Valamikor a 80-as években, valahol az Alföldön egy Isten háta mögötti telepen játszódik Krasznahorkai László első regénye, a Sátántangó. Főhősei nyomorúságos életének egyik legfontosabb helyszíne a kocsma, üzemanyaguk a kommersz alkoholitalok, munkájuk nincs, nem élnek, csak túlélnek, addig ameddig, úgy ahogy… Sár, szürkeség, tehenek, szél, rozoga házak, mint egyfajta társadalmon kívüli disztópikus „közösség”. Valami ehhez rokonítható atmoszféra lengi körbe Tar Sándor A mi utcánk című novellafüzérének világát, miliője is kísértetiesen hasonló.
Épp túl vagyunk a rendszerváltozáson, de a Görbe utcában, a mi utcánkban az idő megállt, vagy inkább már nincs is, talán sosem volt… Van itt egy buszmegálló is, ahová meg lehet ide érkezni, de el nem megy innen senki. Itt tengetik életüket az utca lakói, akik a panelrengetegből kényszerültek az elhagyatott faluszélre. A szocialista nehézipar munkásai állásukat elvesztették vagy nyugdíjasok, munkanélküli segélyből (vagy arra várva) maradnak valahogy életben. Ócska házaikban bujkálnak gyakran még maguk elől is, de azért inkább Pintér kocsmája, a Misi presszó, Sarkadi Piroska borkimérése, valamint a helyi kisbolt között cirkulálnak, hogy legyen társaságuk, na meg az ivás miatt, mert csak alkohollal lehet elviselni ezt a reményvesztett létformát. A „mi utcánk” a lecsúszottak, perifériára szorultak permanens részeges téblábolása, tragikomikus ügyeik intézésének, nézeteltéréseiknek színhelye valahol a falu szélén. Múltjuk és jelenük van ezeknek az embereknek, jövőjük nincs. Röviden így írható le Tar Sándor A mi utcánk című kötetének esszenciája dióhéjban.
2021 novembere óta látható a Pécsi Nemzeti Színház N. Szabó Sándor termében a Tar Sándor irodalmi alkotása alapján készült monodráma. Színpadra írta és rendezte Szabó Attila. A frappáns minimalista díszletek (autógumik és raklapok) között izgő-mozgó, bukdácsoló, helyét és helyzetét egyfolytában változtató színművész, Köles Ferenc mesél nekünk, illetve egymaga eleveníti meg a Görbe utca összes lakóját. Egy-egy jelenetben akár öt-hat karaktert formál meg, mondatonként mást alakítva, mindenkit teljesen más hangszínen, más stílusban, eltérő mozgással, mimikával, de minden esetben hihetetlenül autentikusan. Ő mindenki egyben. Egészen döbbenetes, ahogy hirtelen átvált egyik figuráról a másikra.
Klasszikus értelemben vett főszereplő ugyan nincs, vagyis maga az utca az. Egyszerre konkrét és szimbolikus tér. A mi életünk, a mi valóságunk egy nem is oly távoli képe ez. Akadhatnak még a mai Magyarországon is ehhez hasonló, az időben megrekedt kicsiny helyek, közösségek, bár sok helyen már megszűntek, eltűntek az egykor központi helyszínnek számító kocsmák, ivók.
Tar Sándor lehangoló és sanyarú víziójában a reménytelenség, kilátástalanság uralkodik, ám az ábrázolásmód elkerülhetetlenül komikus, helyenként már-már parodisztikus, így ellensúlyozódik a vidéki elhagyatott közeg, nyomasztó légköre. Szabó Attila rendezésében ez a humoros él kerül előtérbe, Köles Ferenc pedig mintha pont erre a szerepre született volna: ámulatba ejtő mesélőként, narrátorként és a Görbe utca lakóiként egyaránt, igazi tragikomikus börleszk figura. A sajátságos abszurd hangulat és humor nélkülözhetetlen kelléke az élő zenei aláfestés, amit Szabó Kornél Dénesnek és nagybőgőjének köszönhetünk. A színpad hátsó részében elhelyezkedő zenész finom, visszafogott muzsikája és lénye együtt pulzál Köles Ferenccel az egész előadás során. Nélküle egyértelműen szárazabb, kevesebb lenne a darab nyújtotta élmény.
A MOST FESZT-en a 2021-es év monodráma díját elnyerő előadás folyamatosan műsoron van a Pécsi Nemzeti Színházban. Igazán emlékezetes, különleges színházi élmény bő egy órában előadva. Természetesen olvasott formában is érdemes megismerni a szöveget, ami az egyik legjelentősebb, legautentikusabb szociografikus jellegű magyar szépirodalmi alkotás. Tar Sándor könyve kölcsönözhető a Tudásközpontban és a Csorba Győző Könyvtár fiókkönyvtáraiban egyaránt ITT.
Írta: Harangi István