Skip to content

125 éves Pécs ikonikus kerthelyisége, a sétatéri Kioszk

125 évvel ezelőtt, 1896. június 3-án adták át hivatalosan az akkori Erzsébet-tér – azóta Sétatér, Felső Sétatér – jellegzetes, turisztikailag mindig is hangsúlyos épületét, a Kioszkot, mely napjainkban is – eredeti funkciójának megfelelően – hangulatos nyári kerthelyiségként működik sok pécsi örömére. Alábbi írásunk a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének fotótárában őrzött képeslapok és felvételek alapján mutatja be e vendéglátóhely történetének néhány válogatott pillanatát a kezdetektől az 1960-as évek végéig.

Az ikonikus épület építéstörténetét feldolgozó Mendöl Zsuzsanna kiemeli, hogy a török eredetű kioszk szóval a kastély-kertek kerek vagy szögletes alaprajzú, oszlopos kerti házait, szabadon álló, minden oldalról nyitott kilátó – belvedere – építményeit illették a 18. században, majd idővel a városi parkokban, tereken elhelyezett, a sétáló, pihenő emberek kényelmi igényeit szolgáló árusító pavilonokat, bódékat is. A legegyszerűbb épülettípusok közé tartozik, gyakran egyterű, vagy több kisebb térre bontott belsővel készült, külső kialakításában sok szabadságot engedett tervezőjének. Megjelenése a városi környezetben a fagylaltfogyasztás divatjával és a városi társasági élet fellendülésével kapcsolatos. A „boldog békeidőkben” a sétányok a társas élet fontos színterei voltak, a korzózás a polgári lét közkedvelt szabadidős tevékenységének minősült, melyet az egykori Erzsébet-tér századfordulós ábrázolásán is jól megfigyelhetünk.

A pécsi Erzsébet-sétatér a Kioszkkal egy 1901-ben elküldött levelezőlapon
(Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Tóth Tibor Endre pécsi képeslap gyűjteménye)

Bár már 1871-ben szóba került a Sétatéren egy kioszk létesítése, de ezután több mint 20 évig érdemi előrelépés nem történt az ügyben. Pécs város tanácsának 1892. június 23-i közgyűlése indítványozta a Sétatéren egy kioszk létesítését. Az Alsó Sétatérre tervezett kioszk „rendeltetését és nagyságát illetőleg az építési szakbizottság abban állapodott meg, hogy akként terveztessék, miszerint abban a következő helyiségek férjenek el: egy konyha, egy kamra, hűvös csapszék, illetöleg a vendéglős kezelő helyisége és egy nagyobb és egy kisebb nyitott vendégcsarnok és végül több árnyékszék, mely utóbbiak kívülről is hozzáférhetők legyenek.” A sétatéri tereprendezés, és a mérnöki hivatalt érintő személyi változások miatt a kioszk ügye elhúzódott, a tanács többszöri sürgetésére Piacsek Gyula csak 1894. május 12-én nyújtotta be a kioszk tervezetét, amelyet – a helykijelölő bizottságban elsőként felmerült helyszínjavaslat képviselőjeként – az alsó sétatérre szánt, de benyújtásakor már a térbővítéssel együtt az újabb (felső-sétatéri) helyszín is szóba került, majd rövidesen ez vált a koncepció új sarokkövévé. Mivel Piacsek Gyula kioszk terve az előirányzott költséget túllépte, s méreteiben is túlzottnak bizonyult, emiatt a városi tanács végül elvetette azt. A mérnöki hivatal 1895. március 27-én beterjesztette a tanácsnak egy nyolcszög alaprajzú, kisebb kioszk tervét, amelyben lenne egy 6 m átmérőjű terem négy bejárással, két mellékhelyiség és kívülről is hozzáférhető árnyékszék. Ezt megfelelőnek tartották, talán azért is, mert a Piacsek-féle tervhez képest kevesebb, mint fele annyi költségből megépíthető volt. Az épület tervezője Rauch János és Kaufer Sándor. A kiviteli tervek 1895. május 18-ra elkészültek, szeptember 18-án a kivitelre a megbízást Schlauch Imre (1841-1904) nyerte el, aki 1895 októberében hozzákezdett az építéshez, és 1896. május 15-re már be is fejezte azt. (Vízvezeték: Kindl Ferenc; világítás: Pécsi Légszeszgyár; építészeti tagozatok, díszítmények készítője a Zsolnay gyár.) A kioszk műszaki átadása a Millennium évében, 1896. június 3-án volt. A Pécsi Napló igencsak kritikus hangokkal fogadta a régóta várt Kioszk épületét: „Vajon az ezredéves szellő fakasztotta e régi földalatti őrtornyot, vagy talán a szomszédban épülő katolikus kört van hivatva az eretnekek és pogányok (liberálisok) esetleges ostromától megvédeni: alig lehetne megtudni, hacsak ott a torony alatt nem, ahol a sok terv között valószínűleg elcserélték egy őrtorony méreteit az építeni szándékolt könnyed, tágas, szellős kioszkéval.” E mögött Mendöl Zsuzsanna a tervpályázat vesztesének, Piacsek Gyulának a táborát sejti, mindazonáltal megállapítja, hogy az eklektikus (barokkos tető, reneszánsz kiegyensúlyozottság, egyéni ablakformák) stílusával beleillett a kioszk az ugyanezeket a stílusokat preferáló historizáló környezetébe. 

A negyedszázados tervezgetés után megvalósult vendéglátó épület azonban kezdetben nem tudta betölteni funkcióját: az első évben nem akadt bérlője. Ennek oka az lehetett, hogy „a tanács közerkölcsiségi szempontból nem találta megengedhetőnek, hogy itt bort és sört is kimérjenek.” – így a potenciális bérlők nem bíztak igazán befektetésük megtérülésében. Így 1897 júniusában, miután három meghirdetett árlejtésre sem jelentkezett bérlő, a tanács bejelentette, hogy kétévi próbaidőre díjtalanul átengedni a pécsi tejcsarnok igazgatóságának az épületet. A forgalom a helyi sajtó szerint tényleg csekély lehetett, s csak a következő évben enyhült a tanácsi szigor, mikoris a Pécsi Napló címlapján arról számol be, hogy „A város legszebb és legkellemesebb nyári helyisége. Nyitva reggel 6 órától este 10 óráig. Kitűnő reggeli, uzsonna, fekete kávé. Orosz féle cukorkák, sütemények, fagylalt, tejes kávé. Littke féle pezsgők. Hideg buffet. Vlachov legkiválóbb gyomorerősítő. Sport sör. Pilseni sör. Ásványvizek poharanként. A pécsi tejcsarnok közkedveltségü pikáns sajtja a söröző közönségnek ingyenesen áll rendelkezésre.” 1899-re új bérlője lett az épületnek, mert a tejcsarnoknak többé ingyen sem kellett. Szerencsére mégis sikerült bérlőt fogni Hirschfeld Samu sörgyáros személyében, aki némi bérösszeget is fizetett a kioszkért.

A századvégi, századfordulós képeslapok lényegében mai képében mutatják (pl. posztunk nyitóképe) az épületet. Ezekből Helyismereti Gyűjteményünk is őriz jó párat, melyek kitűnő illusztrációt nyújtanak ahhoz, hogy e turisztikai jellegzetesség 125 éves történetéből szemezgessünk. Feltehetően az 1930-as évek állapotát tükrözi a két alábbi kép. 

A Kioszk egy feltehetően az 1930-as évekből származó képeslapon
(Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)

Ha a korabeli helyi sajtót is fellapozzuk a II. világháború előtti pécsi Kioszk hangulatának megragadásához, azért kritikus hangokra is felfigyelhetünk. 1932 szeptemberében a Dunántúlban az alábbi nyílt levél jelent meg: „[…] a sétatéri kioszk bérlője erre a napra a sör árát 25 százalékkal felemelte. A kioszk helyiségeit zsúfolásig megtöltő budapesti vendégek méltatlankodva tárgyalták, hogy a pohár sör ára 40 fillér, amikor mindenütt másutt 30 fillér. Érdeklődésükre azt a választ kapták, azért drágább a sör, mert cigányzene is van. Ebbe talán még valahogyan bele is nyugodtak volna, de ugyanakkor tányéroztak is és így a vendégek kénytelenek voltak még külön zenedijat is fizetni. Többen kijelentették, hogy az ilyen eljárás nem válik a város idegenforgalmának a javára. Kívánatos volna, hogy az idegenforgalmi hivatal odahatna, hogy hasonló eset máskor elő ne fordulhasson. Tisztelettel: Egy délelőtti söröző.”

A 1930-as évek elején egyébként felmerült a sétatéri viszonylatok rendezése (hiányzó fasorok pótlása, támfalak kérdése), miközben a Kioszkban is apróbb változások történtek az új bérlő keze nyomán: „A Kioszk is alkalmazkodik új köntöst öltött környezetéhez. Mostani bérlője, Kovács József bőrlemezes fatetővel boríttatja a söröző pavillont, mindent újra festtet, kényelmes ülőhelyekről gondoskodik a nagyközönség számára, melytől reményli, hogy vendéglős korában sem vonja meg tőle azt a támogatást, amiben tánctanári működését részesítette.” – írja a Pécsi Napló 1933 áprilisában. Kovács József igen törekvően és tudatosan látott neki „Pécs legkedveltebb nyári vendéglőjének” fejlesztéséhez, az újításairól – némi reklám céljával – ekként tudósított a Dunántúl 1934 májusában: „A legnépszerűbb pécsi pihenő- és üdülőhely, a sétatéri Kioszk már teljes üzemben van. A sétatéri vendéglő közkedvelt, agilis bérlője most tért vissza Budapestről, ahol szakmai tanulmányokat folytatott, Kovács József, a fővárosban látott újításokat most a pécsi közönség rendelkezésére bocsátja. Mindenekelőtt a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel az árakat még a tavalyihoz mérten is lényegesen leszállította. Újításnak számít az is, hogy bevezette a kizárólag tejtermékekből álló könnyű nyári vacsorákat, de természetesen más vacsorákban is soha nem látott gazdag változatosság várja a friss levegőt és az árnyas fákat szerető pécsi közönséget. Baráti vacsorák, egyesületi összejövetelek és iskolatársi, érettségi bankettek rendezését is a legméltányosabb árban és a legfigyelmesebb kiszolgálás mellett vállalja a legkedveltebb nyári vendéglő, Kovács József sétatéri kioszkja.”

A Kioszk egy feltehetően az 1930-as évekből származó képeslapon
(Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)

Az 1930-as évek elején a Pécsi Sakk-kör bérelt klubhelyiséget a Kioszkban, ahol a tagok számára szakfolyóirat olvasására is lehetőség nyílt, s sakkversenyt is rendeztek itt. 1936 júniusában minden este Szkladányi Olga „szalon-dzsessz” zenekara, míg augusztusban Horváth Ádi cigányzenekara csábította a térre a szórakozni vágyókat. 1938-ban menürendszer bevezetését hirdették a helyi lapok, s térzenék színesítették a hely kulturális kínálatát.

A II. háború után lassacskán éledező városunkban – a háború utáni Pécs első kerthelyiségeként – az 1960-as években ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a Kioszk, mely ekkor a Pécsi Vendéglátóipari Vállalat kezelésében állt. 1963 májusában, a nyári nyitás másnapján a Dunántúli Napló arról tudósított, hogy csúcsforgalom volt a vendéglőben, s bizony nehezen lehetett asztalhoz jutni. Viszont ismét neheztelő hangok is felmerültek. A Dunántúli Naplóban 1963-ban megjelent nyílt levél a Kioszkban tapasztaltakról így ír: „[…] a sétatéri KIOSZK kerthelyiségében leültünk az alsó sori terítetten asztalok mellé, mivel a terített asztalok melleit mindenütt ültek hárman, négyen. Nem voltak hajlandók kiszolgálni bennünket. Azt a választ adták, hogy terítetten asztaloknál kiszolgálás nincs. Vagy elmegyünk, vagy olyan asztalhoz ülünk, ahol már ülnek és oda hoznak, amit kérünk. Ajánlkoztam arra, hogy majd magam végzem el a kiszolgálást, azonban így sem adtak. Átültünk az időközben megüresedett egyetlen terített asztalhoz, és a sörünk mellé rendeltünk egy panaszkönyvet is, azonban azt nem adták oda, mert ilyen célra panaszkönyv nincs.” Időközben az is felmerült, hogy csillagvizsgálóvá kellene alakítani az épületet, de ebből az ötletből végül nem lett semmi. 

A Kioszk étterem egy 1962-ben postára adott képeslapon
(Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Tóth Tibor Endre pécsi képeslap gyűjteménye)

Tüskés Tibor sem tartotta túl sokra vendéglátóipari egységként a Kioszkot: „A vaslábakon álló bádogtető, a cukrász-süteményre emlékeztető épület-habarcs, a rekedt tánczene és az asztaloknál lézengő pár vendég sehogy sem illik ebbe a környezetbe. A vendéglátó vállalatnak se hozhat valami nagy üzletet a Rózsakért szomszédságában ez az első osztályúnak nevezett szórakozóhely.” Mindenesetre nem ez lehetett az általános vélekedés a kioszkról, a Dunántúli Napló 1969-ben a pécsiek kedvenc szórakozóhelyének nevezi megnyílása alkalmával a Kioszkot.

 

A Kioszk a Sétatéren Rácz József 1964-es felvételén
(Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)

E – használatát tekintve – provizórikus, idényjellegű épülettípus a kezdeti nehézségek után igencsak megvetette lábát városunkban, s manapság is a nyári délutánok és esték kedvelt vendéglátóhelye a felfrissülésre vágyó modernkori korzózóknak.

Írta: Wéber Adrienn

Felhasznált irodalom:

Mendöl Zsuzsanna: A sétatéri kioszk. Kaufer Sándor építész (1863–1900) működése Pécs város mérnöki hivatalában. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998), (Pécs, 1999), 301-317.

Dunántúl, 1932. szept. 13., 7.: Ami nem válik Pécs idegenforgalmának javára.

Dunántúl, 1933. ápr. 26., 3.: Rendezik az alsó és felső sétatereket.

Dunántúl, 1934. máj. 13., 7.: A sétatéri kioszk újításai.

Dunántúli Napló, 1963. máj. 21, 3.: Kinyitott a Kioszk.

Dunántúli Napló, 1963. jún. 30, 2.: Panaszkönyv hiányában.

Dunántúli Napló, 1963. dec. 19., 5.: Nő a csillagvilág varázsa.

Dunántúli Napló, 1964. aug. 2.,  7. sz.o.: Tüskés Tibor: A Dóm tér.

Dunántúli Napló, 1967. szept. 10., 5.: Tizenhét év a Nádor élén.

Pécsi Napló, 1895. szept. 13. 3.: A Millennium kicsinyben Pécsett.

Pécsi Napló, 1897. aug. 7. 4.: A Sétatér gyöngynapjai.

Pécsi Napló, 1898. júl. 21., 1.: Sétatéri Kioszk.

Pécsi Napló, 1933. ápr. 29., 3: A Kioszk.

Pécsi Napló, 1934. máj. 29., 4.: Nagyarányú győzelem a Pécs—Kaposvár városközi sakkversenyen.

Pécsi Napló, 1936. jún. 25., 8.: A sétatéri Kioszkban… [hirdetés]

Pécsi Napló, 1936. aug. 2., 16.: A sétatéri Kioszkban… [hirdetés]

Nyitókép: A Felső Sétatér gyűjteményünkben fellelhető egyik legkorábbi ábrázolása a Kioszkkal (Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)