Skip to content

Filmajánlónk: Az unoka

A Mindenki című, 2015-ben készült kisjátékfilmjével (itt megnézhető) számos nemzetközi filmfesztiválon söpört be díjakat Deák Kristóf, magyar filmrendező, majd egy évvel később, 2016-ban alkotása elnyerte az Oscar-díjat is a legjobb rövidfilm kategóriában. A következő években további három kisfilmet készített, 2019-ben pedig a Foglyok című tévéfilm következett a filmográfiájában, majd a tavalyi évben végre megcsinálhatta első nagyjátékfilmjét. Az unoka című bosszú-thriller január 6. óta látható a magyar mozikban.

Mindenképpen bátor húzás játékfilmekben feldolgozatlan témához nyúlni, ami ebben az esetben az ún. ”unokázós csalás”. Deák Kristóf azóta elhunyt nagyapja révén ráadásul személyesen is érintett az ügyben, így egészen különleges késztetés inspirálhatta a 2010-es évek egyik legjellemzőbb, legtipikusabb bűncselekményét bemutatni játékfilmes formában. (Több tízezer idős embert vertek át, fosztottak meg sok millió forintjuktól, pénzüktől Magyarországon a filmben látható módon.) Az unoka című film egy igazán szépen felépített, jól követhető bosszúfilm, krimi, thriller, ami szerencsére több helyen és esetben is kifejezetten szarkasztikus humorral él, és oldja az amúgy komoly, megterhelő alaptémát. Néhol már-már a fekete humor dán nagymestere, Anders Thomas Jensen (Zöld hentesek, Ádám almái, Az igazság bajnokai) stílusa is megidéződik

A cím- és egyben főszereplő Rudit megformáló Blahó Gergely hitelesen, átélhetően jeleníti meg a kezdetben teszetosza, esetlen, call centerben dolgozó karakterét, aki mindig megcsinál mindent mindenkinek szolgaian, ám mikor saját nagyapját unokája balesetére hivatkozva unokázós bűnözők húzzák csőbe, és szedik el pénzét és egy régi családi ereklyét, egy pálfordulás veszi kezdetét. Ennek végén egy merész, saját egészségét sem féltő önjelölt törvényosztóvá, igazi hőssé fejlődik. Ehhez persze kell egy inkompetens, semmit sem tevő rendőri csapat is, és jó néhány segítő. Egy fiatal munkatársnő, de leginkább egy különleges nyugdíjasokból álló terápiás csoport segítik Rudit bosszúja kivitelezésében. Ebben a csoportban átvert idős emberek dolgozzák fel speciális módszerekkel traumájukat, Rudi pedig hozzájuk csatlakozik, hogy aztán közösen vehessenek elégtételt azon, aki elbánt velük. Rudi nyomoz, felkutat, lop, csal, hazudik, verekszik, szépen helyben is hagyják, ám ő tántoríthatatlan, és ez is csak még tovább fokozza tenni vágyását, az igazságért folytatott harcát. Közben látogatja, s igyekszik támogatni rendszeresen kórházba került, lelkileg összetört nagyapját. A kifejezetten izgalmas, pörgős cselekmény rendkívül színvonalas kivitelezésű minden filmes szempontból, így Az unoka egyfelől rendkívül szórakoztató, fordulatos, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez az idős emberek helyzetének, magányának, kiszolgáltatottságának ábrázolására is, és ez a motívum helyezi a fókuszba talán legfontosabb üzenetét: az empátia fontosságát.

Az üdítő, energiával teli fiatal színészek (Blahó Gergely, Döbrösi Laura, Jászberényi Gábor) mellett olyan, filmen régen látott színészlegendák teszik igazán emlékezetes élménnyé Deák Kristóf filmjét, mint Jordán Tamás, Pogány Judit, Papp János vagy Hámori Ildikó és Tordai Teri.

Aki teheti, nézze meg moziban. Pécsen jelenleg január 19-ig van műsoron naponta az Apolló moziban.

Kritikák:

Saját nagyapját verték át az unokázós csalók, thrillert faragott belőle az Oscar-díjas magyar rendező

Jobb nem hülyének nézni az időseket, mert fájni fog, ha egyszer megbosszulják

Soha nem szeretnénk így látni a saját nagyszüleinket

Képek forrása: Fórum Hungary

Összeállította: Harangi István