, szofisztikált férfi miért vállal ilyen „megalázó” munkát. A cselekmény ezután Nancy és Leo testi és lelki, zökkenőkkel tarkított közeledését mutatja be, amely során fokozatosan fedik fel mindketten valódi arcukat, énjüket, múltjukat, Nancy pedig szép lassan feloldódik, hogy megélhesse azt, ami addig totálisan kimaradt életéből. Persze ahogy egyre jobban ledobják magukról maszkjaikat főhőseink, a film is egyre drámaiabbá válik és a szállodai „randevú” egy majdnem feloldhatatlan konfliktusba torkollik, amelynek végén Leo távozik. Ám ezután még hátra van a negyedik találkozásuk is… Az egyre komolyabb hangvétel mellett a humor is megmarad szerencsére, és kifejezetten merész, provokatív stílusban figuráz ki szituációkat, jelenségeket, emberi jellemvonásokat és magát az életet. 

(imdb.com)

Sophie Hyde filmje azért igazán bátor, mert egy kifejezetten megosztó és gyakorlatilag illegális „szakmát” árnyaltan mutat be, pozitívan foglal mellette állást humorral fűszerezve, és fedi fel egészen más, szokatlan aspektusból, mint ahogy eddig megszokhattuk, de még pont nem idealizálva. A Minden jót, Leo Grande az a fajta film, amely képes elérni, hogy felülvizsgáljuk saját előítéleteinket valamiről, amit igazából nem ismerünk, vagy csak felületesen. Új nézőpontot kínál és az egészet egy nehezen kategorizálható, drámai és sokszor súlyos, ám rettentő szórakoztató, humoros, vicces alkotásba csomagolja, ami közönségfilm és nem is, és szerzői film és nem is. 

    

(imdb.com)

A Minden jót, Leo Grande a lehető legjobb őszi szezonnyitó mozi. Már szeptember elseje óta műsoron van, de érdemes előre jegyet venni rá, mert az Apollóban például elfogytak a jegyek, mikor vettem volna rá online, és végül a Cinema City-ben (Pécs Plázában) sikerült megnézni, de ott is kevés szabad hely volt már csak.

Apolló moziban, Cinema cityben

Harangi István